A 2006-ban alakult Afrique Internationale Club de Football SE célja, hogy sportolási lehetőséget teremtsen hátrányos helyzetű emberek számára. A döntően nigériaiakból álló, harminchat tagot számláló csapatban akad szenegáli, kameruni, gaboni és magyar srác is.
A csapat szóvivője, Victor Nelson hellyel kínál a pálya mellett, és fél szemünket az éppen edző srácokon tartva beszélgetni kezdünk. Victor – ahogy a legtöbb csapattag is – beszél magyarul, de úgy érzi, nem tudja jól kifejezni magát, így angolul folytatjuk.
– Miért éppen Magyarországot választottátok úti célul, amikor elindultatok Afrikából?
 |
| Victor nem találta meg a számítását a Lombard FC-nél, de még most is a foci az élete: az Inter CDF csapat adminiszt- rációs és szóvivői feladatait látja el |
– Eredetileg – ahogyan sok más srác is a csapatból – profi játékosként érkeztem még 2002-ben, és a Lombard FC-hez szerződtem. Sokan viszont ösztöndíjat kaptak, és egyetemre járnak. Vannak, akik már végeztek ugyan a tanulmányokkal, de szerelembe estek egy szép magyar lánnyal, és itt ragadtak. Az egyik fiú a szüleivel érkezett, akik a nigériai nagykövetségen dolgoznak. Volt már menekültstátusú játékosunk is.
– Érzel néha honvágyat?
– Nigériában van a családom, a nővéreim és bátyáim, akik hiányoznak, de már kétszer voltam otthon, mióta itt vagyok.
– Magyarországon kívül melyik másik országot választanád még hazádul?
– Csakis Nigériát! Ugyan – pár ismerősömmel ellentétben – annak idején én nem egy lány miatt maradtam itt, hiszen a menyasszonyomat csak pár éve ismertem meg, az itt töltött hét év így is nagy hatást gyakorolt az életemre. Furcsa kettősség van bennem, mivel Nigériában szintén otthon vagyok. De azért ott már minden más… Nemcsak az infrastruktúrára gondolok, hanem az emberi kapcsolatokra is. Amikor hazautaztam, nem találtam a helyem. Eltűntek a barátaim, azok a helyszínek, amiket ismertem és szerettem. Itt most már a menyasszonyom vár, ő az otthonom.
– Volt már veled Afrikában?
– Még nem, de már találkozott néhány családtagommal. Remélem, hogy egyszer meg tudom neki mutatni, honnan származom.
– Említetted, hogy igazolt játékosként kerültél Magyarországra. Az Inter CDF profi csapat vagy hobbi?
– Nehezet kérdezel! A csapatban sok profi játékost találsz, de a klub a harmadosztályba tartozik. Komolyan vesszük, amit csinálunk, de kellemes időtöltés is egyben.
– Milyen sorsokkal találkozhatunk a csapatban?
– A legtöbben ösztöndíjjal vagy nélküle, de tanulni érkeztek ide. Sokan focistaként ragadtak itt, de voltak menekültek is a csapatban. Nekik igyekszünk segíteni. Volt egy srác Elefántcsontpartról, aki az ott dúló háború elől menekült ideáig. Ő például Nyíregyházára szerződött. A korábbi edző a most már profi klubhoz igazolt Agonglo Joel Geraldo volt. Joel a Benini Köztársaságból 23 éve, ösztöndíjjal érkezett hozzánk, és olyannyira jól ment neki a tanulás, hogy a Közgáz után nemcsak a Testnevelési Egyetemet, hanem a jogot is elvégezte. Megházasodott, egy 17 éves nagylánya van. Ma jogászként dolgozik egy ügyvédi irodában, és ha adódik alkalom, próbál segíteni az afrikai menekülteken is.
– Mi a véleményetek a magyar fociról?
– A magyar focinak sok mindennel meg kell még küzdenie. A profi futball a pénz körül forog. Magyarországon is minden egyre inkább az üzletről szól, és ez a focira is igaz. Ez roppant elkeserítő, mert legalább a gyerekek számára kellene biztosítani az ingyenes sportolási lehetőséget. Nálunk ez másképp van: a labdarúgás a legfontosabb nemzeti sportunk. Igaz, hogy itt megvan a futballozáshoz szükséges infrastruktúra, de nálunk ott a tehetség és a szenvedély. Ingyen lehet játszani például a Nemzeti Stadionban is. Motiváció híján az itteni fiatalok inkább tévét néznek vagy csajoznak. Nincs bennük elég szenvedély ahhoz, hogy komolyan vegyék a focit.
– A világbajnokságon kik a kedvenceitek?
– A csapatunk nem egységesen választ kedvencet, de azt elmondhatom, hogy a szenvedélyes, pörgős fociért rajongunk. Brazília és Spanyolország toplistás nálunk.
– A fociban lelt különbségeket kiveséztük. Azt is elárulod, hogy miben más egy magyar és egy nigériai nő?
– Ó, istenem – sóhajt föl magyarul –, Nigéria Afrikában van, Magyarország pedig Európa szívében. A kulturális különbségek nagyon jelentősek, hiszen két, egymástól igen távol álló kontinensről beszélünk. Magyarország gyors, látványos fejlődésen megy keresztül, míg mi lassabban haladunk az árral. A nőknek vannak ugyan jogaik nálunk is, de egészen másképp gyakorolhatják ezeket, mint itt. Az emancipáció még gyerekcipőben jár. Az én szülőhazám tízszer nagyobb területen fekszik, mint Magyarország. Számos kulturális és vallási különbség található az egyes területek, államok közt is. Még én sem igazodom ki ezek útvesztőiben: ahány törzs, annyi szokás, annyiféle bánásmód létezik.
| „A mi törzsünkben nagy hagyománya van a lánykérésnek. A kérő elmegy a választottja házához, és először virágnyelven annyit mond: »Uram, láttam a kertedben egy gyönyörű rózsát, leszakíthatom?« Erre a jövendőbeli após csak annyit kérdez: »Le tudod?« Innentől alku veszi kezdetét, hiszen a lányok a szó szoros értelmében eladók: meg kell vásárolni a közös ágy jogait. A vőlegénynek italokkal és egy pénzzel teli csuporral illik érkeznie. Az esküvő aztán lehet hagyományos törzsi, illetve keresztény is, ez a jegyespár döntésén múlik. A házasság előtti szexuális együttlét sem tabu. Amennyiben a házasulandók nem szigorúan vallásosak, nincs akadálya a testi kontaktusnak. Egyébként minden családban csak az számít, hogy mi teszi őket boldoggá. Vannak hagyományos férfi-női szerepek, de mi is csak olyanok vagyunk, mint bárki más: egyszerűen boldogok szeretnénk lenni!” – mesélte a nigériai ibo törzsből származó Dike Emmanuel. |
– A csuklódon egy fekete és egy fehér, egybefonódott karkötőt látok. Van üzenete?
– Igen. A rasszizmus ellen szól. Az UEFA kezdeményezte ezt a fajta megszólalást a fajgyűlölet ellen. Nem kell hazudnunk: a rasszizmus létezik.
– Az itt-tartózkodásod alatt volt valaha kellemetlen élményed a bőrszíned miatt?
– Igen, előfordult. Régebben fájt, de már hozzászoktunk.
– Hozzá lehet szokni az ilyesmihez?
– Nehéz erről beszélnem. Mit is tehetnék? Sokkal nagyobb bajba kerülnék, ha foglalkoznék a rasszista megnyilvánulásokkal.
– Mit gondolsz a magyarokról?
– Kedvesek, együtt érzőek és zárkózottak. Érdekes, hogy míg az idősebbek inkább elzárkóznak, a fiatalok körében már nem tapasztalható erős diszkrimináció. Nigériában íratlan szabály, hogy az idős hölgyeknek átadjuk a helyet. Kezdetben itt is mindig így tettünk, de sok bántó tapasztalatot gyűjtöttünk az évek során. Hiába állsz föl, a te helyed nem kell, míg más ülésén szívesen helyet foglaltak…
– Milyennek látsz minket, fehér nőket?
– Egzotikusnak, érdekesnek. A színben nem látok különbséget, inkább a habitus, a viselkedés más. Minket nem érdekel a bőrszín, inkább a viselkedés alapján ítéljük meg az embereket.
