Természetfeletti szerelmek

A hír:
Kylie Minogue leszbikus vámpír lesz a jövőre mozikba kerülő, Jack and Diane című, tini vérfarkasokról szóló romantikus horrorban. A címszereplő Jack egy keménynek mutatkozó, de belül törékeny lány (Elvis 21 éves unokája, Riley Keough alakítja), a 20 éves Juno Temple pedig a csendes és visszafogott Diane lesz, aki váratlanul farkasemberré változik. Az író-rendező Bradley Rust Gray, aki már két díjat is begyűjtött Angelina Jolie új akciófilmjével, a Salttal. Bemutató 2011-ben.

Winkler Nóra különvéleménye:

Tini vérfarkasokról szóló romantikus horror.

Ha pár éve fogadnom kellett volna, hogy tud-e rendező pénzt szerezni egy filmre, amit egy nagy fesztiválon, nagy gesztusokkal így, ezzel a műfaji meghatározással vezet fel az összegyűlt producerek előtt, nos, akkor én nevetve azt mondom, hahahahaha, soha! Úrég – folytattam volna – ki szállna be egy ilyen produkcióba, egyáltalán hol van ennek célcsoportja, aki horrort akar, nem romantikus, a tiniket meg hol izgatják a vérfarkasok?

Szerencsére nem kellett fogadnom, és vesztenem se, annyi maradt, hogy értem, ez a műfaj létezik, célcsoportja nagyon is van, imádják, rajonganak érte, fogyasztják. Kollégáim tinédzserkorú gyerekei iszonyú komoly arccal meséltek a Twilight-könyvekről és a belőlük készült filmekről, és ahogy hallgattam, világossá vált, itt ebben a mixben, nagyon is pontosan el lett találva egy korosztály. Akik mind arra vágynak, ami ezekben a történetekben átélhető, a misztikus, természetfeletti keretek közt szövődő, szenvedélyes, érzelmes, nagy szerelemre.
Nekem ez a Dirty Dancinggel tökéletesen megvolt, és velem együtt egy nemzetközi tömegnek, mi akkor nyaralás alatt szerettük volna a telep rosszfiújával megismerni női énünket, egyszersmind őt magát ráébreszteni az igaz szerelem meglétére és kicsit elérni, hogy ne legyen már annyira egy balhés karakter, mert a szüleink majd nem engednek el vele sehova.
Sajnos, ahova én jártam nyaralni ilyen vad, de szelídíthető, kemény, de belül érzelmes tánctanárok nem bukkantak fel, remélem, a most tizenévesek sem futnak bele fákon átrepülő vámpírokba – marad a vágyakozás.

Az utolsó fantasy dolog, amihez még lett volna esélyem kötődni, az a Harry Potter-sorozat volt. Neki is futottam, de úgy igazán nem rántott be soha. Ez viszont nem korkérdés, hiszen egyik barátnőmmel megtörtént a csoda. Mondjuk pont egy csajos nyaraláson, pár éve. Kati szorosan fogta végig a könyvet és egy burkot kerítve maga köré, olvasott. Mi is olvastunk persze, aztán leraktuk a regényeket, és elmentünk úszni, vagy elbicikliztünk a gyümölcsös nénihez barackért, vagy például csináltunk ebédre valamit, amit harminc fokban is jólesett enni. Kati ezekben a tevékenységekben – értelemszerűen – nem tudott részt venni. Ebédelni lejött az emeletről, de előre leordított, hogy várjunk, még tizennyolc oldal van a bekezdés végéig. Kivártuk. A leves alatt elmesélte, kivel mi történt, ki hova repült, mivé változott, a salátánál viszont már alig tudott ránk figyelni, fagyit nem kért, hanem visszavonult az emeletre. Egyszer rávettük, hogy jöjjön velünk piacra, isteni lesz, veszünk házi kecskesajtot, olajat meg bögréket, kedves program, utána valahol ebédelünk. Üveges tekintettel beült a kocsiba, végigrohant a standokon, aranyos, de neki semmi érdekes, és leült egy padra olvasni. Így telt a nyár, vele és Harryvel. Az utolsó oldalaknál azon keseregtünk, hogy mindjárt vége – én mondjuk, nem bántam –, ezért nosztalgikus visszatekintésekkel vigasztalódtunk, hogy Serminone miről is ábrándozott még akkor, hajdanán, a nyolcvanadik oldalnál.

De minden jónak vége szakad egyszer, kiolvasta és visszakaptuk a barátnőnket. A vérfarkasos, asszem, nem érdekli. De a Kylie Minogue-ot bírta, hátha innen kötődni tudna ehhez is.

A hét korábbi különvéleményei:
Karafiáth Orsolya: Közös pert indítanak a gyilkos amerikai hajó miatt
Soma: Ébresztő, fogyasztó birka!