A hír: Véres borzalmak – állatkínzással dicsekednek a közösségi oldalakon
Van, aki macskán gázolt át, és a tetemről készült fotót töltötte fel saját oldalára, de olyan is akadt, aki a kutyáját ölte meg és fotózta le, hogy aztán megossza tettét ismerőseivel. A legmegdöbbentőbb ezekben az esetekben az, hogy az állatkínzók kortársai gratuláltak ezekhez a tettekhez, és bulinak tartották a képek elhelyezését.
Különvélemény Für Anikótól
Amikor tallóztam a lehetséges témák között, ezt elolvasva végigfutott rajtam az iszonyat, és egészen biztos voltam benne, hogy na, ez az, amiről nem fogok írni. Képtelen volnék rá. Pontosabban az első reakcióm nem lett volna nyomdaképes, csak érzelmi síkon ugyanolyan szélsőséges, mint amilyen maga a hír. Aztán teltek a napok, átolvastam még jó párat, és vártam, melyik csali lesz a legkapósabb a fejemben úszkáló halacskáknak. De bármerre is próbáltam őket terelgetni, újból és újból erre a horogra haraptak rá. Pedig ez volt a legvisszataszítóbb.
Az eltelt idő alatt pedig a borzalom szépen megtelepedett bennem. És nem elsősorban azért, mert imádom az állatokat – mindnyájukért mi, az evolúció csúcsragadozói tartozunk óvó-védő felelősséggel, hovatovább szeretettel, hisz nekünk vannak kiszolgáltatva. Nem is azért, mert emberek képesek ilyesmire – saját fajtánk dicső történelmét böngészve akadunk ennél sokkal cifrábbakra, mi mindent tud ember emberrel tenni! (Egy jól ismert példa a sajnos se vége, se hossza lajstromból: pár ezer éve a tömegek nem rockkoncertekre gyűltek össze bulizni az arénákban, hanem hogy végignézhessék, amint éhes vadállatok cincálják miszlikbe embertársaikat. Ez hozta lázba őket!)
Úgy látszik, a kegyetlenség archetipikus vonásunk, amelyet sokszor a kiművelt emberfő sem, esetleg az érző szív képes kordában tartani. (Az érző szív itt nem a brazil szappanopera szintjén értendő, hanem mint az egyik leghatékonyabban működő, hajtó és ítélő erő bennünk.)
 Július 1-jétől szigorodtak az állattartás szabályai. Katt ide a részletekért. |
Az is nyilvánvaló, hogy ezek az emberek – na jó, nevezzük így őket, de csak az egyszerűség kedvéért – betegek! Ilyesmihez nem elég néhány szaftos horrorfilm megtekintése! Ennek persze legtöbbször a gyermekkorban elszenvedett erőszak az oka, és ennek folyományai, vagy – mondjuk – az érzelmi terrorra, a sivársághoz vezethető vissza az efféle deviancia, de ez már lerágott csont, és a végeredmény szempontjából végül is tök mindegy.
(Sosem egyenrangú ellenfelet választanak, mindig gyengébbet. Jobb esetben egy-egy telefonfülke, parkbéli pad vagy szemeteskuka felett aratnak győzelmet.)
Ami számomra valahogy a legembertelenebb, az a képlet, ez az internetes módszer, a magától értetődés, ahogy ezek a borzalmak megjelennek, jelenséggé válnak, válhatnak. A tettet nem csupán elkövetni, hanem aztán a lehető legrészletesebb módon tudatni az egész világgal. Büszkén. (Mintha, mondjuk, azzal dicsekedne el, hogy ő építette és eregette Közép-Európa legnagyobb papírsárkányát.)
Ki szab ki méltó penitenciát erre a bűnre? Az első gondolata az embernek persze az, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” elve az állatokkal szemben elkövetett gaztettekre is vonatkozik. De egyáltalán, aki eddig merészkedik az erőszakban, létezik számára megfelelő retorzió ezen a szinten? És aztán özönlenek megint a hülye kérdéseim. Különben is, lehetséges agressziót agresszióval „gyógyítani”? Víz ellen vízzel, tűz ellen tűzzel menni? És akkor hol ennek a vége? Ez sehova sem vezet! (Még ha az egy kaptafára készülő idétlen filmek ezt is sugallják. Az egyik üt, a másik visszaüt – egy nagyobbat persze –, aztán az első egy még nagyobbat, aztán valamelyik holtan rogy össze. Nem igazi perspektíva!)
Jó, akkor közelítsük meg a problémát az értelem felől. De egyáltalán, tisztában van ő maga vele, hogy beteg? És ha nem, ki és hogyan mondja meg neki, hogy nagy a baj? Ha akadna (szak)ember, aki ezt megteszi, egy ilyen S. János-féle nyomorult hajlandó lenne vele leülni beszélgetni, vagy legalább meghallgatni?
És elérkeztem a kérdéshez, amely leginkább rettegést szül bennem: MEGÉRTENÉ? És ha nem, hogyan lehetne fényt gyújtani az agyában? Azt hiszem, Oscar Wilde mondta: „Nincs más bűnünk, csak az ostobaság.” Igaza van! De az is, hogy Victor Hugo írt egy Jean Valjean nevű gonosztevőről, akinek a szeretet és a könyörület megvilágította az elméjét, és 180 fokosan változtatta meg az életét. Meggyőződésem, hogy a gonoszsággal, kegyetlenséggel, erőszakkal szemben az egyetlen működő stratégia a „fordított logika”: a gonoszt jóval győzd meg!
(És ezt higgyék el, mert egy nálam sokkal okosabb ember mondta…)
| Állatkínzást láttál? Tehetsz az erőszak megállításáért! Jelezd az esetet a rendőrségnek a legközelebbi őrsön személyesen vagy telefonon (rendőrségi telefontanú: 06-80-555-111), vagy a legközelebbi állatvédő szervezetnek, amely megteszi a megfelelő lépést az ügyben. Fontos tudni, hogy a direkt állatkínzásos esetek felderítésében nagyon fontos, hogy az állatkínzás minden esetben bizonyítható legyen, így ajánlott a fényképet elmenteni, vagy az oldalról egy másolatot készíteni. Így látható lesz az, hogy ki követte el az állatkínzást. |
