Aktuális

A fizetésünk bánja a nyugdíjreformot?

Ismét van valami kavarás a nyugdíjakkal. A pénztárakat még értjük, de azt nem, hogy van valami járulékemelés is, miközben az adót csökkentik. Mi is itt a lényeg?

Nagyon nehéz pontosan megítélni, hogy a kormány egyes intézkedései között milyen összefüggés van. A magánkasszáknál sem egyértelmű még a végkifejlet, a nyugdíjjárulék emelése pedig a hivatalos indoklás szerint arra szolgál, hogy a nők 40 év munka után elmehessenek nyugdíjba. Csakhogy ezt nem jelentették be előre, hanem később kezdték el ezzel magyarázni a járulékemelést. De kezdjük azzal, ami majdnem biztos, mert már megszavazta a parlament. Egyrészt 14 hónapig a bruttó bér 8 százalékát jelentő magánpénztári járulékot átirányították az állami rendszerbe, másrészt pedig a pályakezdőknek már nem kötelező a belépés a magánkasszákba, és a bent levők is dönthetnek arról, hogy maradnak-e vagy visszalépnek az államiba.

A fizetésünk bánja a nyugdíjreformot?

Jut is, marad is?

A bizonytalanság ott kezdődik, hogy ez a választás mennyire valós: a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter is kijelentette, hogy megszűnnek a magánkasszák, a költségvetésben számolnak is a kasszákban levő teljes, 2800 milliárdos vagyonnal, sőt közel 500 milliárdot már el is költ az állam jövőre. Ez alapján nem úgy tűnik, hogy lesz lehetőség maradni a magánkasszáknál. Ami pedig a járulékemelést illeti: eddig a bér már említett 8 százaléka ment a magánkasszába, másfél az államiba. Jövőre a másfél kettőre nő, vagyis összesen 10 százalék lesz a levonás, ráadásul ez teljes egészében az állami rendszerbe folyik be. Állítólag ez lesz a fedezete annak, hogy a nők elmehessenek nyugdíjba 40 év után (amibe egyébként a tanulmányok, beleértve a szakképzést, nem számítanak bele, a babázás időszaka viszont igen), de persze kérdés, hogy sok év múlva is ugyanígy gondolja-e az állam. Az biztos, hogy a járulékemeléssel most pénzt vesznek ki az emberek zsebéből, s az adószakértők szerint a személyi jövedelemadó csökkenésének nettó jövedelemnövelő hatásából 20–40 százalék így elvész. Vagyis kevesebb marad a zsebünkben, mint amire korábban, az adócsökkentési tervek ismeretében számíthattunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top