Egy pillanat alatt Molnár Ferenc darabjába, a Liliomba képzelem magunkat: Lia tőrőlmetszett, vadvirágillatú Julika, én meg persze az ideális, vagány Liliom. Nos, ebből marad a kockás abrosz. Neki közbejön egy próba, nekem egy értekezlet, változik hely és idő. Rohannunk kell, ráadásul összesen annyi pénz van nálunk, amennyiből két teára futja.
Amint sietős léptekkel feltűnik a fák között, megérint valami. Olyanféle napsugarasság, amilyen alig akad a hétköznapokban, tényleg Molnár hősnőiből árad. Átragyog a tévén keresztül a Beugró szituációs játékaiban, átjön színpadi alakításaiban, s ugyanígy hat puszta megjelenésében. Lányos élénksége, szeszélyessége, és asszonyos bölcsessége, méltósága.
Ülünk az asztalnál a teraszon egy novemberi – tényleg a legutolsó – napsütéses napon. Mellettünk hőgomba, lábunkon pokróc. Megcsörren a telefonja. Rápillant, aztán arrébb tolja.
– Nem veszi fel? Hátha valami nagyon fontos. Coppola hívja filmezni, vagy Redford esedezik egy randevúért…
– Ha valóban fontos, akkor majd később megtalálnak.
– Nem vár már csodákat?
– Attól függ, hogy mit nevezünk csodának. Mert számomra a csodákat a mindennapi dolgok jelentik: egy jó szó, egy pillantás, érintés, egy találkozás, mosoly…
– Persze, de az élet sokkal inkább prózai dolgokból áll, munka, pénzkereset, ügyintézés…
– Szentül hiszem, hogy mindennek megvan a funkciója. Olykor meg kell tapasztalnunk, hogy mit kezdünk a közegellenállással. Van, aki ezért végez valamilyen küzdősportot, vagy farigcsál egy követ. Megpróbáljuk a késztetéseinket valamiben kiélni, mert különben nekimennénk egy szalagkorlátnak. Arra kell elindulni, amerre dolgunk van!
– Csakhogy egyszerűbb sodródni. És nehéz vállalni az irányítással járó felelősséget. Különösen egy nőnek…
– A férfiak nagyon nem szeretik az irányító típusú nőket. Az, hogy irányító típus vagyok, csak a saját életemre vonatkozik, és nem az övére! Nem akarok nadrágot hordani. Nincs vágy bennem, hogy harcoljak. Képes vagyok kényeztetni a férfit. Hogy érezze, hogy ő a férfi, csak ne úgy, hogy közben az én életemet is irányítani akarja. Legyen a társam, önálló élettel, és hadd legyek én is önálló ember! Sokukat zavarja az én önállóságom, mert úgy élik meg, hogy harcolni akarok. Pedig dehogy!
– És maga ezt el is hiszi olyankor? Vagy csak elhiteti önmagával?
– Elhiszem. Tudom, hogy az életben nincs tökéletesség. Attól olyan szép, okos és jó, hogy szeretem. Akkor kezdek el bezárulni, ha bántanak, ha valaki be akar törni. Ez lehet kolléga, rendező, partner, barát vagy akárki. Fiatalon azt játszottam, hogy én is „visszabántom”, de már nincs kedvem ilyen játékokhoz.
– Olykor a saját gyerekünkkel is kénytelenek vagyunk ilyenekbe belemenni.
– Nem azt mondom, hogy nem fordul elő, hogy rákiabálok a fiamra. Tegnap például összevesztünk, hiszen ő is egy szabad lelkű ember. De mindig fontosnak tartom, hogy ilyenkor üljünk le és beszéljük meg, mert legközelebb talán el tudjuk kerülni. Jó érzés, hogy ketten alakítottuk ki a rendet, amelyben élünk. Igyekszem mindig átgondolni, hogy egy adott dolog csak engem zavar-e, vagy valódi probléma. Lehet, hogy most még belenyúlkál az ételbe, de nemsokára megnő, és úgyse fog. Emlékszem egy pillanatra, amikor a kisfiam másfél éves lehetett. Vásároltunk valamit, ami dobozokba volt csomagolva. Elkezdte kipakolni, rakosgatni, és egyszer csak azt mondta: „Értem, anya, értem!” Annyira csodálatos volt. Keresgéltem az emlékeimben, milyen lehetett, amikor először azt éreztem, hogy valami a részletekből összeáll egy egésszé.
– Amit rendetlenségnek hiszünk, az biztos, hogy valójában rendetlenség? A kuszaság mögött nem húzódik valami lényegibb rend?
– Ha széthagyok dolgokat, de tudom, hogy mi hol van, az nekem rend, mert átlátom. Nekem máshol van a rend…
Szakításról, élményekről és vágyakról is mesél Lia az eheti Nők Lapjában.
Az eheti szám tartalmából:
- Tényleg itt járt Angelina
- Miből futja karácsonyra?
- Tamással sülve-főve: Ünnepekre készülődve
- Nők a világ legokosabbjai közt
- Reggelizz, mint egy király!
- Boldogabb szeretők lettünk 8 év alatt?
Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!
