Aktuális

Otthon szülés: Magyarország ellen döntött a strasbourgi bíróság

Az ítélet szerint Magyarország megsértette T. A. magyar állampolgár magánélethez és családi élethez fűződő jogait. A panaszos azzal fordult az Európa Tanács égisze alatt működő bírói testülethez, hogy a magyar jogszabályok megakadályozták az egészségügyi illetékeseket az otthon szüléshez szükséges segítség megadásában.

Miért van előzetesben Geréb Ágnes?
Ki akar a kórok házában szülni?
Otthon szülés – veszélyes nosztalgia
Fórumozónk az otthon szülésről – katt ide, ha elmondanád a véleményed!

Az 1979-ben született, budapesti illetékességű nő terhes volt, amikor tavaly december 15-én a strasbourgi bírósághoz fordult. Előadta, hogy otthoni szülést tervezett, de erre nem nyílt lehetősége, mert a felelősségre vonástól tartó egészségügyi szakszemélyzetet a jogi előírások eltántorították a segítségnyújtástól. Aggodalmukat arra alapozták, hogy az elmúlt években volt példa büntető eljárásra ilyen ügyben Magyarországon.
Ítéletében az első fokon eljáró bírói tanács megállapította: a „magánélet” fogalma tartalmazza az egyén azon jogát is, hogy dönthet arról, szülővé kíván-e válni. Ebből a bírói tanács következtetése szerint az is levezethető, hogy az egyén dönthet arról, milyen körülmények között kíván szülővé válni. T. A.-nak ugyan senki nem tiltotta meg az otthon szülést, de jogának gyakorlásában akadályozta őt az a körülmény, hogy a jogi előírások miatt az egészségügyi szakszemélyzet ehhez nem nyújtott segítséget.

Otthon szülés: Magyarország ellen döntött a strasbourgi bíróság

 

A strasbourgi taláros testület szerint a szóban forgó magyar jogi szabályozás okkal tekinthető ellentmondásosnak. A betegnek ugyan önrendelkezési joga van, beleértve bizonyos beavatkozások elutasításának jogát is, egy kormányrendelet mégis szankcionálja azokat az egészségügyieket, akik a képzettségüknek egyébként megfelelő tevékenységet „a joggal vagy működési engedélyükkel összeegyeztethetetlen módon” gyakorolják – ismertette az Európai Emberi Jogi Bíróság a magyar jogi helyzetet.
A strasbourgi bíróság megítélése szerint így Magyarországon jogbizonytalanság övezi az otthon szüléshez való szakegészségügyi segítségnyújtás kérdését, az egészségügyi személyzet fenyegetettsége pedig gyakorlatilag megfosztotta a panaszost attól, hogy szabadon választhassa az otthon szülést.
Az elsőfokú tanács 1250 euró perköltség megtérítését ítélte meg a panaszos javára.

/MTI/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése