Aktuális

Brutálisan korbácsolták meg a 16 éves lányt

Ha 2010-ben nyilvánosan megkorbácsolhatnak valakit a világon, ott nem a vallás a hibás, hanem az emberek, akik évezredek alatt sem tökéletesítették, idomították a formát az alapvető, nagyszerű eszmevilághoz! Für Anikó különvéleménye...

Brutálisan korbácsoltak meg egy nőtBurkatilalom Franciaországban – olvasók és szakértők véleménye  
Még több olvasnivaló
Forrónadrágban a muszlim női viseletért 

Házasság 16 éven aluliaknak 

A hír: A szudáni hatóságok vizsgálatot indítottak egy 16 éves fiatal lány nyilvános megkorbácsolása miatt – adta hírül a telegraph.co.uk brit hírportál.
A Youtube internetes videómegosztó csatornán megtekinthető felvétel tanúsága szerint szudáni rendőrök korbácsoltak meg nyilvánosan egy nőt a saría iszlám törvénykezés nevében, amiért muszlim ruházata alatt egy alig térd alá érő szoknyát viselt.

Az illetőt az iszlám törvény nevében kellett megbüntetni, ám az eljárást nem megfelelően hajtották végre – fogalmazott Abder Rahman al-Khidir kartúmi kormányzó, a Nemzeti Kongresszus Párt vezetője. A kormányzó a Blue Nile szudáni televíziónak elmondta, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben. Az afrikai országban 1991 óta büntetik korbácsolással az illetlen viselkedést és a házasságtörést.

Különvélemény Für Anikótól

Hát először is isten hozott a középkorban! Aztán ez a hír több kérdést is felvet, úgy is mondhatnám, hogy több sebből vérzik, hogy azt már ne is, hogy büdös. (Az utóbbi kifejezésre nem a szemlélet icipicit áporodott volta ragadtatott, csupán egyéni felháborodásom.) Minden további kommentár előtt azonban mindenképpen le kell szögeznem a következőket: maximális tiszteletem mindenki vallásos meggyőződését – legyen az AKÁRMILYEN! Továbbmegyek: hitbéli meggyőződés nélkül az ember megfosztja magát egy dimenziótól, egy értelmezési lehetőségtől, mely – egyébként hiábavaló kísérletünk minden mozzanatának – legyen az akár jó, akár rossz – speciális megvilágítást ad(hat), segít az adott eseményt, történést nemcsak önmagában, de bizonyos összefüggésben látni. (Jómagam is hívő embernek tartom magam – de ez már intimitás!)
Viszont MINDENFAJTA vallás (amely magát közvetítőnek tartja a szellemi szféra és az emberek között) számomra csak akkor bír bármilyen fajta létjogosultsággal, ha az emberekÉRT és nem az emberek ellen van!
És ezen a ponton „vizsgázik” nálam minden, magát vallásnak nevező intézmény. Hiszen a kiindulópont: egy nagymenő gondolkodó, egy csodálatos szellem, Krisztus, Mohamed, Buddha stb., majd követőik – a sokkal hétköznapibb és földhözragadtabb emberek – kialakítják az alapgondolatok köré azt a struktúrát, amely a vallás, tulajdonképpen létrehozzák a tartalomhoz a formát. Mondom, ezeket végül is emberek alkották, tehát ugyanolyan sok bennük a hibalehetőség, mint az egyes emberek tetteiben, döntéseiben, jellemében, karakterében. Egy bölcs és jóravaló ember evvel tisztában is van, és minden alkalmat megragad saját gyarlóságai folyamatos javítására, önmaga jobbítására. Ha ugyanezt nem teszi meg az ember által alkotott vallás, képtelen nőni, fejlődni, kiteljesedni, az adott kor embere számára azt nyújtani, amire hivatott.

für kv

Ha tehát 2010-ben nyilvánosan megkorbácsolhatnak valakit a világon, mint „hitszegőt” – és most vonatkoztassunk el, hogy férfi-e vagy nő az illető – ott NEM Mohamed és az ő tanai a hibásak, hanem az emberek, akik évszázadok, évezredek alatt sem tökéletesítették, idomították a formát az alapvető, nagyszerű eszmevilághoz!
Ez volt mondjuk az, amit az egészről igazán fontosnak gondolok, az alap. És most jönnének a sokkalta kicsinyesebb „bibik” a szememben: ugyanez előfordulhatna-e hasonló dolog miatt egy férfival? (Azt mondjuk mindnyájan tudjuk, hogy elenyésző kihágásokért is brutális megtorlás járhat. Nem hiszek benne, hogy egy jól működő társadalomnak lehet rettegés az alapja!) Aztán: a földig érő, az arcon csak az érzékszerveket szabadon hagyó csadorban – illetve a burka még annyit sem, hiszen a nő a szeme előtti pamutrácson keresztül nézheti a külvilágot – járó lány esetében ki a fene tudhatott az „erkölcstelenül rövid” szoknyáról?! Csak olyasvalaki, aki bizalmas viszonyban állt vele. Vajon kit tett ezek közül haragosává szerencsétlen leány, hogy így álltak rajta bosszút? Esetleg csak az erkölcseit féltették, és ezt gondolták a legmegfelelőbb pedagógiai formának? És végül: vajon MIT vizsgáltak a hatóságok? Hogy túl keményen ütlegelték szerencsétlent, vagy éppen ellenkezőleg, nem elég alaposan látták el a baját az „elvetemültnek”? Hogy a korbácsolás minősége és körülményei megfeleltek-e az előírásoknak?
Ezen kérdéseimre nem hiszem, hogy kimerítő vagy bármilyen választ is kaphatok. (Annyit még mindenképpen el kell mondanom, hogy mindezek dacára semmiképpen sem gondolom azt, hogy a mi felvilágosultnak mondott, modern, humanista értékrendünk volna bolygónkon az egyedüli üdvözítő.
(Nézzük csak meg szépen, hogy egyéni és társas kapcsolataink hányszor, de hányszor vizsgáznak le – akár napi szinten!) Az erőszakot viszont MINDENFÉLE emberi viszonylatban járhatatlan útnak tartom! Hát, kedves nőtársaim, mindenesetre azért hálát adok a jó istennek, hogy leánycsecsemőként nem Szudánban, hanem kis hazánkban láttam meg a napvilágot! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top