Amikor Lizzie Miller először meglátta a fotót, amely világhírűvé tette, zavarba jött. A kép az amerikai Glamour magazin tengerentúli kiadásában jelent meg egy éve, és megmutatta a hasán lévő zsírpárnákat. „Azt mondtam magamnak: oké, ez nem a legjobb kép rólam, de azért nem nagy ügy. Egyébként is, senki nem fogja látni.” Azok a híres utolsó szavak!
Bár a kép a magazin hátsó oldalain volt elrejtve, mégis óriási médiafelzúdulást okozott. Lizzie-t pedig szupermodell státuszba emelte. Lelkes nők százai e-maileztek a szerkesztőségbe. Az olvasók azt gondolták: „Hiszen ez a lány úgy néz ki, mint én!”
|
|
Egy olyan átlagos női testet láttak, ami nem volt agyonretusálva, és nyoma sem volt rajta a nádszálvékony tökéletességnek. Lizzie sorra kapta az amerikai és olasz divatcégek felkéréseit, és sajátos módon éppen a közvélemény reakciója segített neki elfogadnia a saját testét. „A testsúlyom ellen egész életemben harcot vívok. Mindig is a hasammal kapcsolatban voltam a leginkább bizonytalan. De a levelek rávilágítottak, hogy mások is ugyanígy éreznek. Valaki azt írta, minden alkalommal, amikor a húga megjegyzéseket tesz a súlyára, csak ránéz a fotómra, és mindjárt jobban érzi magát.”
A „valódiság” dicsérete
Azóta eltelt egy év, a fotók indította hullám még mindig tart, nem mellékesen pedig elfogadottá vált a „plus-size movement”, azaz a nem manökenalkatú nők mozgalma. A Chanel-ház a plus-size méretű Crystal Rennt kérte fel 2011-es show-jához, és több divatmagazin is kijött azóta speciális plus-size lapszámmal, amelyben csak olyan modellek szerepelnek, akiknek a testalkata közelebb áll egy átlagos nőéhez.
 |
| Crystal Renn |
Az Essentials életmódmagazin bejelentette, hogy a címlapjain többé nem modellek vagy celebek szerepelnek, mert az olvasóik „valódi nőket” szeretnének a címlapon látni. Egy jó ideje hasonló koncepcióval állt elő a német Brigitte is. És amikor a Mad Men tévésorozat színésznője, Christina Hendricks arról panaszkodott, hogy a tervezők nem kölcsönöznek neki ruhát a mérete miatt, óriási tiltakozáshullám indult a nőies és végtelenül érzéki színésznő védelmében.
 |
| Christina Hendricks |
Pluszok és mínuszok
Szóval le a piszkafákkal? Nem egészen. Hiszen hogy mi is a plus-size és hol kezdődik a „felesleg”, az igencsak relatív. Crystal Renn – akit ma az egyik leghíresebb plus-size modellként tartanak számon – jelenlegi mérete egy itthoni 40-esnek felel meg. A 24 éves Chanel-modell korábban 46-os méretű volt. Kamaszként étkezési zavarokkal küzdött és függővé vált a testmozgástól, akár napi nyolc órát is edzett. Testsúlya akkor szabadult el, amikor a tinédzserkori háromévnyi koplalás után teste elkezdett ellenállni a folyamatos tortúrának.
Renn azt is bevallotta, egy nehéz szakítás késztette a döntésre, miszerint egészségesebb életet szeretne élni, és tinédzser kora óta most először érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy elkezdjen sportolni. Így lett a Ford Modellügynökség plus-size modellje, és rubensi idomainak köszönhetően világhírnévre tett szert. A közelmúltban pedig akkor került reflektorfénybe, amikor egy reklámkampányban mesterségesen levékonyított fotók jelentek meg róla. „Megláttam a képeket és teljesen kiborultam. Öt percig ültem néma csendben. Azok a fotók egyáltalán nem adták vissza a testem való formáit, 40-es méretű vagyok, az meg legfeljebb egy 32-es nő volt. Egy bizonyos szintű retusálás ellen semmi kifogásom, de hogy teljesen megváltoztassanak egy testet? Nem ezt az üzenetet szeretném a nők felé közvetíteni. Nem akarom, hogy a fiatal lányok azt higgyék, csak vékonyan lehetnek szépek. A szépség nem a nadrágméretedről szól. Ismerem a testemet és büszke vagyok rá.”
Még mindig megütközést kelt?
Lizzie Miller szerint a divatipar érdeke is, hogy tudomásul vegyék a nőideál megváltozását.
„A tervezőknek végre észre kellene venniük magukat, hiszen nekünk, testesebb nőknek is van pénzünk, és mi is szeretnénk divatosan öltözködni. Amikor nyolc évvel ezelőtt elkezdtem modellkedni, a nagyméretű ruhák mind ormótlan krumpliszsákok voltak. A tervezők igyekeztek elrejteni a nagyobb alakot, mert nem tudtak mit kezdeni vele.” Boldog, amiért ma ő lehet a poszterlánya egy sokkal reálisabb nőképnek a divatmédia világában. Nem is olyan régen ugyanis még nem mert rövidnadrágot vagy ruhát felvenni, és bántották a súlya miatt az iskolában is.
 |
|
Demmer Erika, magyar plus-size modell |
„A túlsúly az egész családomat érinti, úgyhogy genetikai harcot vívok a plusz kilók ellen. Amikor kicsi voltam, a mamám az ő kis »stramm csokinyuszi«-jának hívott. Sosem voltam vékony és sosem étkeztem egészségesen. Minden nap suli után megettem egy csomag chipset és három Ferrero Rocher-t. Rengeteg cheeseburgert ettem, zöldséget pedig alig. Ennek eredményeként tizenkét éves koromra a súlyom több volt, mint amennyi ma vagyok.”
A pluszos nők mozgalmának önkéntelen elindítója szerint a változatosság gyönyörködtet. A divatvilág pedig sokáig csak egyetlen női testformát ismert el. „Ha abba nem illeszkedsz, akkor szerintük nem vagy szép. Szerintem meg el kéne ismernünk a vékony lányokat, a teltebb lányokat, a magasakat, alacsonyakat, a fekete lányokat és a fehér lányokat. Minden színt, formát és nemzetiséget. Az lenne a dolgunk, hogy segítsünk a nőknek jobban érezni magukat a bőrükben. Még hosszú utat kell megtennünk addig, hogy megjelenhessenek a testesebb nők a magazinokban anélkül, hogy megütköznének rajta.”
| A túlsúly túlzásai? Az újonnan induló Just As Beautiful magazin, amelyben csak 44-es méret feletti nők szerepelnek, büszkén hirdeti, hogy száműzi lapjairól a fogyókúrás tippeket, hiszen azok többsége egyébként sem működik. Olvasóit pedig arról igyekszik meggyőzni, nyugodtan maradjanak túlsúlyosak. „Ha aggodalmaid vannak a kinézeteddel kapcsolatban, az biztos jele annak, hogy meg kell változtatnod a gondolkodásod – nem pedig a testsúlyod.”  A kutatások szerint a kövér nők egynegyede nem hajlandó tudomást venni a súlyproblémáról. Vajon valóban az a megoldás, ha valaki észleli, hogy túlsúlyos, hogy vesz egy magazint, ami arról győzködi, minden a legnagyobb rendben? |
