 Olvass tovább! Rabszolgaként tartották fogva a gyermekeket |
A hír: Egy másik család három tagja – apa, fia és annak élettársa – ellen szintén személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőper a Kaposvári Városi Bíróságon.
A szabadságuktól megfosztott embereknek a ház körüli munkákat kellett elvégezniük, amiért fizetséget nem kaptak, ételt is naponta csak egyszer. Fogvatartójuk rendszeresen bántalmazta, fenyegette őket. A két férfi többször is megszökött, de az elsőrendű vádlott mindig megtalálta őket, és ekkor félelmükben visszamentek vele.
Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Először persze azt kellene megtudni, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet. Mert nyilván az adott személyek nem emberrablás útján szerezték be a fogvatartottakat. Egyik valószínűsíthető forgatókönyvem szerint munkásokat kerestek, akiknek munkát kínáltak. Talán eleinte még fizetést is adtak neki. De nem ritka sok helyütt, hogy pusztán szállásért és étkezésért fogadnak be embereket, akik a lakhatást és az étkeztetést cserébe kapják teendőik elvégzéséért. Gondoljunk csak arra, hány fiatal megy ki önként gyerekgondozónak, ugyanezekkel a kondíciókkal. Horrortörténeteket tudnék mesélni csak a szűk baráti körömben megesett enyhén is fura történetekről, ahol a háziak szerződés nélkül fogadták a kis közép-európait, akinek aztán ugyancsak kibővült a munkaköre, a gyerekeken túl övék lett a takarítás is, szabadnapot nem kaptak, és bizony volt, akinek szöknie kellett végül, annyira rettegett a házigazdától. Ezeket mégsem nevezzük rabszolgaságnak, feljelentések is ritkán születnek. Aki pedig némi zsebpénzt kapott a gyerekek után, végképp nem ment feljelentgetni, hiszen sáros volt ő is: fekete jövedelmekről beszélünk persze. Egyszóval el tudom képzelni azt a szituációt, hogy szegény munkásemberek fedelet keresnek a fejük felé, és akad egy hely, ahol befogadják őket. Jó lenne tudni, mennyi időt töltöttek ott, mert az sok mindenre fényt deríteni. Valamint azt, hogy a hely a városban volt-e, vagy esetleg a külterületen, netán egy tanyán: már csak azért, hogy mennyire reális az, hogy nem tudtak elszökni hajcsáraiktól. Egy másik forgatókönyv sokkal ravaszabb ennél. Magamtól eszembe sem jutott volna, de éppen most olvastam egy nagyszerű regényt, Melania Mazzucco Vita című nagy ívű munkáját. A könyv alaptörténete 1904-ban kezdődik, főhőseink ekkor érkeznek Amerikába, az álmok földjére. Egy kis olasz kolóniába kerülnek, lévén ők maguk is olaszok, várják a meggazdagodást. Ám az álmokkal ellentétben Amerika sem a tejjel-mézzel folyó Kánaán: a legalja munkákat osztják csak nekik, amit épeszű ember nem végezne el. De hát ugye lakni és enni és inni kell: minden munkát el kell vállalni tehát. A főhős, Diamante a vasútépítőkhöz kerül, és vele együtt feltárul az olvasó előtt is az ottani „munka” igazi világa. Ezeket a szerencsétleneket szabályosan szerződtették ugyan New Yorkban, szállást, étkezést, rendes bért ígérve nekik. Ám a pusztán putrikkal és tetvekkel, napi tizennégy–tizenhat órányi, tűző napsütésben, vagy éppen fagyban végzett munkával, romlott konzervekkel és büdös húsokkal szembesültek. A munkavezetők ütötték-verték őket, mint az állatokkal, úgy bántak velük. Ha valakit szökésen kaptak – mert hamar nyomára bukkantak a renitenseknek –, annak több foga bánta. Év végén az elszámolásnál az derült ki, hogy szállást ugyan kaptak, de levonták például a pokróc bérleti díját a végösszegből. És az evőeszköz-használatot. A munkaruha árát. Végül mindegyik szerencsétlen mínuszba jött ki, úgy, hogy még egy évig maradniuk kellett, hogy ledolgozzák a „tartozásokat”. Ám abban az évben megint csak adósok maradtak a már említett tételek miatt. Egyszóval papíron volt nekik jövedelmük, de utolsó rabszolgamunkát végeztek, aminek tényleg nem lehetett látni a végét.
Jelen esetben is el tudok képzelni hasonló borzalmas konstrukciót, magam előtt van, ahogy a rabtartók még mindezek után úgy érzik, hogy jogos, amit tettek, teljesen normális, hogy ledolgoztatják azt, amivel nekik tartoznak. Akinek nincsenek kilátásai, aki nyomorban él, annak egy adott pillanatban megmentő szalmaszál lehet egy ilyen lehetőség. Aztán szép lassan rájönnek, hogy nem lehetőséget kaptak, hanem egy csapdába léptek be, mégpedig önként. Elgondolkodtató, hogy egy kis kutakodás után csak Kaposváron rögvest találtak egyszerre két rabtartó családot. Érdemes lenne körülnézni az egész országban. Csak nagyon kell vigyázni: mert több helyen működik a modell (szállásért-ellátásért munka), és azokat ezekben a tényleg nehéz időkben nem kellene megbolygatni…
