Egyszerre érzéki és éteri, kacér és megközelíthetetlen, tűnik harmonikusan beteljesedettnek és elérhetetlen vágyak nyughatatlan kergetőjének. Vajon melyik valójában ő, melyik az igazi énje? Amikor elmondom neki, hogy min is töprengek, jóízűen felnevet:
– Azt képzelte, hogy tíz perc alatt megfejti a titkot? Én éppen 25 éve próbálom, és egyre tanácstalanabb vagyok. Úgy képzelje, hogy fogalmam sincs, hogy melyik is az igazi énem a kettő, vagy akárhány közül!
– És valóban fontos, hogy rájöjjön? Lehet, hogy utána egyfolytában unatkozna.
– Ettől ne féltsen! Engem nagyon sok minden érdekel, így biztos vagyok benne, hogy annyi új, izgalmas kérdést találnék! És igenis, nagyon fontos lenne számomra, hogy rájöjjek, milyen is vagyok.
– De mire rájönne, biztosan már egészen másmilyen lenne.
– Az biztos, hogy folyton változom. De tántoríthatatlanul hiszem, hogy nekem mindent teljes odaadással kell megélnem. Szenvedélyesen, a következményekkel nem törődve. Örömöt és szenvedést, beteljesedést és csalódást. Közben pedig gazdagodom és megsebződöm, energiát kapok, és illúziót vesztek. Ettől formálódom folytonosan. Időnként belegebedek, de ezzel együtt élvezem, hogy annyi minden történik velem és bennem.
– De akkor miért nem választott valami izgalmasabb pályát? Valami eseménydúsabbat? Miért nem lett kalóz vagy berepülőpilóta?
– Nem is rossz tipp! Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem biztos, hogy én választottam ezt a pályát, hanem a pálya engem. Nehéz ezt megfogalmazni úgy, hogy ne legyen giccses. Éneklés közben sokszor azt érzem, hogy én valami kapu vagyok, amelyen keresztül titokzatos erők áramlanak át ebbe a világba, valahonnan egy másik világból. Ez azért különös, mert már iskolás koromban észrevettem, hogy amikor énekelek, olyan hatást tudok elérni a környezetemben, hogy engem is megdöbbent. Hogyan is lehet ez? Mi is szólt belőlem? A mai napig sem tudom az okát, csak érzem, hogy valamit közvetítek az éneklésemmel, ami több, mint én magam. Valószínűleg ez az érzés terelt engem erre a pályára. Ez a boldogító, önfeledt állapot. És ilyenkor nem kell, hogy azon töprengjek, ki is vagyok, milyen is vagyok.
– Szerintem egyébként is fölösleges. Magában éppen azt csodálom, hogy sikerült az évek során megőriznie magából valami nagyon alapvetőt. Most itt sztárként, gyönyörű nővé érve is ugyanazt a Rúzsa Magdit látom, aki tizenévesen egyszer csak idecsöppent egy bácskai faluból, a Megasztár színpadán félszegen odalépett a mikrofonhoz, és énekelni kezdett.
– Furcsa, amit mond, mert ha visszagondolok azokra az időkre, az az érzésem, hogy rémes lehettem. Annyira éretlen voltam, annyira felkészületlenül ért mindaz, ami történt velem. Az egész hajcihő, a sok szereplés, nyilatkozás. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. Mintha egy színházban ülve megláttam volna magamat a színpadon! Különös állapot volt…
– Nem is gondolt arra a maga két lábon álló józanságával, hogy faképnél hagyja ezt az egészet?
– Az biztos, hogy nem én lettem volna! Olyan nincs, hogy valamit, amibe belekezdtem, feladjak, hogy megfutamodjak! Én eredendően versenyző vagyok, aki maximális erőfeszítéssel küzd a célvonalig!
– Mégis abbahagyta az atlétikát, pedig nagyszerű futó volt.
– Nem abbahagytam, csak váltottam a kézilabdára. Rájöttem, hogy nekem fontos a játék. Hogy folytonosan történjen valami körülöttem, amiből ki kell vegyem a részemet, meg kell találjam a helyemet.
– De mégsem ön ontja most a gólokat a válogatottban, hanem Görbicz Anita.
– Valóban nem én ontom, kicsit átrendeződött az életem, de ez nem azt jelenti, hogy feladtam volna kézilabdás álmaimat. Tervezem, hogy rövidesen keresek egy csapatot, ahol a magam szintjén játszhatok. De tényleg mindent versenyként fogok fel, és megszállottként küzdök a győzelemért.
– És mi a győzelem? Mi a csudát tudunk nyerni az életben?
– A szabadságunk elérése, megőrzése. Hogy rendületlenül járjuk a magunk útját, végezzük a dolgunkat.
– Ön pontosan tudja, hogy mi a dolga? Én sokszor utólag jövök rá, hogy ez az én dolgom lett volna, máskor pedig hogy az meg éppen nem.
– Nekem meggyőződésem, hogy mielőtt idejöttünk volna erre a világra, az Isten leültetett minket egy papírral-ceruzával, és fel kellett írnunk, hogy mit is akarunk földi létünk során megvalósítani. Én valószínűleg stréber lehettem, és nagyon hosszú listát írtam. Ezek lettek aztán az „én dolgaim”. És hogy lehetőleg minden korábbi vállalásomat teljesítsem, bizony nagyon kell most igyekeznem.
– Szép, amit mond, csak honnan tudjuk, hogy mi van a cetlinken? Legalább belepillanthatnánk időnként…
– Ha figyelünk a belső hangjainkra, pontosan érezzük, hogy a magunk dolgát végezzük-e, vagy valamibe beleokvetetlenkedtünk. Hogy jól érezzük-e magunkat a saját bőrünkben, vagy nem. Ösztöneink jeleznek.
– Miközben azt érzem, hogy ön egy nagyon kemény, tudatos ember.
– Muszáj volt az lennem, hogy állva maradjak. Engem nem hordott tenyerén a sors. Sokat nélkülöztünk, nagy szegénységben nőttem fel, aztán jöttek cudar családi problémák, majd a szörnyűséges délszláv háború minden borzalmával. A bátyám katona volt, az életéért kellett naponta imádkoznom. Igen, nekem keménynek kellett lennem, hogy ne sérüljek, hogy viszonylag egészséges maradjak, hogy ne adjam fel az álmaimat, hogy megőrizzem a hitemet. Célok kellettek, kemény elhatározások. És eltökéltség, hogy ezeket végigvigyem. Akkor fogalmaztam meg azokat az alapelveket, amelyeket azóta is fontosnak tartok. A rendet, fegyelmet, becsületet. Hogy mindig bele tudjak nézni a tükörbe.
– De miért kéne belenéznünk a tükörbe? Hiszen a tükör bennünk van! Ha ganéságot csinálunk, pontosan tudjuk, hogy ez az volt!
– Nekem akkor is fontos, hogy belenézzek a tükörbe! Hogy lássam a tekintetemet akkor is, ha hitvány voltam. Hogy valóban szembesüljek vele! Mert a tekintet mindent elárul!
Keményen, határozottan mondja. Belenézek ragyogó, égszínkék szemébe, amely most élesen villan. Kemény, eltökélt és tiszta. Igen Magdi, valóban így van…
A cikk nyomtatásban a legfrissebb Nők Lapjában jelent meg.
Az e heti lap tartalmából:
- Nők Lapja vita a béranyaságról
- Rúzsa Magdi: “Az éneklés után megvalósítom a második gyerekkori álmomat”
- Wellness-hétvége a barátnőmmel
- Külföldön dolgozik a családtagja? Tippek gyötrő honvágy ellen
- Utánajártunk: 1000 helyett 1 kártya
- Sztárinterjú Elton John-nal
- Hogy élnek az izraeli nők?
- Marton Levente: A halhatatlan csirkemáj
Előfizetnél a Nők Lapjára? Itt és most megteheted!
