 Olvass tovább! Díjazták Tarr Béla búcsúfilmjét Berlinben |
A németországi, katasztrófával végződő love parade helyszíne, ötévesen cipőpucolásból pénzt kereső perui kisfiú, a rákműtét utáni állapotot nyíltan felvállaló család, születő zsiráf, a marhák levágása a vágóhídon, a földet körbe-kerékpározó biciklista – csak néhány jelenet, amely megmaradt a Life in a Day című alkotást a filmfesztiválon megtekintők fejében.
Emlékeztek még? Tavaly Ridley Scott cége felhívást adott közre, amelyben arra kért minden vállalkozó szellemű embert, éljen a világ bármely részén, hogy július 24-én forgasson videót a napjáról, válaszoljon néhány kérdésre, majd az elkészült művet a Youtube-ra feltöltve juttassa el számukra. A promóvideó körbe-körbejárt a közösségi oldalakon, számos ember pedig e-mailen küldözgette tovább ismerőseinek a különleges kérést. A szervezőkhöz végül a világ több mint 190 országából 81 ezer kisfilm érkezett. E több mint 4500 óra hosszú anyagból Kevin Macdonald, Az utolsó skót király című film rendezője készített Joe Walker vágó-társrendező segítségével egy másfél órás alkotást.
A 90 perces műben az amerikai Liginski család videója igen nagy szerepet kapott. A feleség, Cathy még a rákkal küzdött július 24-én. Az életüknek e drámai szakaszát rögzítették és osztották meg a világgal. Cathy példája tökéletes arra is, hogy megmutassa, milyen az igazi szeretet: férje, Bob imád filmeket készíteni, ezért Cathy nem foglalkozott azzal, hogy amennyiben kiválasztásra kerül férje alkotása, az egész világ láthatja a fájdalmát, döbbenhet meg a sebein. Tudta, óriási örömöt jelentene a férje számára, ha a Ridley Scott és Kevin Macdonald nevével fémjelzett másfél órás anyagba bekerülhetne az, amit ő készített. Neki pedig az a fontos, hogy a szerettei boldogok legyenek. Amikor kiderült, hogy az álom valóra vált, a család örömtáncot járt.
– Amikor Bob felvetette az ötletet, hogy forgassunk videót, egy percig nem hezitáltam. A férjem imád kamerázni, korábban is sokszor rögzítettünk már eseményeket az életünkből, mindig más kezében van a kamera. És lehet, hogy furcsa, de egyáltalán nem jelentett számomra problémát, hogy az életem egy nehéz része kerül videóra. Ez volt a mi napunk akkor: egy család küzdelme a rákkal – mondta a Nők Lapja Cafénak Cathy.
 |
| Bob Liginski, Cathy és kisfiuk a Sundance filmfesztiválon Fotó: zimbio.com |
Ez tényleg ennyire egyszerű lett volna? A képeket nézve, az óriási műtéti sebeket látva Cathy hátán, számomra ez nem tűnik olyan egyszerűnek.
Bob: Lehet, hogy furcsán hangzik, de igen. Akkoriban erről szóltak a napjaink, ez az egész természetes volt számunkra. Cathy egy 9 órás műtéten esett át, a hétköznapok utána már sokkal könnyebbek voltak. Az, hogy a hátán a hegeket, vágásokat felvettük, az sem volt nagy dolog. Igazából azt Cathy számára is rögzítettem, mert akkor nem akarta élőben látni a sebeket. Most, hogy jobban van, már meg tudja nézni.
Megkérdezhetem, a rák mely típusával küzdött?
– Mellrákkal. Tizennégy évvel ezelőtt és most is. Keresztülmentem a kemón, dupla masztektómián. A seb azért van a hátamon, és azért olyan nagy, mert meg kellett csinálni mindkét eltávolítást, utána pedig a helyreállító műtétet, amelyhez bőrt a hátamról vettek. Nem tagadom, nagyobb műtét volt, mint amire számítottam, és most én is csodálkozva nézem a videókat. Más részről azonban a videó nagy segítség számomra is: megnézem és látom, milyen messzire jutottam fél év alatt, mennyivel jobban vagyok, mint akkor voltam.
Mit mondana azoknak a nőknek, akik most küzdenek a mellrákkal?
– Higgyék el, túl lesznek rajta. Le fogják győzni a betegséget. Sokszor nagyon lassan mennek a percek, lesz néhány rossz nap, de a végén minden rendben lesz.
A videókat nem csak a YouTube-ra lehetett feltölteni. A készítők biztosak akartak lenni abban, hogy a világ számos részéről érkeznek majd felvételek, nemcsak a gazdagabb, fejlettebb területekről, hanem a szegényebb, fejlődő országokból is. Éppen ezért ötszáz darab videokamerát küldtek el olyan országokba is, ahonnan egyébként várhatóan nem érkezett volna semmi. A kérés annyi volt: forgassák le a filmet, a kamerát utána tartsák meg, csak az SD kártyát küldjék vissza.
– Egy ilyen SD kártyán találtuk meg a cipőpucoló kisfiúról forgatott videót is – emlékezett vissza Joe Walker, aki a Nők Lapja Cafénak azt is elmondta: számos megdöbbentő és megindító kisfilmet találtak az alkotások között. Hozzátette: amikor este szembesültek a napi hírekkel, és hallottak a németországi love parade-on történt tragédiáról, már tudták, hogy rengeteg olyan anyagot kapnak majd, amelyen a helyszíni eseményeket fogják látni.
– Ebben a korban élünk. Napjainkban, amikor már a mobiltelefonokban is benne van a videokamera, mindenki mindig rögzít valamit. Az első film, amelyet erről az eseményről láttam, nagyon megrázó volt, pedig igazán nem is lehet semmit látni rajta. Csupán az átjárónál hömpölygő tömeget. De amit hallani lehet, az megdöbbentő: az emberek egyszerre sírnak és nevetnek, az egyik irányból ezt hallod, a másikból azt.
Az ön számára melyik volt a legmegindítóbb film mind közül?
– Egy japán édesapának és a kisfiának a filmje az, amelytől mindig potyognak a könnyeim. Az ő történetük még a Life in a Day elején látható: a néző ül a székében, nézi azt a lakást és a körülményeket, amelyben élnek, és nem érti az egészet. Látszik, hogy nagyon nagy szükség lenne arra, hogy egy női kéz gondoskodjon róluk. Ahogy a film pereg tovább, végül világossá válik: az anya meghalt, a férfi ezért neveli egyedül a fiát. Az apa és a fia minden egyes napja – a reggeli rutin elvégzése után – úgy indul, hogy együtt üdvözlik a köreikből már eltávozott édesanyát.
A megrázó felvételek között érdekes elgondolásokkal is találkoztak. Ilyen érdekes elgondolás volt például a magyar Balog Zsófi videója, aki úgy rögzítette a napját, hogy csak papucsos lábát láthatjuk, amint a napi utat járja be.
Miért a lábad?
– Egyszerűen jött az ötlet, arra gondoltam, hogy az átlagember ahhoz, hogy elérje, amit akar, a lábát kell használnia, a lába az, ami elviszi a céljaihoz, amivel átugorja az akadályokat. Az egész életünket a lábunkon éljük, nagyon kifejező, hogy egy láb mit jár be egy nap alatt. Sokat mond arról, hogy mi, emberek, hogyan is élünk a földön.
Előre eldöntötted, hol forgatsz majd?
– Nem. Amikor eldöntöttem, hogy részt veszek az egészben, még nem tudtam, hol leszek, mit fogok csinálni július 24-én. Akkor még azt gondoltam, itthon töltöm a napomat, s egész egyszerűen bejárom a környéket, elmegyek a boltba, szóval hétköznapi dolgokat csinálok és azokat rögzítem.
 |
| Balog Zsófi |
Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel ezen az „eseményen”?
– Amikor láttam YouTube-on a felhívást a Life In a Day projektre, rögtön megragadott a gondolat, hogy mekkora filmtörténeti mérföldkő egy ilyen jellegű alkotás. Nagyon érdekel a filmművészet, elég szép filmgyűjteményem van, szeretek moziba járni, filmeket nézni, ez az egyik legkellemesebb kikapcsolódás számomra. Többek között ezért érdekelt ennyire ez a kezdeményezés. Másik nagy hobbim a fotózás, emiatt külön szeretem az operatőr szemével nézni a filmeket. Sajnos videokamerám nincs, ezért nem is éreztem semmi esélyt arra, hogy az ötletem bekerüljön a mozifilmbe, mivel a kivitelezését nem tudtam jó minőségben megoldani. De ennek ellenére azt éreztem, szeretnék részese lenni ennek a világméretű kezdeményezésnek, leforgatom, elküldöm, és majd meglátjuk.
Nincs videokamerád. Ennek ellenére, főleg azok után, hogy megtudtad, az alkotásodat kiválasztották, forgattál már újabb filmeket tavaly július óta?
– Nem, még nem. Azóta sincs kamerám, a fényképezőgépem kamerájával pedig nem akartam. Nagyon érdekel a filmezés, szívesen csinálnék még filmeket. Néhány fotósorozatomat is el tudnám képzelni rövidfilmben.
