Aktuális

Díjazták Tarr Béla búcsúfilmjét Berlinben

A zsűri nagydíját nyerte Berlinben Tarr Béla A torinói ló című filmje. Az elmúlásról, a vég eljöveteléről szóló fekete-fehér alkotás egy nappal korábban a filmkritikusok díját is megkapta.

Tarr Béla már a film elkészülte előtt bejelentette: ez lesz az utolsó alkotása. Ezt a Berlinale díjkiosztóját követő sajtótájékoztatón meg is erősítette. Mint mondta: nem érzi úgy, hogy rendezőként már bármi újat tudna mutatni, csak ismételné önmagát, aminek nem látja értelmét. Teljesen azonban nem szakad el a film világától, a jövőjét például producerként képzeli el: nagyon szívesen támogatna fiatal tehetségeket. Olyan tehetségeket, akik nem akarnak beállni a sorba, hanem valami különlegeset szeretnének csinálni, a saját útjukat járják.

Filmkészítő vagyok, a filmemmel szeretném megérinteni az embereket, a képekkel szólok hozzájuk, a szavak számomra nem fontosak – mondta Tarr Béla szombaton este szintén a sajtótájékoztatón. Mindezt azért, mert a díj átvételekor a szokásokkal ellentétben nem mondott beszédet, hanem halkan, röviden megköszönte az Ezüst Medvét, majd levonult a színpadról.

Az este folyamán előkerült a magyarországi kultúrpolitikát és a filmes helyzetet firtató kérdés is. Tarr már korábban élesen bírálta az új rendszert, véleményét most sem rejtette véka alá:  „A magyar filmet a kormány ugyanolyan durván és érzéketlenül kezeli, mint ahogyan más területeket is. Felépítettünk egy rendszert, amelyet most át akarnak alakítani, kontrollálni kívánnak. Ez ellen mi, magyar filmrendezők tiltakozunk.”

Díjazták Tarr Béla búcsúfilmjét Berlinben

A torinói ló című filmet március 10-én mutatják be Magyarországon. Az alkotás Nietzsche életének történetét dolgozza fel, mely szerint a filozófus egy ló bántalmazását látva megőrült. A film fekete-fehérségét, sötét, komor hangulatát a rendező úgy magyarázta: ő ilyen komornak és sötétnek látja a világot.
– Talán van, aki másképp látja a világot, én viszont ilyennek látom, ezért erről „beszélek” a filmjeimben. Valakinek biztosan más lehetőségei vannak, mint nekem, ő másképp látja a dolgokat. Szerencsére mindannyian mások vagyunk, így mást és mást tudunk bemutatni – mondta.

A Berlinale fődíját, az Arany Medvét egy iráni rendező, Asghar Farghadi  vehette át Jodaeiye Nader az Simin (Nader és Simin – A válás) című filmjéért. Az iráni élet nehézségeit boncolgató társadalmi drámának a zsűri a legjobb férfi és legjobb női főszereplőnek járó díjakat is odaítélte. Tarr és Farghadi filmje egyértelműen kiemelkedett a többi versenyprogramban szereplő mű közül – a kritikusoktól folyamatosan azt lehetett hallani, hogy szerintük e két film valamelyike kapja majd a fődíjat.

Magyar film legutóbb 1992-ben kapott díjat a Berlinalén. Akkor Szabó István vehette át ugyanazt az elismerést, amit most Tarr Béla. Magyar alkotás legutóbb 2006-ban volt versenyben: a Sorstalanságot vetítették akkor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top