 Amitől a férfiak igazából odavannak – Szendi Gábor különvéleménye |
Soma Mamagésa: „Az ideális pasi határozott és kezdeményező, erős és impulzív, de aki mellett szabad tudok maradni”
Szerintem kiskorától fogva már minden (egészséges lelkületű) lány végiggondolta, hogy milyen férfit szeretne maga mellé. Ezek az ábrándok aztán akár nyomoríthatják is az emberek életét, mert ahelyett, hogy jelen lennének, illúziókat gyártanak. Nagyon sokáig nem is hittem el, hogy „az álmodozás az élet megrontója”. Most sem gondolom teljesen igaznak, de igaz is tud lenni. 
Nekem mindenesetre bejött. Amikor megkérdezték tőlem kiskoromban, hogy milyen férjet szeretnék, ezt válaszoltam: legyen sármos, kifejezetten jóképű és csinos, illatos, kedves, vagány, nagyvonalú, bölcs, családcentrikus, megértő, határozott, gyakorlatias, lehessen rá számítani a problémák megoldásában, legyen szexi, az ágyban önzetlen, legyen jó apa, jó férj, társ, legyen művelt, jó humorú, érezzem magam mellette szabadnak, de azt is, hogy egymáshoz tartozunk, legyen játékos, szellemes, és olyan, akihez nagyon jó odabújni. És ami alap: legyen olyan hivatása, ami rászabott, és ami miatt tudom tisztelni!
Erre mindenki nevetett, és a nagy okos felnőttek azt mondták, hogy nincs is ilyen férfi. Én meg 21 éve tapasztalom, hogy van. Persze az emberben alapvetően lakik egy hálátlan kutya, és egy idő után, ha téliszalámiból lenne a kerítés, azt is unná. Mikor ezt elpanaszoltam az idős, bölcs barátnőmnek, azt tanácsolta: képzeld el, hogy nőtől jön! Ez bejött, de aztán eszembe jutott, hogy csak annyira képzeljem el, hogy ne teremtsem meg. (Olyan Mátyás királyos-an, hoztam is, meg nem is, képzeltem is, meg nem is…)
Összegezve a lényeget, a következőt gondolom az igazi férfiról: úgy tud határozott, kezdeményező, erős és impulzív lenni, hogy eközben szabad maradok mellette. Az erejével szolgál, és nem fitogtatja, nem terrorizál vele. Fontos, hogy érezzem az erejét, amivel nem legyűr, hanem emel. De persze mindez semmit nem ér, ha nincs KÉMIA. Ha pedig van, akkor éppen úgy jó, ahogy van, mert éppen attól lesz ő Ő.
Winkler Nóra: „Az élet folytonos változás, az ideális pasi olyan, akiben van rugalmasság ehhez”
Az ideális pasi legfontosabb ismérve, hogy távolságtartó iróniával nézi a nő „ideálispasi-elképzeléseit”. Mert ugye ez az elváráslista folyton változik és alakul, évtizedenként, havonta, néha napközben is. A szerintem a jó pasinak saját világa van, ami saját meggyőződésekből, véleményekből, tapasztalatból gyúródik össze, és amit ez a pasi nyugodtan, higgadtan, de visel. Ez nagyon vonzó. Jó humora van. Okos. Szereti a nőket, de nem úgy, hogy kitekeredett nyakkal bámul háromszázhatvan fokban körbe-körbe, hanem azt, akivel van, érti, élvezi és összességében szórakoztatja annak női mivolta. Ennek hátterében általában az húzódik, hogy az anyukájával közeli és jó, érzelmes viszonya van, amiért majd az összes nő, aki ezzel a pasival találkozik, végtelenül hálás lesz annak az anyukának, hogy szeretve nevelte fel a fiát, amitől az egy stabil, magabiztos, szeretni tudó pasi lett.
Olyasmi ideáljaim, hogy „legyen mély zöld szeme” nem nagyon voltak, de az a barátnőm, aki világosan tudta, hogy csakis egy barna göndör kosarassal akar majd kézen fogva menni az őszi levélhullásban, ma már tejfölszőke gyerekeket szült egy világosbarna átlagos magasságúnak, akivel meglepő boldogságban telik az élet, holott az a pasi utál sétálni, ősszel különösen, mert allergiás valami ilyenkor aktív növényre. Az ilyesmi elképzelt ideálokat az élet amúgy sokszor írja felül, és az ember végül némileg csodálkozva néz magára, hogy milyen jól érzi magát pedig a fejében élő, kidolgozott kép semennyire se hasonlít a valóságra. Az élet folytonos változás, ezért olyan az ideális pasi, akiben van rugalmasság ehhez, mert hosszú távon ez azt is jelenti, hogy történjen bármi, meg tudja óvni családját, praktikus rövid távon meg azt, hogy érti – csak mert reggel még jókedvben búcsúztunk, délutánra igenis kaphattunk sírógörcsöt.
Peller Mariann: „Mutassa ki az érzelmeit a nap 24 órájában”
Nincs könnyű dolga a férfinak, ha IGAZI PASI kíván lenni. Ugyanis szerintem az igazi pasinak kicsit olyannak kellene lennie, mint a mesebeli molnárlánynak, akit hívatott a király, és elvárta, hogy gyalog is menjen, meg ne is, hozzon is ajándékot, meg ne is, legyen is rajta ruha, meg ne is, köszönjön is, meg ne is. Egy kötéltáncos ügyességével kell egyensúlyoznia, hogy ne váljon se hímsoviniszta macsóvá – aki hazaérve feldobja a lábát az asztalra, és „rendel” egy sört, miközben azt gondolja, a nőnek szerencsésnek, sőt hálásnak kell éreznie magát, amiért ilyen kemény, férfias párja van –, sem pedig túlérzékenynek kikiáltott anyámasszonykatonájává, aki bármin képes pityeregve meghatódni, imád takarítani, és minden gondját a párjának kell megoldania.
Az, hogy milyen legyen az igazi pasi, hosszú évek időnként keserű tapasztalatai alapján áll össze egy nő fejében. Minden múltbéli párkapcsolata vagy futó kalandja, sőt a hozzá közel álló rokonok között fellelhető férfiak (édesapa, fiútestvér vagy unokaöcs) is mind befolyásolják az ízlését és majdani választását. Ezek alapján erre jutottam: legyen alapvetően jó ember, nagylelkű, segítőkész, de szemfüles, sőt ravasz, ha kell; erős, magabiztos, védelmező, csapjon az asztalra, ha a helyzet úgy kívánja, de mutassa ki az érzelmeit, ha szükségem van rá (a nap 24 órájában…), és ne akarjon átverni. Legyen kreatív, találékony, határozott, szigorú, ugyanakkor lágyszívű, szeressen beszélgetni, és mindig legyen képes megnevettetni. Ja, és persze, lehetőleg legyen mindemellett vonzó – legalábbis számomra.
Azt gyakran megállapítjuk, hogy nőnek lenni nem könnyű, de ezek alapján igazi pasinak lenni sem az…
Karafiáth Orsolya: „Szerencsére mindenki lehet ideál valamiért”
Amikor az Ideális Férfira kell gondoljak, nagy szerelmeim képe dereng fel előttem. Ezek alapján magas, vékony, és hatalmas nagydarab, köpcös férfiről beszélek, hosszú fekete hajjal, kopaszon, édes tüskefrizurával. Mindig öltönyben jár, szakadt farmerben és pulóverben, az arca metszett, alig van rajta szőrzet és hatalmas bajusz díszíti, szeme kék és zöld és melegbarna. Hallgatag, csöndes, iszonyú sokat beszél, ő a társaság középpontja. Művészlélek, semmi köze nincs se irodalomhoz, se festészethez, imád utazni, legszívesebben otthon ül, lesi minden kívánságomat, állandóan szerelmet vall, egyetlen bókot is nehéz tőle kicsikarni. Talán ebből is látszik: mindegyik teljesen másmilyen volt, és másért ragadott meg, talán egyáltalán nem lehet közös nevezőre hozni őket. Egyetlen dologban volt némi hasonlóság, de ez is olyan, ami nem csupán a férfiakat kell hogy jellemezze, hiszen barátnőben sem bírom a hiányát: és ez pedig a humorérzék. Az viszont hasonlítson az enyémre, azaz legyen alacsony a humorküszöb, tudjon mindenen nevetni, leginkább az én pihent poénjaimon. Ha ez megvan, már jó alap, a többi erre épülhet. Az meg, hogy tetszik-e valaki, csak úgy, már az első pillanatban kiderül úgyis. Szerencsére mindenki lehet ideál valamiért…
Für Anikó: „Amit gondol és ahogyan él, etalon”
Szóval, milyen is számomra az ideális férfi!? Tulajdonképpen nem létezik – mint ahogy ideális nő sem –, de nagyjából ma is olyan, mint amilyet tiniként álmodtam magamnak.
Tehát magas (190 cm), sportosan vékony, sötétbarna, göndör hajkoronát, barna szemeket és szépen ívelő szempillákat, szóval csillagszemet kapott a Jóistentől; és ha ezekkel a mély tüzű szemekkel amúgy teljes férfi mivoltából ránéz az ember lányára, az elveszett! Mármint én. Ha pedig mosolyra villantja gyönyörű fogait, kisüt a nap!
Lenyűgöző műveltsége irodalomban, zenében, történelemben, képző- és filmművészetben – de még a természettudományok tartományában is, de leginkább az, miképp szintetizálja ezt a tetemes mennyiségű szellemi kincset igazi bölcsességgé! Bármit lehet kérdezni tőle, mert azt is tudja, amit nem tud. Az élet minden dolgában bátran fordulhat hozzá az ember (lánya) tanácsot kérni, mert amit gondol, és ahogyan él, etalon.
És mindezeket nem viseli, nem mutatja, ez csak úgy magától értetődően van neki, olyan természetesen, mint ahogy lélegzünk. Jószívű, sőt melegszívű, ámulatba ejtően nagyvonalú, és olyan hős, hogy még azoknak sem akar ártani, akik őt bántották. Annyira erős, hogy nincs szüksége bosszúra, és érzéseit sem kell palástolnia, kimutatja a szeretetét.
Mindent megtesz a szeretteiért. Szinte nem is lehet kihozni a sodrából, csupán piszlicsáré hülyeségekkel. Csak és kizárólag akkor kiabál. De igazából akkor kell félni tőle, ha csak a szeme villan, egy szót se szól – ilyenkor lehet tudni, hogy minden megtörténhet! Ezt a csendes-gyilkos haragot soha nem a szerettei kapják, annál többet a kedvességéből, humorából, sziporkázó társalgási stílusából.
Csupán akkor nem, ha fáradt. Mert ugye az ideális pasi is csak ember. Ő sem tökéletes – de hát hogyan is várhatnám tőle, hiszen én, aki megálmodtam őt, én sem vagyok az! Nagyon nem! Szóval olyankor huppan a tévé elé. Ez nála amolyan agymosás. Speciálisan. Hiszen állandó alkotásban telik az élete, az a pihentető, ha nem saját víziói, képei keringenek a fejében. Mert hála istennek, nem én vagyok az élete értelme, az én férfiideálom a hivatásának él, én csupán bónusz vagyok az életében.
Amit alkot, mindig lenyűgöz! Tisztelem őt! Aztán meg az is, hogy remekül síel és vitorlázik, szereti az állatokat, kedvenc időtöltései közé tartozik a természetjárás, és még a születésnapomat se felejti el soha!
És még sorolhatnám, hogy milyen nagyszerű ő, hiszen ő az ideális férfi számomra!
Azt mondjátok, ilyen férfi nincs is, csak az én képzeletemben? Pedig VAN!
Tudom, mert vele élek 17 éve!
