Aktuális

Megnyitotta kapuit Magyarország legnagyobb állásbörzéje

Szerdán és csütörtökön 32. alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb állásbörzéje, a Műegyetemi Állásbörze. A kétnapos rendezvényen a többnyire friss diplomásoknak szóló állásajánlatok mellett szakmai gyakorlati lehetőségeket is kínál alsóbb éves hallgatók számára.

Megnyitotta kapuit Magyarország legnagyobb állásbörzéjeA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi épületében megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén 145 kiállító cég képviselteti magát, főleg műszaki, gazdasági és informatikai területről. A résztvevő cégek által felkínált ajánlatok nagy része friss diplomásoknak vagy néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező fiataloknak szól, azonban az alsóbb éves hallgatók számára kínált szakmai gyakorlati lehetőségek száma is magas. Az előzetes információk szerint a tavaszi Műegyetemi Állásbörzén a villamos- és gépészmérnöki, illetve az informatikai végzettség lesz a legkeresettebb.
A Műegyetemi Állásbörze elsődleges célja, hogy személyes kapcsolatfelvételi lehetőséget biztosítson a látogatók és az állásajánlattal érkező cégek képviselői között. „Az álláskeresésnek ez az egyetlen olyan módja, ahol az álláskereső személyesen kapcsolatba léphet a cégek képviselőivel, és még az önéletrajz átadása előtt pozitív benyomást tehet potenciális leendő munkáltatójára. A többi álláskeresési forma ettől abban különbözik, hogy a meghirdetett állásra jelentkezők közül általában csak néhányan, a tömegesen beérkező önéletrajzok feldolgozása után kaphatnak lehetőséget rátermettségük és szakmai felkészültségük bizonyítására” – nyilatkozták a szervezők. A kiállítókkal való ismerkedésre az adott céget, annak mindennapi működését és filozófiáját bemutató vállalati prezentációk biztosítanak további lehetőséget a rendezvény mindkét napján. Az idei tavaszi Műegyetemi Állásbörzén az ADECCO, az EDAG Hungary Kft., a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., a Lufthansa Systems Hungária Kft., a Contact Singapore, a European Patent Office, a Veolia Water és a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. előadásain vehetnek részt az érdeklődők.

Te hol szeretnél dolgozni? – a legvonzóbb vállalatok listája
Megnyitotta kapuit Magyarország legnagyobb állásbörzéje

A Műegyetemi Állásbörzéről

A Műegyetemi Állásbörze 1992 óta évente két alkalommal, tavasszal és ősszel kerül megrendezésre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épületében. A rendezvényen részt vevő kiállító cégek száma az utóbbi években magasan 100 fölött van, s kiemelkedő kiállítói számával a Műegyetemi Állásbörze a kezdetek óta stabilan hazánk legnagyobb állásbörzéje. A rendezvényen részt vevő cégek többnyire konkrét állásajánlatokkal érkeznek, azonban jelentős az állásbörze szakmai gyakorlati lehetőségeket kínáló partnereinek száma is. Az állásajánlatok nagy része jellemzően friss diplomásoknak vagy néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező fiataloknak szól, főleg műszaki, gazdasági és informatikai területről.

Bővebb információ: www.allasborze.bme.hu

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése