 Társat keresel? Itt és most megtalálhatod a párod! |
A hír: Vidéken hűtlenkedőbbek a párok
Kétezer ember megkérdezésével az látszik, hogy vidéken 21 százalék venné fontolóra, hogy félrelépjen-e, ha biztosan nem derülne ki a dolog. A városokban a ráta csak 16 százalékos. Ami a tényleges csapodárságot illeti, kicsit még nagyobb az eltérés: 23 százalék a félrelépők hányada vidéken, míg – a fontolgatásra hajlamosakhoz hasonlóan – 16 százalék városban. Ugyanakkor épp a falvakban elégedettebbek a párok egymással: csak 8 százalékuk mondta azt, hogy boldogtalan társával, míg a városlakóknak a 21 százaléka nyilatkozott ugyanígy. A kapcsolatok hossza is jobb vidéken, 62 százalékuk „éri meg” az ötödik évet, városban csak 42 százalékuk – adta hírül a brit Metro újság.
Különvélemény Soma Mamagésa
Ezt el is hiszem! És hogy miért? Mert kevesebb a külső impulzus és szorosabb az együttlét. Teljesen logikus, hogy vidéken többen lépnek félre, és tovább maradnak a kapcsolatban.
Én magam totális kétlaki életet élek (ez ki is jár nekünk, eleve többen vagyunk…), 2-3 napot a pesti belvárosi lakásban vagyok, a többit falusi miliőben. Hajdúnánáson nőttem föl, láttam és látom, mennyire „egymásban” élnek az emberek. Kevés az új arc, új impulzus, mindenki tud – vagy szeretne tudni – „mindent” a másikról. Ráadásul viszonylag kevés a valódi történés is (persze ez viszonylagos), mivel mi, magyarok túl sokat tespedünk a tévé előtt. (Bár ez a statisztika nem rólunk készült, de szerintem ránk is vonatkozik, sőt alapvetően Európára. Egyébként négy és fél óra az egy főre jutó magyar átlag, amivel elsők vagyunk Európában.)
A túl kevés valódi történés és a túl sok és túl szoros együttlét a szabadságra és az újra kiéhezetté teszi az embereket (hacsak nem gubóznak be és nem fásulnak el, vagy nem társfüggők), ugyanis a másikkal való folyamatos együttlét nem szexi. Kiöli a kapcsolatból az adrenalint, az izgalmat.
Tizen-huszon-éven át minden nap ugyanazzal az emberrel kelni-feküdni, minden nap együtt lenni vele, mindig tudni, a másik hol van, mikor jön haza stb… kiöli a kapcsolatból a vágyakozást, a másik hiányának a megélését. Ilyenkor szinte „élet-” és kapcsolatmentő lehet egy harmadik, főleg ha úgy csinálják, hogy az ebből szerzett energiát és impulzusokat vissza tudják forgatni a kapcsolatba.
Vidéken kevésbé válnak, mint a fővárosban. Jobban tartanak attól, mit gondol majd róluk a közösség. Egy nagyvárosi ember viszont nincs úgy szem előtt. Ráadásul vidéken a hagyományokhoz és a megszokott dolgokhoz is jobban ragaszkodnak. Egy-két generációval ezelőtt ha egy nő férj nélkül szült, azt szégyennek vették, a gyereket pedig „zabigyereknek” hívták. Kisebb településeken nyomaiban ez még mindig jelen van.
Azt szoktam mondani, a hosszú távú jó párkapcsolat egyik alapja az elkötelezettség és az autonómia egyensúlya. Elkötelezettség, vagyis felvállalni a másikat. (Házasság vagy rituálé által.) Egyetértek Hellingerrel abban, hogy a párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése. Ami azt jelenti, hogy „te jó vagy most, de lehet, hogy jön majd egy jobb”. A házasság vagy rituálé elköteleződést ad, és ha e mellé meg tudjuk egymásnak adni a tiszteletet, vagyis egymás terének, szabadidejének, autonómiájának a tiszteletben tartását, akkor sokkal könnyebb lesz egyensúlyban tartani a kapcsolatot. Azt tapasztaltam, hogy az elköteleződést komolyabban veszik vidéken, mint a nagyvárosokban, viszont kevesebb autonómiát adnak maguknak és a másiknak egyaránt, ráadásul kevesebb impulzus, információ, történés éri a kisebb településen élőket, így abszolút megérthető, hogy jobban vágynak a friss energiákat hozó harmadikra, akiért viszont sokkal kevesebben borítanák fel a párkapcsolatukat, mint a nagyvárosiak. Tudják, hol van a házastárs helye, és hol a szeretőé. Ezáltal jobban elfogadják a másikat, és egyáltalán mindazt, ami van. Erre mondta nekem rendszeresen anyukám: „örülj fiam, hogy lyuk van a valagadon, és szelel!” Vagyis annak örülj, ami/aki van!
Az, hogy vidéken boldogabbnak érzik magukat az emberek, nyilván nem csak ezek miatt lehetséges. Nyugisabb, lassúbb ritmusban élnek, és közelebb a természethez. A földközeliség miatt stabilabbak, így a kapcsolataik is azok. Egy stabil kapcsolat pedig sokkal könnyebben elvisel egy kis kitekintést, kalandozást, mint egy ingatag.
