 Te tudsz tévé nélkül élni? Karafiáth Orsolya különvéleménye |
Egy éve ment el Popper Péter, a kiváló pszichológus és tanár, akinek egyik legsikeresebb könyve a „Hogyan öljük meg magunkat?” címet viselte – de a „tippek, trükkök, praktikák” ismertetésével természetesen épp az ellentétes hatás kiváltása, az életigenlés felkeltése, az öngyilkosság hiábavalóságának bizonyítása volt a célja. Kifejezetten és szándékoltan az öngyilkosságra buzdító mozgalmak, kezdeményezések szerencsére nem is jutnak el a mainstream médiába, jellemzően az internet valamelyik büdösebb sarka rejti az ilyen szektákat. Ők is veszélyesek, de az igazi kérdés az: tesz-e a média azért, hogy indirekt példái az öngyilkosság terveket dédelgetőket befolyásolják – és ha igen, akkor milyen irányban?
Mert például ha soha, egyetlen híradó se mondaná be a bombafenyegetéseket, több vagy kevesebb lenne belőlük? Ha nem lenne evidencia, hogy a biztosan hamis hívásokra is ki kell vonulnia a tűzszerészeknek, ha nem tudnánk, hogy ilyen módon üzleti konkurencia, beteg emberek vagy unatkozó (esetleg dolgozatírás előtt álló) tinédzserek órákra meg tudnak bénítani pályaudvart, bevásárlóközpontot vagy iskolát – vajon akkor is ilyen gyakori lenne ez a „tréfa”? Főleg úgy, hogy általában fürtökben jelentkezik: pár napon belül fenyegetőznek a különböző fővárosi plázáknál vagy nagyobb pályaudvaroknál.
Látták az esti híradóban.
Az amerikai Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központ legfrissebb kutatása szerint az öngyilkossági ráta egyik fő alakítója a gazdasági helyzet. Az 1929–1933 közötti időszak gazdasági összeomlása, a New Deal vége vagy az olajválság egyértelműen növelte az öngyilkosságok számát. A 25–64 év közötti, dolgozó férfiak vannak a legnagyobb veszélyben, esetükben a legközvetlenebb az összefüggés a gazdasági helyzet romlása és az öngyilkossági szándék megerősödése között. És innen már csak egy lépés a média felelőssége, ahol egyfelől a szenzációhajhász tudósítások előszeretettel nagyítják fel az aktuális problémákat (emlékeznek, ugye, hogy ma már legalább négyszeresen kellett volna kipusztulnia a Föld teljes lakosságának? Baromfivész, sertéspestis, kergemarha-kór, H1N1). Ugyanők azok is, akik aztán ugyanilyen részletesen, színesen számolnak be az egyes öngyilkosságokról, mint egy releváns megoldási lehetőségről (ismét csak: honnan tudnánk a bombariadós „megoldásokról”, ha nem számolna be róla a sajtó?).
Japánban naponta 90 ember lesz öngyilkos (és ez még a földrengés előtti statisztika). Abban az országban, mely élen jár az információs forradalomban, ahol minden hír a leghamarabb, a legrészletesebben, a legmodernebb technológia közvetítésével jut el az emberekhez. Lehet, hogy túl sokat (és/vagy: nem jól) tudnak a világról?
 |
| Molnár Csilla |
A közvetlen „tippek” hatása pedig egyértelműen lemérhető nálunk is. Molnár Csillát 1985-ben, 16 évesen választották Magyarország Szépének, majd a Miss Európa versenyen harmadik lett, botrányos és igazságtalan körülmények között. Egy év elteltével, a fokozódó nyomást nem bírva, segítség hiányában a 17 éves lány öngyilkos lett – a haláláról szóló színes hírek nyomán pedig bizonyíthatóan nőtt azok száma, akik úgy és azért vetettek véget az életüknek.
Ugyanezt eredményezi a „tuti módszer” vagy hely bemutatása is. Tavaly májusban borzalmas képsorokat közvetített a tévé: egy férfi felmászott a Szabadság hídra, fent meggyújtotta magát, és lángolva ugrott a mélybe. A világsajtót is bejárta a szörnyű videó, nálunk pedig a következő időszakban megnőtt azok száma, akik szintén hídmászással próbálták végleg megoldani a problémáikat.
Szörnyű, de igenis létezik „divatja” az öngyilkosságoknak. Édes Anna a korban szokásos módon ivott lúgot, a motorizáció hozta magával a kipufogógáz belélegzését, a közúti öngyilkosságokat, az épített környezet térhódítása, az építészet fejlődése az ugrásokat magas épületek tetejéről. A módszerek pedig mindig az aktuális közvetítő csatornákon terjedtek – márpedig a legtutibb Dickens-bestseller sem terjedt olyan gyorsan és széles körben, mint az esti híradók és magazinműsorok.
Végül pedig még egy érv a média felelőssége mellett: a kereskedelmi csatornák, ugye, hirdetésekből élnek. Azt állítják, az a portékájuk, hogy képesek a nézők döntéseit befolyásolni, a náluk látható műsorokkal meggyőződést, ízlést, fogyasztói és életviteli kérdéseket befolyásolni. Azt mondják, hogy érdemes a különböző termékeket és szolgáltatásokat náluk bemutatni, ezért komoly pénzeket fizetni, mert az emberek, a nézők hallgatnak a tévéjükre. (És tényleg: ön haverkodna egy nyolc általánost végzett, iszákos, szexuálisan zavart érdi bolti csősszel? Nem? Mégis milliók rajongják Alekoszt.) Abból élnek, hogy deklaráltan képesek befolyásolni az embereket.
No de ha öngyilkosságokat mutogatnak?
