Egyik olvasónk azért kereste meg a Profession.hu munkajogi tanácsadóját, hogy jogszerű-e az, hogy a munkaadó az összes alkalmazottjának, életkortól függetlenül 25 napban szabja meg az éves szabadságát.
A szabadság mennyisége életkorfüggő
A szabadság a munkaviszony egyik legmarkánsabb sajátossága, amely alapvetően megkülönbözteti más, ugyancsak munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól. A fizetett rendes szabadság ugyanis azt jelenti, hogy a munkavállaló úgymond „tényleges teljesítmény” nélkül kap juttatást erre az időtartamra. Ez természetesen viszonylagosan értendő, hiszen a dolgozó a munkaidőben végzett munka során bőségesen kárpótolja munkáltatóját ezért a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyát felborító veszteségért. Más megközelítésben a rendes szabadság olyan időtartamot jelent a munkaviszony fennállása alatt, amikor a munkáltató nem rendelkezhet a munkavállalóval, ám részére mégis munkabér-fizetési kötelezettséggel tartozik.
A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg. Ez alap- és pótszabadságból áll. Az alapszabadság 20 munkanap, ami a munkavállaló életkorának függvényében növekszik, így a 45. életév betöltésével már 30 munkanapra emelkedik. A pótszabadság a munka törvénykönyve szerint a veszélyes munkakörben dolgozóknak, a fiatalkorú dolgozóknak, illetve a fogyatékkal élőknek jár, ám a munkáltató és a munkavállaló a kollektív szerződésben, illetve a munkaszerződésben ezen túlmenően egyéb pótszabadságban is megállapodhat. A szabadság azonban a jogszabályban rögzítettnél nem lehet kevesebb.
 |
Pénztárcabarát nyaralás spórolós turistáknak – tippek, trükkök |
A munkajogász szerint téves az a munkáltatói gyakorlat, amelyben a dolgozót megillető alap- vagy pótszabadság mértékét kevesebb napban állapítják meg. Előfordul, hogy a munkáltató egyoldalúan kijelenti, miszerint az alkalmazottainak kevesebb szabadság jár, vagy épp a kötelező pótszabadságukat megvonja. Ez a gyakorlat téves, és egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során komoly bírságra számíthat a munkaadó, nem is beszélve arról, hogy dolgozó is eljárást kezdeményezhet, ha sérülnek a szabadságra vonatkozó jogai.
Szabadságra jogosult a négy- vagy hatórás munkaidőben dolgozó személy is, ám az ő esetükben a szabadság idejére járó távolléti díj is „részmunkaidős”, azaz a munkaidejével arányos mértékű. A munkaviszonyban álló nyugdíjas is jogosult mindazokra a járandóságokra, amelyek azonos feltételek mellett a nem nyugdíjas munkavállalót megilletik, így tehát szabadság is ugyanúgy jár neki. A munkaviszonnyal kapcsolatosan ugyanis tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között, egyebek mellett például a koruk miatt.
Mikor kell kiadni a szabadságot?
Alapvetően téves az a gondolkodásmód, miszerint a szabadságot a „munkavállaló veszi ki”. A munka törvénykönyve kimondja, hogy a szabadság kiadásának időpontját – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határozza meg, és az alapszabadságnak csak a negyedével „rendelkezhet szabadon” a dolgozó. Ezt is be kell jelentenie a szabadság kivétele előtt legalább 15 nappal. Ha családi vagy egyéb vis maior ügy miatt a munkavállaló nem tud dolgozni menni, akkor erről haladéktalanul értesítenie kell a munkaadót. Ilyenkor az alapszabadság egynegyedéből összesen három munkanapot (ám legfeljebb három alkalommal!) a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban ki kell adni.
Jelenleg még az szerepel a törvényben, hogy a szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. Ez azonban a kormány tervei szerint megváltozhat a jövőben, lehetőség nyílik majd a szabadság „elaprózására”. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell.
Kattints, hogy megtudd, mi lesz azokkal a szabadnapokkal, amelyek bent maradtak a cégnél!
