| Ahol igazán jó a nőknek – Toplistás országok |
A könyveiddel új megvilágításba helyezed a közelmúlt történelmét, az igazság azonban olyasvalami, amit gyakran nagyon nehéz elfogadni. Értek már támadások a véleményed miatt?
Azt nem állítom, hogy én egyértelműen tudom az igazságot, de igen, természetesen sokszor értek már kritikák. Ha a bulvársajtó valami hangzatos hírt keres, akkor bármiből képes vezető hírt kreálni.
 |
| Megrendelheted a könyvet a képre kattintva |
A Sztálin tehenei egy részben a szovjet megszállás alatt lévő Észtországban, részben Finnországban játszódó történet, mely három generáció életét követi nyomon. Magánemberként vagy íróként volt fontos neked, hogy erről az időszakról beszélj?
Nincs egy konkrét határ a kettő között, nem is lehet szétválasztani, mindkettő én vagyok. A könyv Európa kettészakadásáról és egy birodalom bukásáról is szól egyben. Nagyon lényeges a múltról beszélni, mert a velem egykorú finn nem tudnak szinte semmit az egykori Szovjetunióról. A nyugat-európai országok pedig még mindig nem értik egészen, hogy milyen volt a kapcsolat a Szovjetunió és a kelet-európai országok között, mert hozzájuk egészen másképp viszonyult az orosz politika. Egy sorozatot tervezek, melynek ez volt az első darabja, a Tisztogatás a második, és most dolgozom a harmadik könyvön, amely jövőre jelenik meg.
Igaz, hogy a Sztálin teheneiben sok az önéletrajzi vonás?
Vannak benne önéletrajzi vonások, de attól, hogy ezeket felhasználtam és beépítettem, még nem jelenti azt, hogy mindaz meg is történt velem, ami le van írva. Ez nem dokumentumregény. Minden, amit látok, tapasztalok, érzékelek, hat rám, de át is alakul bennem, így többé már nem azonos teljes mértékben a valósággal. Szereplőket alkotok, és nem naplót írok.
A könyveidben nagyon komoly testi-lelki traumákról mesélsz. Te magad szoktad az írást valamiféle terápiaként használni, hogy feldolgozd a problémáidat?
Akinek terápiára van szüksége, az jobb, ha pszichológushoz megy. Mert ha regényt írsz, vagy drámát, vagy egyáltalán bármit, akkor szükség van egyfajta távolságra közted és a szöveg között. Nem lehet csupán a saját érzéseinket papírra vetni, szükséges az is, hogy az adott karakternek „kitalálj” bizonyos érzelmeket. Ha önmagadra koncentrálsz, nem látod át a történetet, a szöveget magát.
Miért mindig nők a könyveid főszereplőid?
Bár mostanában egyértelműen nőkről írok, valójában nem ez a lényeg. Ami engem ténylegesen érdekel, azok a társadalomban feszülő hatalmi viszonyok, melyek valamiféleképpen nemhez vannak kötve. A történelmet mindig is a férfiak írták, ez így van évezredek óta. A nők eközben a mindennapi élet problémáit oldották meg, és így kevéssé számítottak azoknak, akik a hatalom csúcsán álltak. Engem viszont nem az érdekel, hogy mi zajlott odakint a nagybetűs történelemben, hanem az, hogy mi történt ezalatt a konyhában.
A hatalom és az erőszak általában szorosan összefonódik, a Sztálin teheneiben pedig egy újabb szokatlan formát is ölt – az étkezési rendellenességek képében.
Igen, így van. Az a fajta irányítási kényszer, ami a két nemnél különböző módon nyilvánul meg, szintén az erőszak egy fajtája. A férfiak általában másokat büntetnek, a nők pedig önmagukat – de valaki szükségszerűen mindig uralja a női testet. Ha nem a férfiak, akkor a nők maguk próbálják olyanná tenni testüket, ami szerintük megfelel a társadalom által elvárt tökéletes nő képének. Az étkezési rendellenességekben egyébként nincs semmi új, mindig is jelen voltak a történelem folyamán, mert a nők gyakran önsanyargatással reagálnak az őket ért erős külső hatásokra. Olvastam például középkori szentek életéről, illetve Viktória korabeli nőkről, és mindkét esetben találkoztam az anorexia egyértelmű jeleivel.
A regény legfiatalabb női szereplője már szabadon élhetne, ám ő önként választ magának egy vezetőt, amit szolgálhat, vagy ami ellen küzdhet. Az ő esetében ez a bizonyos felsőbb hatalom maga a bulimia.
Igen, mert ha valami vagy valaki irányt téged, akkor egyszerűbbé válik az életed, hiszen többé nem vagy felelős önmagadért. Biztonságban érzed magad, mert ismered a határokat.
Ez úgy hangzik, mintha a nőknek folyamatosan szükségük lenne valamiféle irányításra.
A nemek közötti egyenlőség egyelőre egy nagyon fiatal elképzelés. Egész egyszerűen nincs még meg a hagyománya a női hatalomnak, vezetői szerepvállalásnak. Mindehhez még időre van szüksége a társadalomnak.
Mindig tudtad, hogy író leszel?
Igen, mindig. Kisgyerekként szerettem például könyvekkel aludni. Elég kényelmetlen volt, de egyszerűen imádtam. Olvasni még nem tudtam, de tetszettek a színek, a képek, az egész együtt.
