Nők, akik nem a saját gyermeküket nevelik

Eldobott gyerekek

Tavaszi délutáni fénypermet hinti be a kisváros szélén mintegy öt hektáron elterülő gyermekfalut. A játszótéren kisebb-nagyobb fiúk és lányok hintáznak, labdáznak, fogóznak, no és a Folti nevű kutyust idomítják rendületlenül, s a jószág szemmel láthatóan élvezi, hogy akkora „család” tagja lehet, amekkoráról társai csak álmodhatnak: jelenleg 83 fiatal nevelkedik itt 12 családi házban. Délután négy óra van. Sokan fejlesztő pedagógussal gyakorolnak ilyenkor, mások edzésre, szakkörbe, néptáncra, korrepetálásra igyekeznek, a nap tehát még korántsem ért véget. Szilágyi Imre faluvezető siet elénk. Akadna éppen tennivalója neki is, de szerette volna személyesen meg-, illetve bemutatni azt a közösséget, amelynek tíz éve az első embere.

Fotó: Hernád Géza Nézd meg a Gyermekfaluban készült fotókat! Katt a képre!

– A hivatásos nevelőszülők az eddigi nyolc helyett már csak hét gyermeket vállalhatnak. Hogy ki miért vág ebbe bele, azt majd megkérdezzük tőlük. Ami a gyerekekre vonatkozik: olyanok kerülnek ide, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek a családjukkal. Ez az ok lehet elhanyagolás, bántalmazás vagy erőszak. Azoknak, akik nevelőszülők szeretnének lenni, el kell végezniük egy képzést, s természetesen gyakorlatot is kell szerezniük. Ez utóbbi időtartama általában fél év. Ezt követően van mód arra, hogy hivatásos nevelőszülői jogviszonyuk legyen – mondja elöljáróban. – Milyen korosztályból, milyen iskolai végzettségűek jelentkeznek? A huszonévestől az ötvenesig, a diplomástól a szakmunkásig. Természetesen szabály rögzíti azt, hogy milyen korú nevelőszülőhöz milyen korú gyermek kerülhet.

Szőke Csilla a negyvenes éveiben jár. Ottjártunkkor volt épp egy esztendeje annak, hogy először átlépte a falu határát. Ma már ő is az egyik ház lakója hivatásos nevelőszülőként. Hét gyermeket nevel. – Régi vágyam volt, hogy óvónő legyek, de annak idején az osztályfőnököm lebeszélt róla, mondván: többre vagyok hivatott, nem beszélve arról, hogy nem tudok énekelni, ami kizáró ok a felvételin… Így aztán lehúztam 25 évet a bankszakmában. Az utolsó években azonban elegem lett mind a munkámból, mind Budapestből. Vidékre vágytam. Úgy két-három évig kutattam a lehetőségeket, hogy miként hagyhatnám el a fővárost, s lehetnék gyerekek közelében. Amikor megtaláltam ezt a lehetőséget, nem haboztam, s ez volt az eddigi legjobb döntésem.

Stangl Eszter tavaly november elsején érkezett párjával. Ahogyan Csilla, ő is óvónőnek készült, de a hangszeres tudás rajta is kifogott. – Mindketten szeretjük a gyerekeket – sajátot is szeretnénk majd –, illetve a nagy közösséget, a kommunalétet is. Azelőtt Velemben dolgoztam, ott ismertem meg a kedvesemet is. Amikor megláttuk a hirdetést, jelentkeztünk. Jelenleg anyajelölt vagyok, ebben az időszakban legföljebb 8 órát töltünk a gyerekekkel, értelemszerűen akkor, amikor a nevelőszüleik pihennek, avagy a saját családjukat látogatják meg. Nagycsaládot szeretnénk mi is. Ha lesz saját házunk, akkor ott, ha nem, akkor itt. A lényeg, hogy minél többen üljük körbe esténként az asztalt!

Némethné Skrapits Lívia több mint tíz éve hivatásos nevelőszülő, 2000. december elsején érkezett. A lányai akkor már felnőttek, neki azonban szüksége volt a családi(as) közegre. Ez idáig tizenkét gyereknek volt a nevelőszülője, s nyolcat nevel ma is. – Az ÁFÉSZ-nél voltam pénzügyes, de amikor a gyerekeim főiskolások lettek, úgy éreztem, váltanom kell. A Vas Népében láttam meg a gyerekfalu hirdetését, s megpróbáltam. Azóta itt vagyok. Van ugyan lakásom Szombathelyen, de havonta csak néhány napot töltök ott. A nevelt gyerekeimmel, illetve a faluközösséggel élem a hétköznapjaimat és az ünnepeket. Együtt nyaralunk, s természetesen a karácsonyt is itt töltjük.

Szalai Ferencné Piroska gondozónőként kezdte pályafutását, s azok közé tartozik, aki az óvónőképzőt is elvégezte. 2004 februárjától él itt, hat gyereket nevel. – 18, 19 és 20 évesek voltak a saját gyerekeim, amikor jelentkeztem – mondja a mosolygós asszony. – Mikor ők elkezdtek mind önállóbbá válni, nekem egyre inkább hiányozni kezdett a babusgatás, a családi fészek melege. A gyerekeim pedig egyöntetűen támogatták a döntésemet. Gyakorta meg is látogatnak. Az Ausztriában élő kisebbik lányom rendszeresen hoz ruhákat, játékokat is nekünk. E harmóniáért persze meg kell dolgozni.

Fotó: Hernád Géza Nézd meg a Gyermekfaluban készült fotókat! Katt a képre!

– Vizsgáljuk a jelentkezők motivációját, pszichológiai teszten kell részt venniük, s a 3–6 hónapos próbaidő alatt is folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogy milyen kapcsolata a gyerekekkel s a közösséggel –  hangsúlyozza a faluvezető. – A törvény természetesen azt támogatja, hogy a gyerek a vér szerinti szüleivel éljen. Tehát előfordul, hogy „csupán” egy-két évet, vagy annál is rövidebb időt tölt itt, majd hazaköltözik. Erre pedig kétségtelenül fel kell készülni lelkileg is. Ha a gyermek nem kerülhet vissza a családjába, akkor megkezdődhet a tartós nevelés, majd az örökbefogadási eljárás.

Azzal mindannyiunknak tisztában kell lennünk, hogy az itt élő gyerekeknek 90 százalékban a nevelőszüleik jelentik a hátteret, még akkor is, ha ez a kapcsolat lényegében bármikor elszakadhat. A falunak vannak ugyan szabályai, házirendje, de a nevelőszülő dönti el, hogy a fiatal elmehet-e diszkóba, avagy sem. Ő figyel arra, hogy a gyerek miben tehetséges, s mi az, amibe több energiát kell fektetnie. Milyen ételt szeret, mi nyomja a szívét, mire vágyik. Magától értetődő, hogy ha a legkisebb agressziót is tapasztaljuk a nevelőszülő részéről, azonnal elköszönünk tőle. Az ilyen faluközösségnek, családi közegnek a béke, a harmónia a lényege. Az, hogy a srácok egy emberi közegben legyenek, ahol figyelnek rájuk, meghallgatják őket, képességeiknek megfelelően foglalkoznak velük. Természetesen itt él Szilágyi Imre is, hiszen ez csaknem napi 24 órás szolgálat. Ha valakinek eltörik a karja, ő pattan vele autóba, s viszi Szombathelyre – ott van sürgősségi ellátás. Ma is csak az esti Zorán-koncert alatt kapcsolja ki a mobilját. Egyébként mindig elérhető.