 |
| Mi a helyzet nyugdíjügyben? |
Ha két szóban kell felelni, akkor nem igazán, de persze ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. A tegnap bejelentett változások nagyjából megfelelnek a várakozásoknak, néhány apró újdonság azonban van. A legfontosabb könnyítés, illetve annak látszó lehetőség az árfolyamfixálás. Ez azoknak opció, akik nehezen, de nyögik a hitelüket. Bármerre is kóricál a következő években a svájci frank árfolyama, az adós választhat egy olyan lehetőséget, hogy ő 180-as árfolyamon törleszt 2014 végéig. (Euró esetében 250, jennél 2 forintnál van ez a határ.) A legelterjedtebb frankhitel esetében ez a szint mintegy 17 százalékkal alacsonyabb a mostani árfolyamnál, vagyis aki él ezzel a lehetőséggel, annak nagyjából ennyivel lehet alacsonyabb a törlesztőrészlete júliustól (persze az aktuális árfolyam addig még bőven változhat). A kisebb havi részlet azonban nem ajándék, a meg nem fizetett különbözetet egy alszámlán tartják nyilván, aztán 2015 januárjától azt is el kell kezdeni majd törleszteni, kamatostul – ami a budapesti bankközi hitelkamatlábhoz, vagyis a BUBOR-hoz kötött, jelenleg ez 6,1 százalék.
Ha mákunk van, erősödik a forint
Mit is jelent mindez? Tegyük fel, hogy van egy havi 80 ezres törlesztőnk a jelenlegi 220-as árfolyam mellett. Ha élünk a felkínált lehetőséggel, akkor júliustól 66 400 forintra csökken a havi törlesztő, a 13 600 forint pedig nyilvántartásba vétetik, mint később visszafizetendő tartozás. A kormány nyilván arra számít, hogy a forint erősödni fog addig a frank ellenében, de ha mégse, az drasztikus törlesztőnövekedést okoz akkor, amikor visszaáll a piaci, aktuális árfolyam alapú havi törlesztő, megfejelve az addig ki nem fizetett, kamatokkal növelt különbséggel. A dolog lényege tehát az elodázás, az árfolyamfixálás üzenete nagyjából ez: ha mákunk van és erősödik a forint, akkor most könnyítettünk a hitelesek helyzetén, 2015-ben pedig alig nőnek a terhek. Ha viszont nem változik érdemben az árfolyam, vagy ha gyengül a forint, akkor bődületes szívás lesz, de ezt már oldja meg a következő kormány.
A fix árfolyam természetesen egy lehetőség, nem kötelező élni vele. Aki nagyon nehezen tudja fizetni a havi részletet, aki úgy véli, hogy komoly segítség a kisebb törlesztő, illetve aki biztos abban, hogy pár év múlva jobb anyagi helyzetben lesz, főleg azoknak érdemes élni fixáltatniuk. Aztán nem marad más hátra, mint bízni a forintban, vagy abban, hogy ha 3 év múlva is rossz az árfolyam, az állam újra kénytelen lesz kitalálni valamit.
Megoldás a bedőlt hitelekre, csak megvalósítás menete hiányzik
A fixálás tehát azoknak szól, akiknek még nem dőlt be a hitelük. A bedőltek számára pedig lényegében a kormányalakítás óta ígérgették a Nemzeti Eszközkezelő felállítását. Most, közel egy év csúszással végre megvan a döntés erről is. A bejelentés szerint az eszközkezelő a forgalmi érték 35–55 százalékán megveszi a lakást, amiből a hitelt, vagy legalább egy részét törleszteni tudják az adósok, akik visszabérelhetik ingatlanjukat. Vagyis maradhatnak, bérlőként, korábbi tulajdonukban. A bejelentés ennyi, és noha ezernyi részletkérdés merül fel a megvalósítás mikéntjével kapcsolatban, többet egyelőre nem lehet tudni.
Ami biztos, hogy a felkínált lehetőségekkel párhuzamosan teljesen feloldják a kilakoltatási moratóriumot. Ez az adósok szempontjából persze rossz hír, de el kell ismerni, hogy fenntarthatatlan, káros, igazságtalan volt az eddigi rendszer, hogy aki semmit se törlesztett, ugyanúgy maradhatott a lakásában, mint aki belegebedt, de kiperkálta hónapról hónapra a szükséges pénzt.
Jó ötletnek tűnik, de a részletek kibontása nélkül szintén nehezen értékelhető az a döntés, hogy a törlesztési nehézségekkel küzdő, de emiatt nagyobból kisebb lakásba költözők 5 évig maximum 3,5 százalékos kamattámogatásban részesülhetnek. Arra a bejelentésre pedig szinte egyáltalán nem érdemes időt vesztegetni, hogy újraindulhat a devizahitelezés. Feltétel ugyanis a minimálbér legalább 15-szörösére rúgó jövedelem, igaz, akinek devizában van bevétele, mentesül ez alól.
Bankok vs. kormány 2.0
A bankok és a kormány elvitatkozgatnak még egy darabig a bankadón, de a megszorult hiteleseket ez nem valószínű, hogy túlságosan érdekli. Folytatódik az izmozás viszont az úgynevezett elsétálási jogon is, mely sokak számára nyújthatna megkönnyebbülést. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek a tartozása nagyobb, mint amit az ingatlanja ér, hagyhatná a francba az egészet, elköltözhetne anélkül, hogy a különbözetet még fizetnie kéne. A lakást vinné a bank, de a volt tulajnak nem maradna kötelezettsége. Nyilvánvaló, hogy valakinek be kéne nyelnie a bukót, de nem meglepő, hogy sem a bankok, sem az állam nem lelkesednek az ötletért, így e kérdésben nincs megállapodás, így bejelentés sem.
Összességében tehát nincs sok újdonság a tervekhez képest a nyilvánosságra hozott lépésekben. Tudni lehetett, hogy egy komolyabb adósmentéshez pénz kell, azt meg persze sem az extraadóval terhelt bankok, sem a költségvetést rendbe tenni kívánó és drasztikusan megszorító állam nem akar adni. Jól kommunikálható látszatmegoldásoknál többre reálisan nem lehetett számítani, és nagyjából ennyit is kaptunk: a probléma elodázását, illetve a részletekkel kapcsolatban rengeteg kérdőjelet.
