Nemén kell nevezni a gyereket

A hír:
Egy kanadai házaspár úgy döntött, eltitkolják gyermekük nemét, de még a gyerek elől is. A szülők ezzel kívánnak választási lehetőséget adni a kicsinek, aki így szerintük maga döntheti majd el, hogy inkább fiúnak vagy lánynak érzi magát. Szerintük a világ így is túl sok kész helyzetet kényszerít a gyerekekre, köztük a nemekkel járó kötelezettségeket is. Azzal, hogy egyelőre semmilyen neműnek nem nevelik a kicsit, úgy vélik, minden fölösleges konvenciót kiiktathatnak. A teljes hírt itt találod.

Soma különvéleménye:
Íme, egy tipikus történet arról, hogyan nehezítsük meg egy gyermek életét azzal, hogy problémát gyártunk abból, ami természetes. Egyébiránt ez egy roppant érdekes kísérlet, aminek viszont egészen bizonyos, hogy ez a kisgyermek issza majd a levét. (Ja, ő jött le ide, ezt választotta.)

A „nagyon nem” bizonyos esetekben ugyanaz, mint az igen. Ezek a szülők nagyon nem akarják azt, hogy a gyermeket meghatározza a nemisége, és innentől már ezen van a hangsúly. Paradox az egész. (Épp olyan, mint az a jelenség, amit a pszichológiában hiperszándéknak neveznek. Ami azt jelenti, ha valamit nagyon akarunk, az tuti nem jön be.)

Elképzelek egy helyzetet, amikor a kicsit fürdetik vagy tisztába teszik, és ebben a végtelenül egyszerű és természetes folyamatban csak a szülők lehetnek benne. (Erről meg eszembe jutnak azok a karácsonyok, amikor a gyerekeink még kicsik voltak. Szinte mindig, minden délután könnyedén bealudtak ebéd után, kivéve, amikor KELLETT, mivel a Jézuska csak ilyenkor tudta hozni a fát. Naná, hogy amikor aludni kellett, akkor nem tudtak…)

Tehát elkezdődik a kis Storm pelenkázása vagy fürdetése, és ekkor a 2 és 5 éves testvéreinek ki KELL menni. Akik egyébként eleinte néhányszor megnéznék, ez hogy történik, majd az egész beépülne a hétköznapok rutinjába, úgyhogy nem lenne téma. Viszont innentől folyamatosan ez lesz a téma, és miért? Hogy ne legyen téma a nemisége! Micsoda abszurd paradoxon! Ráadásul a két kistestvér épp az ő nemisége (eltitkolása) végett rekesztődik ki a mindennapos közös együttlétekből, ami innentől már a testvéreket is frusztrálja. Ezáltal megélik a kirekesztettséget, izolációt, úgyhogy erre mondja a népmese (hetet helyett), hogy: hármat egy csapásra.
Közel 20 éve foglalkozom tudatosan is a saját tudatalattimmal. (Ez paradoxonnak tűnik, de nem az.) A kineziológia, a különféle transztechnikák és a regressziós hipnózis által megtapasztaltam azt, amit addig (és azóta is) olvastam, hogy MINDEN velünk történt infó ott van bennünk a tudatalattinkban, a sejtjeinkben (sejtmemória), úgyhogy ennek a bébinek most rakják le a szülők sérült szexualitása alapjait.

Az egész környezetet stresszelve hatalmas ügyet csinálva titkolják el a gyermek nemét, hogy majd maga döntse el, hogy fiú vagy lány akar lenni. Na mármost biológiailag ez nem döntés kérdése, hacsak nem akar később nemet változtatni. (Ezen sem csodálkoznék…) Szexuális hovatartozását illetően egyébként is mindenki maga dönti el, melyik nemhez vonzódik (nyilván ez is tudat alatti szinten történő döntés). A társadalmi nem pedig ÉPPEN MOST formálódik világszinten is. Egy külön tudomány foglalkozik ezzel – a gender –, hogy meghatározza azt, hogy a biológiai adottságokat és a társadalom által ránk aggatott különféle sztereotípiákat leszámítva, vajon most, a 21. században, amikor is lejárt a patriarchális szemlélet és megvalósult a nemek közötti egyenrangúság, mitől férfi a férfi, és nő a nő. Jelenleg mindennek mi nemcsak az átélői, de a formálói is vagyunk, többek között erről is szól az új könyvem (Az új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában). A nemek közötti különbségeket többféle szempontból is megvizsgálom, de a lényeg az, hogy benne vagyunk az individualizációban, vagyis egyre inkább ráébredünk és elismerjük azt, hogy minden ember egyedi, egyéni, és egy szabad, önazonos ember BÁRMILYEN lehet.

Ez a gyermek már most nem szabad. Egy érdekes kísérlet kedvéért elvették tőle a nemisége természetes megélését. Vajon ez a terror meddig fog tartani?…Nem járhat bölcsibe, oviba, vagy ott majd külön WC-t tartanak fönt neki? Nem pisilhet majd az iskolában, vagy felváltva használja a WC-ket DIREKT, hogy „szabad” legyen?? Majd kamasz- vagy felnőttkorban derül ki számára, hogy létezik másik nem? Optimálisan ennek kb. 3 éves kor körül van itt az ideje, akkor ez egy darabig téma, és utána legközelebb a kamaszkorban kerül megint terítékre a nemiség kérdése. Úgy gondolták a szülők, hogy mindettől megfosztják a gyermeküket? Aberrált döntés… Nem beszélve arról, hogy a gyermek már tudattalanul leveszi a szülőkről a férfias és nőies viselkedési mintákat. Továbbmegyek. A megszületendő lélek maga választja ki a nemét is. (Ezt is megéltem transzlégzésben vezetett utazásban.) Tehát MÁR MOST TUDJA, hova tartozik.

Ha a szülőkben nincsenek sematizálva a nemi szerepek, hanem ők maguk önazonos, partner szinten működő felek, akkor az egész nemiség – a biológiai funkciókat és adottságokat leszámítva – nem is téma. Simán szerelhet és barkácsolhat az anyuka és főzhet az apuka, ha épp ahhoz van érzékük és kedvük. Ha önmagukat adják a szülők, és nem a különféle elvárások rángatják őket, akkor bárki babázhat és játszhat katonásdit. Ezzel segíthettek volna a gyermeknek, hogy szabadon az lehessen, aki. De ezt már eltolták…

Az ősi – mélytudatban levő – férfi-női minták meg úgyis ott vannak, kiirthatatlanul.
Mindenesetre nagyon is aktuális dologra hívja fel ez a beteg kísérlet a figyelmünket: vajon mi mitől tartunk egy férfit férfiasnak és egy nőt nőiesnek? Vagy akár saját magunkat? És mindebből mi igaz ránk nézve, vajon mely helyzetekben öltjük magunkra a nemiség társadalmi színházában azokat a jelmezeket, amikről azt hisszük, ezáltal majd klasszabb férfiaknak és nőknek tűnhetünk?… Merthogy ránk csupán ez tartozik.