nlc.hu
Aktuális
Buzdításnak szánt ajtódíszt kap minden kismama

Buzdításnak szánt ajtódíszt kap minden kismama

Mostantól minden anyukának ajtódísszel kedveskednek, miután világra hozta gyermekét. A kezdeményezés megálmodói így szeretnék gyermekvállalásra biztatni a fiatal párokat.
Nézd meg a többi fotót is4
Nézd meg a többi fotót is!

Az első ajtódíszeket hétfőn adta át Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a budapesti Szent Imre Kórházban. A kezdeményezés a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól indult, és ehhez csatlakozott tavasszal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A díszeket Simon András grafikus tervezte, és egy szívbe foglalt újszülöttet ábrázolnak, alatta az „Isten hozott!” felirattal.

Soltész Miklós a Szent Imre Kórház szülészeti osztályán elmondta: az anyagi és a törvényi támogatások mellett „ugyanúgy fontos az érzelmi megerősítés, hogy a társadalom is mellé álljon” a gyermekvállalásnak. Arra hívta fel a szülőket: aki részesülhet a gyermekáldás örömében, az ossza meg a környezetével is ezt a boldogságot. „A jelzés értékű kis tábla tükrözi az anyaság szépségét” – mondta.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, Túry Krisztina elmondta, hogy az újszülöttek megérkezése a közösségnek is öröm, ezért az ajtódísz motívumát viselő fehér alapú zászlót is megrendelhetnek az önkormányzatok, kórházak, hogy a gyermekek születését minél szélesebb körben hirdessék, ne csak az elhalálozásokat.

Az ajtódíszt tervező Simon András grafikus azt emelte ki a hétfői ünnepi átadáson, hogy az egyetlen, éppen ezért „megszakíthatatlan” vonallal megrajzolt embléma „jelképezi a házasság, a gyermek iránti örökké való felelősséget”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top