– Kényelmes még egyáltalán a kajakban ülni?
– Ó, persze. Augusztus végén – szeptember elején fogok szülni, most még napi húsz-harminc kilométert evezek. Természetesen nem időre, hanem csak lájtosan, arra figyelve, hogy megmaradjon a mozgásom, megőrizzem a szimmetriát a bal és a jobb húzások között. Nem mondom, néha elragadna a hév, hogy menjek egy „maxot”, vagyis jó iramot, de visszafogom magam. Amióta tudom, hogy babát várok, nem is futottam, és nem eveztem időre.
– Örül a baba, ha kajakozol?
– Úgy érzem, neki is jólesik, ha a vízen vagyok. Olyankor nagyon nyugodt – aztán ha lefekszem, felélénkül, mozgolódik.
– Lendületes, dinamikus sportoló vagy, aki nehezen ült meg egy helyben. Hogyan viseled most ezt az állapotot? Lassítva látod a világot?
– Jaj, nagyon rohanós vagyok, hirtelen felugrálós, egész nap jövős-menős. Ebből most szándékosan visszavettem, lelassítottam magam. Talán hamarosan el is megyünk a párommal édesanyámhoz pihenni – ott a Duna, van egy tó, tehát kajakozni nála is fogok tudni. De a világbajnokságra visszajövök Szegedre! Hacsak nem a kórházban leszek, mert éppen akkor jön majd világra a kislányom… – nevet.
– Hirtelen változik a hangulatod?
– Nem. Csak akkor akadok ki, amikor valami nincs jól megszervezve. Ha néha rossz napom van, annak általában megvan az oka, és nem fogom az áldott állapotra.
– Azt sem bánod, hogy kimarad most néhány világverseny? Augusztusban Szegeden lesz a vébé, te pedig legfeljebb a partról nézed.
– Ezt pontosan így terveztük! Kijelöltük a párommal (ő egyébként az edzőm is) azt a néhány hónapot, amikor megfoganhat a baba úgy, hogy még lehetőségem legyen a jövő évi londoni olimpiára is felkészülni. Pont a legutolsó pillanatban, az utolsó „kiválasztott” hónapban fogant meg, és nagyon örültünk neki! Az első jelek észlelésekor rohantam a szülész-nőgyógyász barátnőmhöz, aki vizsgálatokkal megerősítette az eredményt. Bevallom, sírtam, amikor megtudtam, hogy gyereket várok… Attól kezdve másképp nézem a dolgokat. Nem bánom, hogy kihagytam egy Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot, mert most a kislányomról, a babavárásról szól az életem.
– Tényleg elindulsz egy év múlva az olimpián?
– Nagyon remélem, hogy igen, de ez persze még sok mindentől függ: milyen lesz a szülés, milyen lesz a baba, nyugodt-e, vagy sokat sírdogál… De ahogy eddig, szerintem ezután is megküzdök mindennel, és megpróbálok ott lenni Londonban.
– Azt mondják rólad – és nyilván nem véletlenül –, hogy nagyon tudod, hogyan kell nyerni.
– Jó lenne ezt a „tudást” megtartani – mosolyog. – Persze nekem sincs mindig kedvem edzeni, de csak akkor vagyok nyugodt, ha nem hagyok ki egy edzést sem, akkor tudok jól versenyezni, ha tudom, hogy mindent megtettem a győzelemért.
– Kényeztetnek a sporttelepen most, hogy kismama vagy?
– Dehogy kényeztetnek! Nem vagyok én olyan csaj, akit babusgatni kell… Leevezem az adagomat, mindent megoldok, nem vagyok cukorból…
– Ha, tegyük fel, busszal mennél valahová, és átadnák a helyet, leülnél?
– Persze, de nem azért, mert gyereket várok, hanem azért, mert utálok állni – neveti el magát.
– Azt hallottam, szereted a kakaós csigát…
– Éppen ezért reggelente hármat is megeszem belőle! De nem azóta, mióta várandós vagyok, hanem már korábban is. Nem diétázom, ám nem is hízom. Jöhet a kakaós csigák mellé egy kis keksz és fél liter tej. Aztán indulok edzésre, most nagyon meleg van, ezért igyekszem délre leevezni az adagomat. Utána megebédelek a férjemmel a pályán, mostanában kicsit összeszűkült a gyomrom, nyilván az állapotom miatt, úgyhogy csak egy leves és valami főétel fér belém, a desszert csak egy órával később… Délután olvasgatok, pihenek, alszom, hat óra körül újra lejövök a pályára, vízre szállok. Este tízig itt vagyunk a párommal, utána hazamegyünk, még hozatunk magunknak egy kis kaját, és tizenegy után beájulok az ágyba.
– Könnyebben tudnálak fiús anyukaként elképzelni.
– Pedig lányos anya leszek, Milanának fogják hívni. Nekem nagyon jó szüleim voltak, szigorúak, de jók. Szeretnék én is olyan lenni, mint ők voltak velem.
– Kell a szigor?
– Hogyne kellene. Különben nem tartanék itt, ahol tartok. Szerintem ilyen szempontból én is szigorú leszek a lányommal. Tanulja meg a kitartást, a szorgalmat és a legjobbakat kihozni magából. Másrészt pedig nyilván kényeztetni fogom.
– Te milyen kislány voltál? Babáztál?
– Hogyne, úgyhogy biztos az én lányom is babázni fog. Arra emlékszem, hogy az óvodában őrületes harcokat vívtam a „kopasz babák” egyikéért, és ha megszereztem, akkor el sem engedtem…
– Milyen nyelven beszéltek majd Milanával?
– Látod, ez nehéz kérdés. Én már egészen elfogadhatóan beszélek magyarul, de mégis a szerb az anyanyelvem. A páromé a bolgár. Mivel Magyarországon élünk, magyarul is tudnia kell majd a kislányunknak. Azt hiszem, mindketten a saját anyanyelvünkön beszélünk majd hozzá, és magyarul a környezete miatt fog megtanulni.
– Beszélgetsz már vele?
– Ritkán. Amikor olvasok, akkor hangosan teszem, hogy hallja a hangomat. De „csak úgy” nem beszélek hozzá, kicsit hülyén érezném magam, ha a saját hasamnak mondanám a dolgokat… Majd amikor már a kezemben tarthatom. Akkor aztán beszélek majd hozzá naphosszat… Már nagyon várom…
Névjegy
• Janics Natasa, 29 éves szerb–horvát származású magyar kajakozó, háromszoros olimpiai bajnok. 18-szoros világbajnok, és 15-szörös Európa-bajnok.
• 1999 óta edz Magyarországon, 2004 óta magyar állampolgár.
• 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
• Mielőtt bolgár származású férjével, Andriannal egymásra találtak, már volt egy rövid házassága.
• Testvérei, Mico és Stjepan horvát színekben kajakoznak.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Douchev-Janics Natasa: „Nagyon várom a kislányom”
- A négy kerék szerelmesei
- Lajos Mari konyhája
- Úti áldás a lelkésznőtől
- Segítséget kapott az autista kisfiú
- 6 titok a szexuális étvágyról
- A nagy tinisztárakta
- Esküvő hetedhét országban
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
