“Téglával dobnám be a csalók szélvédőjét”

A hír: Két napig volt őrizetben és 260 ezer forintos pénzbírságot kapott egy férfi, aki törvénytelenül használt egy mozgáskorlátozottak számára kiadott parkolási engedélyt. A férfi egy Jaguarral parkolt le a miskolci rendőrkapitányság elé. Tette közokirat-hamisításnak minősül.
    
Winkler Nóra véleménye: Annyira érdekel, hogy a hazánkba látogató külföldiek mit gondolhatnak a magyar szociális hálóról! Pláne mostanában, amikor recesszió tizedeli még a gazdag európai államok költségvetését is, sőt most már nyugodtan mondhatjuk, hogy az amerikai államokét is… szóval hogy a turisták hogyan fejtik meg a Magyar Szociális Csodát.

Akadálymentesítésben például biztosan nem járunk élen. Vannak örömteli jó példák, de nem ez a jellemző, hanem inkább a keserűség, amivel kerekes székes társaink nap mint nap néznek szembe megközelíthetetlen bejáratokkal és átjárhatatlan útszakaszokkal. Múltkor a Marczibányi tér környékén, ahol a Rehabilitációs Központ miatt példásan akadálymentes az útszakasz, egy arra lakó civil dühösen fotózott le egy autót, ami a járdán (!) parkol minden nap, így az arra kerekező mozgássérültek kénytelenek centizgetve, kínkeservesen lavírozni, hogy megközelítsék a rámpát, ahol lejuthatnak az úttestre. Hát így.

Ám van ennek ellenoldala – gondolhatják az idelátogatók, akik nem itt élnek. Itt olyan komoly szociális támogatási rendszer lehet, hogy a kerekes székesek egész nap autós magazinokat lapozgatnak, összehasonlító teszteket olvasgatnak, mire nagy nehezen kiválasztják milyen legyen az új kocsijuk. Többnyire luxusautót választanak, 15-20 milliós kategóriából és sportos szériákból. Erre a következtetésre juthatnak a belvárosi szállodáikból sétálni induló külföldiek, akik minden sarkon belebotlanak egy fekete, mattított üvegű Bentley-be, BMW-be, S osztályú Mercedesbe. És lehet, hogy nehezen kerülik meg a kocsikat, mert azok többnyire akadályozzák a többi autóst és gyalogost, de lelkükben felmentik őket, hiszen vezetőiknek fontos, hogy a bejárathoz közel álljanak meg, elvégre mozgássérültek.

Hazafelé a repülőn még morfondírozgatnak kicsit, szép város Budapest, csodás a Duna, a fürdők, a hidak, a Vár, a múzeumok és a terek és mellé még ez is, itt fényűző életet biztosítanak a mozgássérülteknek.
Én viszont itt lakom, és folyton szeretnék beolvasni ezeknek, akik sportkocsikból vagy hathengeres dzsipekből kiszállva odapöcizik belülről a szélvédőre a mozgássérült-igazolványt. Sőt, forradalmi elképzeléseimben az is szerepel, hogy a hasonlóan gondolkodókkal szabadcsapatokat szervezünk és téglákkal törjük be a szélvédőjüket – hogy van ehhez pofájuk. Az igazságérzetemnek jót tenne, de nyilván nem az én dolgom ezt és pláne így intézni. Ezért nagy örömmel olvasom, hogy elkezdték komolyan büntetni őket, és már csak az érdekel, ezek az emberek hallottak-e a bölcsességről, hogy vigyázni kell, mit kíván az ember, mert a gondolat beteljesítheti magát, és egyszer csak valóra válik, és biztos azt kérik-e az élettől, hogy ők vagy valamelyik szerettük valóban jogosultan használjon egy ilyen igazolványt.