Egy ENSZ által kiadott jelentés szerint 2100-ban 8,6 millióan élnek majd Magyarországon, ha viszont „negatív forgatókönyv” érvényesül, akkor mindössze 5 millióan leszünk. Melyik becslés áll közelebb az igazsághoz?
 |
| Demény Pál |
Hogy mi történik a század folyamán, nem lehet pontosan tudni, de az irányok világosan kirajzolhatók. A halandóság viszonylag könnyen megjósolható tényező, a szülések száma viszont sok mindentől függ. Szerintem az ENSZ erre vonatkozó becslése túlontúl optimista, hiszen a termékenység mintegy 60 százalékos növekedésével számol Magyarországon. Ha azonban feltételezzük, hogy ez az arány megmarad a jelenlegi szinten (és persze alacsonyabb szintre való süllyedése is elképzelhető), akkor bizony az ötmilliós szám a reális. És ez a kisebb népesség sokkal elöregedettebb lenne a mainál: a népesség egyharmada 65 évesnél idősebbekből állna! Ez pedig gazdaságilag fenntarthatatlan helyzet.
Harminc éve tart nálunk a népességfogyás. Ez máshol is jellemző?
A családok minden normális országban maguk határozzák meg, hány gyereket vállalnak. A jövője tervezésekor az ember nem azt nézi, hogyan tud hozzájárulni a nemzet növekedéséhez, hanem hogy mik a saját érdekei és mi lenne jó a gyerekeknek. Ezért vagyunk egyre kevesebben. Vannak a mieinknél gyengébb termékenységi számok is, elsősorban Ázsiában, de Európában sem a legutolsók vagyunk e tekintetben. A különbség az, hogy nálunk ez a folyamat már korábban elkezdődött és hosszabb ideje tart.
Milyen gondokat okozhat ez?
Gondoljunk a nyugdíjrendszerre, az egészségügyi ellátásra. Tavaly kilencvenezer gyermek született Magyarországon, ami épp feleannyi, mint 1975-ben. Amint a ’75-ös generáció (a mai harmincasok) eléri a nyugdíjkorhatárt, lesz mögötte egy olyan korosztály, amelynek feleannyi tagja van; vagyis nem lesz normális nyugdíj, az erre vonatkozó ígéreteket egyszerűen nem lehet beváltani. Olyan változtatásokra lenne szükség, amit a mai magyar közvélemény el sem tud képzelni.
Mire gondol?
Egyre több lesz az országban az időskorú, és mivel mindenki elsősorban a saját érvényesülésére törekszik, a fiatalok és a gyermekeiket nevelők érdekei sokkal kevésbé érvényesülnek majd. Különösen igaz ez a választójoggal nem rendelkezőkre. Ezért véleményem szerint nekik is politikai befolyást, azaz szavazati jogot kellene biztosítani.
Ezt az ötletet az év elején, „Nemzeti Konzultáció” néven végzett kérdőíves véleménykutatás során a válaszadók 74 százaléka egyszer már elutasította. Az ön elképzelése szerint a tizennyolc év alattiak is voksolhatnának?
Igen, az egyenlőség elve alapján így lenne etikus. Ezeknek a fiatal állampolgároknak még Magyarországon kellene tölteniük hetven-nyolcvan esztendőt. A ma születettek többsége még életben lesz a 21. század legvégén is, így aztán számukra rendkívül fontos lenne, hogy figyelembe vegyék a hosszú távú érdekeiket. Ma mégis az idősebb korosztályok határozzák meg a szociálpolitika, a társadalmi elosztás fő irányait – ezt kellene korrigálni. Ám mivel a fiatalok még éretlenek a voksolásra, a szülők szavaznának helyettük. Tehát nem arról van szó, hogy a kiskorú gyermekkel rendelkező felnőtteknek járna egy extra szavazati lehetőség, hanem a gyermek, mint állampolgár kapná ezt a jogot – a szülőkön keresztül. A leánygyermekeket az anya, a fiúkat az apa képviselhetné.
Mit tehet még az állam?
A mostani előterjesztések, például amelyek a három- vagy többgyermekes családok erős támogatását célozzák és azok az intézkedések, amelyek megkönnyítenék a női munkavállalást és gyermeknevelést, nehezen megvalósíthatók. Egyedül amiatt, hogy választójogot adunk a fiataloknak, persze nem fognak a szülők több gyermeket vállalni. De egy ilyen reformhatással lenne arra, hogy milyen szociálpolitikai intézkedéseket hoz az állam, tehát hosszú távon igenis javíthatna a gyermekvállalási arányokon. Ez az időskorúak érdeke is.
A világ népessége az utóbbi évtizedekben nagyjából 10-13 évente egymilliárddal növekedett. Mik a hosszú távú kilátások?
Tudjuk, hogy gazdaságilag nehezebb helyzetbe kerülhetnek azok az országok (gondoljunk például az afrikai államokra), ahol gyors a népességnövekedés. Ugyanez a folyamat a nemzetközi vándorlást ösztönözné olyan országokba, ahol a népesség fogy, és nincs ember az időskorúak gondozására. Az említett ENSZ jelentés milliós nagyságrendű bevándorlást feltételez Magyarországra az évszázad folyamán – hogy honnan, nem világos. Ugyanakkor egy ellentétes folyamat is bekövetkezhet; ha a népesség elöregedett és csökken, az lejtőre viszi a gazdaságot, és sok munkavállaló érdeke az lesz, hogy elhagyja az országot. A jelenlegi magyarországi népesedési helyzet megfordítása tehát elsőrendű nemzeti érdek.
