A hír: Mindkét kislányára tovább örökítette súlyos rendellenességét egy édesanya. Tudta, hogy 50 százalék esélye van arra, hogy a gyerekei is torz arccal jönnek világra, vállalta a kockázatot, de sajnos mindkét esetben a hibás géneket adta át. Rebecca Cornell az úgynevezett treacher collins szindrómával született. A ritka betegség az arc deformáltságát okozza.
Peller Mariann véleménye: Sok kérdés felmerül a leendő szülők és a közvetlen környezetükben élők fejében a teherbe esést megelőző időszakban és mindvégig, a várandósság idején is. Szerencsére nagyobb arányban kerülnek megvitatásra a pozitív végkimenetelt feltételező kérdések, mint például a „Hányadik hétnél tartotok?” „Mikor derült ki, hogy sikerült?” „Hogyan mondtad el a párodnak?” „Vannak reggeli rosszullétek?”, vagy éppen az „És mit szeretnétek, kisfiút vagy kislányt?” Ezekre a kérdésekre többnyire csípőből lövik a választ a kismamák és kispapák. Az utóbbira például a jól bevált közhelyet hallhatjuk legtöbbször, mely szerint „mindegy, csak egészséges legyen!”.
Valójában előfordulhat, hogy a szívük mélyén egyáltalán nem mindegy, de LEGYEN EGÉSZSÉGES! Igen, ez az egyetlen bizonyosság, amit tudni szeretne minden reménybeli szülő. Ha tehetnénk, legszívesebben kizárnánk minden egészségügyi kockázatot. Hogy miért? Mert bárminemű rendellenesség, fogyatékosság, betegség nyilvánvalóan megnehezíti a gyermekünk életét. Elsősorban az övét, de a környezetére is biztosan komoly hatással van. Manapság egy ifjú pár százszor is meggondolja, merjen-e gyereket vállalni, itt van-e az ideje, lesz-e elég pénz, idő, energia, még ha egészséges is a baba. Azt pedig, hogy egy beteg gyermeket vállalni mennyivel nehezebb feladat, csak azok tudhatják, akik a szívükre hallgattak, és úgy gondolták, hogy oka és célja van annak az életkének is.
Azonban ez nem ugyanaz a helyzet, mint a hírben olvasható édesanyáé. Ha ilyen nagy az esély (ötven százalék) arra, hogy a gyerekem örökölje az én nehéz, fájdalmas sorsomat, akkor azt gondolom, hogy jobban szeretném a születendő gyerekeimet annál, mintsem hogy vállalni merném a kockázatot és a felelősséget az ő esetleges betegségükért, kínjaikért, nehéz, akár boldogtalan életükért (bár tudom, hogy egy beteg ember is élhet boldogan, teljes életet). Önzőnek érzem a hírben szereplő asszonyt. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy ha az ő édesanyja is így gondolkodott volna, mint ebben a pillanatban én, akkor a nő sem született volna meg, nem élhette volna át a szerelmet a férjével, a boldogságot, sok örömöt és sikert – a rengeteg nehézség és szenvedés mellett persze.
Most, hogy még az anyává válás előtt állok, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan döntenék hasonló helyzetben. De ahogy megy az idő, egyre erősebb lesz bennem az anyai ösztön és a saját gyermek utáni vágy. Mi van akkor, ha legyőzi az ősi ösztön az eszemet, és vállalom a kockázatot, és vele a felelősséget gyermekem egészségéért? Ráadásul mire egyes betegségek kimutathatók, a születendő baba már mocorogni kezd, életjelet adva a pocakban. Egy nőnek ez lehet élete legnehezebb döntése, márpedig a döntéseink minden esetben következményekkel járnak, melyekért vállalnunk kell a felelősséget. Ebben az esetben egy életen át.
