Késsel őrizni a nőt

A hír: Órákon át fogva tartotta volt barátnőjét egy budapesti férfi. Órákon át autózott a nővel, akit nem akart szabadon engedni. Közben kést szorított a torkához és többször is megütötte. A férfi a XVIII. kerületben rabolta el barátnőjét, amikor az éppen a vásárlásból visszaért az autójához. Útközben azt mondogatta, hogy „másé nem lesz, csak az övé, ha kell, összekötözi a kezét és a lábát”. A nőnek végül egy benzinkúton sikerült megszöknie, elkéredzkedett a mellékhelyiségre és a kutasok segítségét kérte. A benzinkút dolgozói bezárták az ajtót, és nem engedték be a dühöngő férfit. Az RTL szerint a férfit végül a rendőröknek sikerült elfogniuk.

Peller Mariann véleménye: Szörnyű, hogy a női nem egyik legjellemzőbb, ugyanakkor legelkeserítőbb karakterjegye a kiszolgáltatottság. Elvégre mi lennénk a gyengébbik nem, nem igaz?! Az egy dolog, hogy olyan erős a szervezetünk, amely képes kihordani egy (vagy több) gyermeket; továbbá, hogy statisztikai adatok bizonyítják, hogy többen születünk és vagyunk, mint a férfiak, ráadásul többnyire hosszabb ideig élünk, mint az ellenkező nem képviselői. Mindez semmiség, mert sokkal érzékenyebbek, sok esetben befolyásolhatóbbak vagyunk, és tény, hogy a fizikumunk is gyengébb, kisebb fizikai teljesítményre vagyunk képesek.

Mindehhez hozzáadódik a legtöbb ősi kultúrának a női nemhez társított fogalmai: a másodrendűség, a szolgaság, a tulajdontárgy, az utódok világra hozója, nevelője és ellátója. És ennyi már éppen elég. Hiába a feminizmus nevében – és az egyenjogúságért – évszázadok óta, világszerte folytatott keserves harc. Hiába, mert közben ellentmondásba keveredtünk saját magunkkal: én például vágyom a férfi oltalmára, arra, hogy felnézhessek rá, játssza ő a tipikus férfi szerepet, amiért én cserébe a hagyományos női szerepet vehetem magamra; de ezzel párhuzamosan szeretnék megállni a saját lábamon, megvívni a saját csatáimat, egyszóval szeretnék „önmegvalósítani” – ami nem is sokkal korábban még kizárólag a férfiak kiváltsága volt. Valahol itt rekedtünk meg mi, nők.

A férfiak egy jelentős része azonban még eddig sem jutott el, ugyanis képtelen volt tartani a nők által diktált őrületes fejlődés tempóját. Még mindig túl sokan vannak olyan ellenkező neműek, akik továbbra is másodrendű lényként, tulajdonként tekintenek az általuk választott nőre. Elismerem, kétségkívül nehéz lehet megérteni és elfogadni, hogy hirtelen egyenrangú, döntésképes, önálló emberként kell tekinteni a korábbi házi szolgára. Az, hogy a hírben szereplő férfi féltékeny volt, nem indokol ilyen szélsőséges viselkedést. Mindennapos dolog az ilyen-olyan mértékű féltékenység, a nők sok esetben talán még túl is tesznek e téren férfitársaikon, mert bizony be kell ismernünk, hogy miután megízleltük az erőt és az egyre növekvő hatalmat, mi is rákaptunk a birtoklás és uralkodás illúziójának csalóka ízére.

Előttünk – bármilyen nemű –, emberek előtt áll a nehéz feladat, hogy felfogjuk, és megtanuljuk, hogy egyetlen emberi lény sem képezheti a tulajdonunkat. Senkin sem uralkodhatunk, főleg ha – elvileg – szeretjük az illetőt. Mert ha tényleg szeretünk valakit, akkor a legjobbat szeretnénk neki, és ebbe normális körülmények között nem fér bele a kényszer és az erőszak.