Aktuális

Ha nem süt a nap, bezárhatják az iskolát

Ahelyett, hogy az illetékesek megoldanák a fűtéshelyzetet, kabátban tanítják és forró teával itatják a diákokat több iskolában – helyenként pedig egyszerűen beszüntetik az oktatást.
Forrás: szon.hu
Forrás: szon.hu

„Mindenki vacog, idegesek vagyunk, mert amikor már annyira le van fagyva a kezünk, hogy írni nem tudunk, hát… az tényleg nem valami felemelő érzés” – mondja Borsodi Emese, a monori Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola diákja.

Mint arról korábban beszámoltunk, több oktatási intézmény fűtés nélkül maradt a hideg idő ellenére – csak Pest megyében tizennyolc ilyen iskoláról tudunk, de Gacsályon is fáznak a gyerekek. A kialakult helyzetet az okozza, hogy az iskolát fenntartó önkormányzatok tartoznak a Tigáznak: Pest megye önkormányzata 96 millió forinttal, Gacsály viszont kevesebb mint 3 millióval.

A pesti megyeháza kezdeményezésére az igazgatók a helyi körülmények mérlegelése alapján keddtől rendkívüli tanítási szünetet rendelhetnek el, illetve dönthetnek rövidített órák tartásáról.

Ambrus András, a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke elmondta, hogy az aszódi, a gödöllői és az örkényi középiskolában nincs tanítás; nyolc iskolában rövidített órákat tartanak, a többi helyen általában ideiglenes „átköltöztetéssel” próbálják megoldani a gondot. Több érintett intézményben a diákok tornáztatásával, meleg teával, takarókkal és egyéb módon próbálják átvészelni a hideget.

Petra András, Gacsály polgármestere
Petra András,
Gacsály polgármestere

„Már augusztusban jeleztem az államtitkárnak, hogy baj lesz”

Petra András, Gacsály polgármestere keserű hangon meséli: „Már augusztusban írtam az önkormányzati államtitkárnak, Tállai Andrásnak, és bemutattam neki, milyen helyzetben vagyunk: április közepe óta ki van kapcsolva a gáz, nem tudunk fizetni a szolgáltatónak, és nemsokára itt a hideg idő. Hetekig semmi választ nem kaptam, aztán felhívott a titkárnője, és a részletekről kérdezősködött, pedig mindent leírtam pontról pontra. Végül egy semmitmondó válasszal köszönt el: sajnos nem tudnak segíteni, bízzunk abban, hogy a megpályázott ÖNHIKI támogatás elbírálása után majd kapunk valamennyi pénzt. Hát most csak ebben reménykedhetek… bár ha abból indulok ki, hogy tavasszal 11 milliót kaptunk a megpályázott 29 millió helyett, és ez a pénz is csak a lyukak tömködésére volt elég, hát akkor nem vagyok túl optimista.”

A BM Sajtóosztálya válaszában megerősítette a megkeresés tényét, sőt, a tájékoztatásuk szerint válaszolt is az államtitkár: “Gacsály település nehéz pénzügyi helyzete miatt a 2011. július 21-én érkezett levelükben az önkormányzat foglalkoztatottjai fordultak írásban segítségért a Belügyminisztériumhoz, amelyre Tállai András államtitkár úr 2011. augusztus 11–én kelt levelében Petra András polgármester úrnak válaszolt. A levélben Tállai András államtitkár úr jelezte, hogy az ÖNHIKI-támogatás az, amelynek segítségével az állam hozzájárulhat a település pénzügyi gondjainak mérsékléséhez. “

„Tudja az a baj, hogy hiába ettől hangos a sajtó, mégsem történik semmi – folytatja a polgármester. – Mi meg csak küszködünk: az iskolába bevittünk három palackos gázkályhát meg egy olajradiátort, ezekkel fűtünk reggelente másfél órát, aztán lezárjuk. Szerencsére az ablakon besütő nap felmelegíti a termeket, de ha elmegy a napos idő, akkor végünk van. A szülők még tolerálják egy darabig a helyzetet, de ha hidegebbre fordul az idő, akkor be kell zárnunk az iskolát.”

Az ÖNHIKI („Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása”) a nemzetgazdasági miniszter döntési jogkörébe tartozó támogatás.

2011-ben az önkormányzatok működőképességének megőrzését 31,137 milliárd forint segíti az ÖNHIKI rendszerben.

Forrás: www.kormany.hu

„Van valami vicces ebben az egész helyzetben” – mondják a diákok

Borsodi Emese, 18 éves monori tanuló szerint „talán egy kicsit vidámabb a hangulat, mert kapunk meleg teát minden szünetben. Ma mondták, hogy holnaptól vigyünk bögrét, mert már nem tudnak adni műanyag poharakat. És a büfében minden szendvics mellé ingyen teát kapunk”.

 
Hogy mi lesz a tananyaggal, az persze kérdés:

„Alig tart egy-két tanár órát, mert rövidített órák vannak a hideg miatt, és 30 percben nem sok mindent lehet tanulni. Ráadásul én például most fogok érettségizni, és nálunk azt nem lehet megtenni, hogy nem megyünk suliba a hideg miatt, mert akkor kimaradnak az óraszámok, és így nem tudunk felkészülni rendesen az érettségire.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top