nlc.hu
Aktuális
Szmogriadó: már 7 városban veszélyes a levegő

Szmogriadó: már 7 városban veszélyes a levegő

Egyre több városban éri el az egészségtelen szintet a szálló por koncentrációja, nem csoda, hogy a szmog miatt kétszer annyi gyereket vittek orvoshoz allergiás és asztmás tünetekkel. A helyzet országosan romlott, a kisebb vidéki településeken mégsem lehet riadót elrendelni.

Szmogriadó: már 7 városban veszélyes a levegőA szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel 6 órától Tarlós István főpolgármester, miután a kis szemcseméretű szálló por koncentrációjának átlaga november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket – jelentette be pénteken a Főpolgármesteri Hivatal. Az intézkedés visszavonásig érvényben marad.

Kitiltják a legszennyezőbb kocsikat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint – bár valószínűleg csökken majd a szálló por koncentrációja – pénteken még a riasztási szint körül mozog majd a szennyezettség.

A főpolgármester ezért a korábbi intézkedése – így az avar és kerti hulladék égetésének tilalma – mellett elrendelte a gépjárműhasználat korlátozását is Budapesten: a rendszámtáblán fekete, illetve piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek szombattól nem közlekedhetnek a fővárosban. A korlátozás reggel 6 órától este 10 óráig tart. Aki mégis ilyen autóval közlekedik, az akár 100 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető.

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten eddig a tájékoztatási fokozat volt érvényben, amit akkor kell elrendelni, amikor a határértéket meghaladó mértékű szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra, krónikus betegekre. A riasztási fokozatot akkor rendelik el, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben a mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon nem várható javulás.

Ne vigyük ki babakocsiban a gyereket!

A Svábhegyi Gyógyintézetben a betegforgalom jelentősen megugrott, a következő napokban akár a napi szokásos beteglétszám duplázódására is fel vannak készülve – közölte az intézet csütörtökön. A szmog az allergiás és az asztmás gyerekeknek okozza a legnagyobb gondot, de egyre több olyan gyereknél jelentkeznek allergiás és asztmás tünetek, akiknek korábban soha nem voltak légzőszervi problémáik. Az alacsony babakocsiban tolt csecsemők különösen nagy veszélyben vannak – figyelmeztettek.

A szálló por magas koncentrációja miatt 7 városban veszélyesnek, 14 településen pedig egészségtelennek minősítette a levegőt csütörtökön az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI). Nyíregyházán ugyancsak riasztási fokozatot rendeltek el, több városban – Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron és Várpalotán, és péntektől már Salgótarjánban is – a tájékoztatási fokozat van érvényben.

Az OKI honlapján található legfrissebb mérési adatok alapján készült térképen piros jelölést kapott Pécs, Szeged, Ajka, Várpalota, Székesfehérvár, Tököl és Nyíregyháza. Ezeken a mérőállomásokon a szálló por koncentrációja köbméterenként 100 mikrogramm felett van, azaz a levegő szennyezettsége veszélyesnek számít.

A térképen narancssárga jelöléssel szerepel Győr, Veszprém, Tatabánya, Esztergom, Vác, Budapest, Százhalombatta, Dunaújváros, Salgótarján, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Miskolc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Oszlár község és Debrecen. Ezeken a településeken a levegő egészségtelennek számít, mivel a szálló por köbméterenkénti koncentrációja 75 és 100 mikrogramm között van.
Egerben, Putnokon és Hernádszalókon jelenleg a „kifogásolt” kategóriába esik a levegő minősége.

Szmogriadó: már 7 városban veszélyes a levegő

 

Nemcsak a nagyobb városokban, hanem a vidék kisvárosokban, sőt a falvakban is messze az egészségügyi határérték felett alakul a szálló por koncentrációja, és több helyütt elérheti a szmogriadó tájékoztatási fokozatát is – állította pénteki közleményében Szuhi Attila geográfus, a légszennyezés.hu oldal munkatársa. Itt azonban szmogriadó a jelenlegi szabályozás miatt itt nem rendelhető el, ugyanis ennek feltétele, hogy „legalább egy folyamatosan működő mérőállomás működjön” a településen – tette hozzá. Szerinte ez félrevezető, mert az itt élő emberek abban a hitben maradnak, hogy náluk a levegő minősége megfelelő, holott az ország szinte teljes területén az egészségügyi határérték felett van a szálló por koncentrációja.

Ti mivel mentetek ma munkába? Változtattál a szmog miatt? Írd meg nekünk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top