“Ne higgyétek el, hogy csak fájdalommal lehet szülni!”

Amikor a Születés Hete mozgalomban dolgoztam, volt szerencsém találkozni több olyan anyával is, akik személyesen számoltak be gyönyörteli szülésükről. Transzlégzéssel szültek, volt, aki orvos, volt, aki csak dúla vezetésével. Őszintén bevallom: irigykedve hallgattam őket, ahogy részletezték, micsoda mágikus-katartikus, minden eddiginél több pozitív élményt adó csodában volt részük, és ez az a dolog, ami – bár már egyre inkább pislákoló, kihunyó – fénnyel, de még mindig vonz a gyermekvállalásban. Igen, a mai nőknek megadatik a háborítatlan, gyönyörteli, katartikus szülés, az, amihez minden szülő anyaistennőnek joga van.

A Születés Hete mozgalomnak az volt a jelszava: „Ha nem ismered a választásaidat, egy sincsen.” A mi generációnk még  többnyire lélektelenül, manifakturálisan szült – tisztelet a kivételeknek, hiszen akkor is voltak olyan orvosok, akik szívüket-lelküket kitették az anyákért. A statisztika azt mutatta, hogy egészen az elmúlt évekig száz nőből kilencvennyolcat gátmetszettek, ha kellett, ha nem, holott a nemzetközi statisztika már jó ideje az, hogy a gátelőkészített nőknél 200-ból egynél van szükség erre. És ez csak egy dolog a barbár hozzáállást jelzőkből.

Az ösztönszükséglet első erőszakának nevezem azt, hogy a gyerekeket elvették az anyjuktól, és testsúlyától, igényeitől függetlenül háromóránként tolták ki őket szopni. Mindegy, hogy 4 kiló 65 deka volt, vagy csak 2 kiló 25, akkor is háromóránként kellett ennie. Mert megmondták. (Így lehet már az elejétől birkákat nevelni egy társadalomnak. Az ősbizalom megtörése segíti leginkább a szorongás kialakulását, a szorongó embert pedig könnyebb irányítani.)

A 60-as évek óta igen nagy szakirodalma van a szülés előtti, alatti és utáni időszaknak (pre- és perinatális szakirodalom, a magyar, angol és bécsi pszichológiai iskolák egyaránt foglalkoztak vele). Tehát már ötven éve leírták a szakemberek, hogy a várandósság, szülés és az utána jövő időszak (minél közelebb a megszületéshez) az egész életutat, személyiséget meghatározza. Itt dől el, mennyire lesz szorongó vagy bizalommal teli az ember. Itt lehet felerősíteni vagy megtörni az ősbizalmat.

Birkák voltunk. Tettük, amit elvártak tőlünk. Én is ott pityeregtem a babaszoba előtt, látva, hogy sír a fiam, miközben nekem duzzad a mellem a tejtől. És még rám is mordult egy orvos: ne hisztériázzak, mindjárt letelik a három óra. Na, ma ezt nem tudnák velem eljátszani, mert úgy tépném föl az ajtót (el se vihetnék tőlem), hogy csak úgy füstölne. (Aki meg meg akarna állítani, azt én állítanám meg, a puszta nézésemmel.)

De most már benne vagyunk az individualizációban, a spirituális ébredésben, úgyhogy egy mai öntudatra ébredt nő már nem fog hospitalizált szemlélet szerint szülni. (Ez nem jelenti azt, hogy ne szüljünk kórházban, bár a jövő egészen biztosan az lesz, hogy a kórok házából átkerül majd a szülés egy olyan születésházba, ahol éppúgy megvan minden biztonságot megadó technikai felszerelés, de jellegében mégis a születés-szülés szentségteljes temploma lesz. Ez még kicsit odébb van.)

Viszont nemcsak a háborítatlan, méltóság- és örömteljes szüléshez kapjuk a segítséget, hanem a saját születési traumáink feloldásához is. Erre igen sok módszer van, a lelki wellnesseimen én magam is csinálom, vagy a vízben modellezzük le a megszületést, vagy különféle légzéstechnikákkal, amelyek transzállapotot idéznek elő. A sejtmemóriában, a tudattalanban ott van minden információ, igen katartikus élmény ezekkel szembesülni.

És ne feledjük, hogy  itt van a tudatunk hatalma és a választás szabadsága is. Meg tudjuk választani az orvosunkat, a szülésünk körülményeit, legfőképpen a saját hozzáállásunkat. Mért kellene elhinni, hogy csak fájdalommal lehet szülni? Mért kellene előre beprogramozni, hogy a fájdalom fog dominálni? Hipnózisban – ami szintén egyfajta transzállapot – érzéstelenítés és fájdalom nélkül húznak-fúrnak fogat, mért ne használnánk a tudatunk hatalmát életünk egyik legfontosabb és legszentségteljesebb pillanatában? Meddig akarunk ragaszkodni a bűnbe vivő „asszonyállat”, Éva anyánk büntetéséhez, hogy fájdalommal fogunk szülni? Új korszak küszöbén állunk, új biológia, új fizika jön (sőt már itt is van), új szülés, új ember. Rajtatok a világ szeme, asszonyok, rajtatok múlik, hogyan lépnek be az új generációk az életbe!

Úgyhogy ajánlom Elisabeth Davisnek ezt a tudattágító könyvét, sőt egyúttal az előző kettőt is, amit én a személyes „bibliáim” közt tartok számon. (A női szexualitás, és Életkör – A női lét 13 archetípusa.) Minden nő feladata a nőiségében, tudatosságában való fejlődés, hisz mi szüljük a világot.