nlc.hu
Aktuális
Júliustól karácsony

Júliustól karácsony

Idén már júliusban elkezdte a karácsonyi termékek árusítását néhány nagyobb áruház, és úgy tűnik, jövőre sem lesz ez másként. Vannak olyan értékesítők is, akik egyenesen az egész évben karácsony elvét hirdetik.

Júliustól karácsonyFelmérések szerint egyre többen foglalkoznak már év közben is a karácsonnyal gondolatban, bőszen tervezik kívánságlistájukat, sőt van aki már nyáron is tudja, milyen színekben fog abban az évben virítani a karácsonyfája. Hiába hangzik sokaknak furcsán, a számok azt bizonyítják, igenis vannak, akik már júliusban is fosztogatják az adventre szánt pre-kollekciókat.

Rájuk építenek azok a nagyobb bevásárlóláncok is, melyek idén nyáron már júliusban kitették karácsonyi portékáikat, így a Selfridges és a Harrods. Várhatóan nem lesz ez másként jövőre sem, sőt van aki már egész éves karácsonyi vásárokat vizionál.

„A karácsony egyre korábban köszönt be minden évben” – mondta el Geraldine James, a Selfridges karácsonyi részlegének beszerzési menedzsere. A szezonális termékek ráadásul annyira szépen fogynak év közben is, hogy tényleg felmerült már a kérdés, miszerint érdemes lenne-e egész évben árusítani őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top