Domján Edit (1932–1972)

2011-ben utcát neveztek el róla a fővárosban

Éppen 40 éves volt aznap, amikor véget vetett életének. Gyönyörű volt, vonzó, bálványozta a közönség, szerette a szakma, valóban egy országnak volt kedvence. Tolnay Klári mesélte később, hogy néhány nappal halála előtt látta Domján Editet a körúton. „Mentem valahova rosszkedvűen, pocsék idő is volt, szürkeség ült a városon, és egyszer csak látom, hogy jön Edit velem szemben. Ahogy ott libbent, szinte felragyogott minden. Fény öntötte el ezt a fáradt, unalmas körutat. Edit, szóltam neki elbűvölten, te olyan gyönyörű vagy! Ő megállt, rám nézett, a kabátját egy pajkos mozdulattal széttárta: és olyan magányos, mint a kisujjam! – csicseregte, és már libbent is tovább, eltűnve az emberáradatban. Én percekig álltam, és bámultam utána, mint akit megbabonáztak…”

Férjhez megy színésztársához

A színművészeti főiskola első féléve után tanárai java részének az volt a véleménye, hogy alkalmatlan a pályára Domján Edit. Szürke, jelentéktelen, szorongó, nincs igazán egyénisége. El is akarták tanácsolni, csak osztályfőnöke, Olthy Magda állt ki mellette, és harcolt ki még egy félévnyi türelmi időt számára. Év végén pedig már ő volt a legígéretesebb hallgató, az évfolyam üdvöskéje. „Kezdtük észrevenni, hogy milyen tehetséges – emlékszik vissza Avar István, az egykori osztálytárs. – Elmúltak szorongásai, már nem volt az a félszeg kislány, mint amilyennek az elején hittük.” És most jön egy nagyon fontos megjegyzés: „Ez idő tájt már kimondottan irigyeltük Kaló Flórit. Edit miatt, aki körül valamennyien szívesen legyeskedtünk volna..!” Hogy mi történhetett az ominózus fél év alatt? Miként lett gyönyörűséges hattyú a rút kiskacsából? Alighanem megérintette a szerelem. Alighanem megtalálta azt a férfit, akire felnézhet, aki mellett lehet akár gyenge, védtelen, aki mellett vállalhatja addig visszafogott női mivoltát. A nehézkesen, tétován induló kapcsolat az első adandó alkalommal fellángol, és szerelem lobban közöttük.

A szegedi színházban együtt játszottak férjével, Kaló Flóriánnal. Hamar összeházasodtak.

Még a diploma kiosztása előtt mindkettőjüket Szegedre hívják. Domján szeretné, ha lemenetel előtt összeházasodnának. Kaló viszont nem akar még nősülni. Az első konfliktus, az első hajszálrepedés a kapcsolaton… Domján vehemenciája diadalmaskodik, és két folyosón csípett tanú jelenlétében összeházasodnak. Miközben a Két emelet boldogság című film révén egyszeriben egy ország szereti és ismeri meg őket, Szegeden egy parányi albérletben laknak, szűkösen élnek, olvasnak, zenét hallgatnak, ha nem játszanak, akkor is mindennap ott vannak a színházban. Ez házasságuk talán legharmonikusabb időszaka. Éppen ezért döbbenetes, hogy egyszer a Tisza partján napozás közben Domján elejt egy megmagyarázhatatlan, előzmény nélküli mondatot, hogy úgy tervezi, 40. születésnapján öngyilkos lesz! Mi volt ez? Hatáskeltő játék? Belülről fakadó fatális eltökéltség? Kaló természetesen nem vehette komolyan, mint ahogy azok a barátok, kollégák sem, akiknek a továbbiakban többször elismételte, hol provokatívan, hol hosszasan magyarázkodva… Ez a mondat is elszáll, hogy aztán később másként, más értelemben végzetes jelentőséget kapjon…

Válás, új szerelem

1961-ben Pestre szerződnek. Edit előbb a Petőfi, majd a Nemzeti, végül a Madách Színházba. Egy éven belül ő az első számú sztár, a közönség kedvence, a legtöbbet foglalkoztatott színész. A házasság azonban szétfoszlik, 1969-ben elválnak. Edit mind vehemensebben éli szenvedélyes életét. Gyakran lesz szerelmes, főleg jóval fiatalabb férfiakba, de ezek a kapcsolatok rövid lángolás után rendre kudarcba torkollnak. A férfiak elmenekülnek, mert nem bírják a szeretetnek azt a parttalan áradását, ami Editből zúdul rájuk. 1971. december 26-án baráti társaságban ünnepli születésnapját. „Képzeljétek, véletlenül elszámoltam az éveket! – csicsergi. – Azt hittem, hogy 40 éves leszek, holott csak a 39.-nél tartok! Nyertem egy évet!” Még akkor sem tulajdonít senki jelentőséget a kijelentésnek.

Mámor Szécsi Pállal

Halála évében ismerte meg Szécsi Pált, de vele is szakított

1972 januárjában egy rádióbeszélgetésre hívják. A stúdióban ott ül egy rendkívül jóképű, udvarias, fekete hajú fiatalember. A riporter bemutatja: ő Szécsi Pál… A műsor végén már együtt távoznak. A talán legnépszerűbb, legvonzóbb, legbájosabb színésznő, és a talán legnépszerűbb, legvonzóbb, legsármosabb táncdalénekes. Két összeillő ember. Mintha csak egész életükben erre a találkozásra vártak volna. Azonnal parázsló szerelem lesz belőle. Az érzelemnek azon emésztő hőfokán, aminek se múltja, se jövője, se történése, se folyománya – csak jelene van. Repülés, mámor, boldogság. Szécsi, bár még nincs 30 sem, többször is tett már öngyilkossági kísérletet. Egész élete zaklatott volt. Menekült a kapcsolataiba. Hódításai csak fokozták magányát. Öngyilkossági kísérletének estéjén Edit sírva mutatja barátnőjének saját bekötött két csuklóját: azt hiszi Pali, hogy én erre nem lennék képes?! Edit egyre érzékenyebb, egyre inkább kerüli az embereket. Szécsi egyre többet iszik, egyre inkább következnek elkóborlásai. Már alig mutatkoznak, életük négy fal között zajlik, mind több veszekedéssel, egymás marcangolásával.

Öngyilkosság karácsonykor

Amikor egyszer barátai hajnalban lerészegedett állapotban hozzák fel lakására, egy kétségbeesett elhatározással összepakol, és kiadja Szécsi útját. Ezt a lépését rövidesen megbánja, keresi Szécsit, de azt hallja, hogy Németországba menekült. Így jön el a karácsony. És a halála.
Szécsi Pált annyira megrendítette a hír, hogy többé nem tudott talpra állni. Kedélybeteggé vált, és néhány hónap múlva ő is öngyilkos lett. Almási Éva röviddel később született lányát barátnője után nevezi el, ő Balázsovits Edit. Annak idején, utolsó beszélgetésünkkor Tolnay Klári egyszer csak elrévedve mondta: „Amikor elcsendesül a világ, még mindig Edit kacagása cseng a fülemben, ez a gyönyörű, önfeledt, csilingelő kacagás. Mintha egy másik világból jönne…” Talán onnan is jött? De itt maradt, nekünk…

 A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Zséda – A várakozás  is ünnep
• Dr. Zacher Gábor: „A feleségem a fék”
• Nőnek lenni – nem mindenütt jó
• Salzburg, puncs, csoki
• Domján Edit (1932–1972)
• Énekszó vagy háttérzene?
• Anya, Anya, most mi leszünk a Jézuskák!
• Tamással sülve-főve
• Dr. Vekerdy Tamás válaszol

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!