A hír: Új szolgáltatással próbál segíteni a Facebook az öngyilkosságot fontolgató felhasználókon: a program révén a rászorulók azonnal kapcsolatba léphetnek egy krízistanácsadóval a közösségi portál chatrendszerén keresztül. A szolgáltatás lényege, hogy ha valaki öngyilkossági szándékra utaló bejegyzést lát az ismerőse oldalán, akkor azt jelentheti a Facebooknak úgy, hogy rákattint a komment melletti linkre. A Facebook ezután küld a bejegyzést készítő felhasználónak egy e-mailt, amelyben a segélyvonal feltárcsázásra, illetve az élő beszélgetés megkezdéséhez szükséges link megnyomására buzdítja. „A barátok tudhatják a legjobban, hogy mi zajlik le a másik agyában, ezért arra bátorítunk mindenkit, hogy adják meg a gyors és könnyű segítség lehetőségét a bajba jutott ismerőseiknek” – mondta Fred Wolens, a közösségi portál munkatársa.
Peller Mariann véleménye: Nem véletlen, hogy nincs olyan vallás a világon, amelyben elfogadható lenne, ha valaki önkezével vet véget életének csupán azért, mert úgy érzi, nem bírja tovább elviselni a rá nehezedő terheket. Ugyanakkor azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne érezte volna már legalább egyszer így magát: „Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!”, amikor összecsaptak a feje fölött a hullámok. Csakhogy nem tehetjük meg! Ugyanis az életünket és a lelkünket ajándékba kaptuk, tehát végig kellene küzdenünk, hogy tanuljunk belőle, hogy „megfejlődjük”, amit kell, míg egyre magasabb szintekre jutva magunk is tudunk segíteni a többi léleknek, akiknél már többet tapasztaltunk.
Ez az elmélet „lila ködnek” tűnik, igaz? Megértem. Ugyanakkor azt is elfogadhatatlannak érzem, hogy amikor meghalunk, leáll a szívünk és az agyunk, megszűnnek az életfunkcióink, visszaadjuk a földnek fizikai testünket, és … ENNYI! Na de mi lesz a rengeteg energiával, amit csak a puszta létünkkel és az érzelmeinkkel generálunk? Tényleg azt gondolják a szkeptikusok, hogy a lélek nem létezik, vagy éppenséggel létezik, de a halálunkkal az is megszűnik létezni?
Nem lehet minden kérdésre vagy különös jelenségre kézzelfogható, színtisztán tudományos választ vagy magyarázatot adni, ez tény. Engem pedig megnyugtat az a filozófia, hogy a lelkünk tovább él, és találkozni fogok újra és újra a számomra legfontosabb lelkekkel. Azt hiszem, mindenkinek szüksége van fogódzókra az élete során, amelyek biztos pontként megnyugvást adnak egy-egy pillanatra.
Olyan, mintha a világháló is szép lassan bekerült volna az ilyen kapaszkodók sorába. Az interneten keresztül ismerkedők – játszók, dolgozók, filmet nézők, vásárlók vagy épp társasági életet élők – ilyen-olyan mértékben, de függővé váltak. Ugyan vannak, akik igyekeznek kizárni az életükből a technika vívmányait, azonban észrevétlenül már ők is „megfertőződtek”. A legnagyobb robbanást talán a Facebook idézte elő. A fejlődéshez, az új életstílushoz alkalmazkodni kell. Szükség van új módszerekre, amelyekkel figyelhetünk egymásra, vagy épp segíthetünk társainknak az interneten keresztül, miután a személyes vagy telefonbeszélgetés egyre kevésbé dívik.
Számos honlap foglalkozik az öngyilkosság gondolatával, ahol akár módszereket is találhat az elkeseredett ember. Az a szomorú, hogy ezeken az oldalakon nincs senki, aki azt mondja (írja) az érdeklődőnek, hogy gondold át ezt a dolgot; gyere, beszélgessünk, mondd el, mi a baj! Ezért tartom jó ötletnek, hogy a Facebook tesz valamit az öngyilkosságot fontolgatókért.
