Tegnap, amikor telefonon beszéltünk, idegesnek tűnt.
Időnként dühbe jövök, előfordul, hogy gyorsan. De tudom kezelni. A technikám – isten áldása –, hogy több kedéllyel, humorral állok a dologhoz, vagyis felpuhítom a helyzetet. A gyors megoldások híve vagyok e tekintetben is.
A szerepek váltogatásban is gyors? Klasszikusoktól mai magyar szerzőkig sok darabban, szerepben láthattuk.
Szabadúszó vagyok, de ez csak látszólagos szabadság. Hogy miben vagyok látható, sok minden függvénye. Szeretem a változatosságot, de nem szerepek után ácsingózom, hanem bizonyos rendezők és kollégák után.
Mondja ezt, aki rendez is?
Az első rendezésem éppen húsz éve, 1992-ben volt.
Különben amikor színpadon vagyok, nem önmagamat rendezem. Szerencsés esetben valódi ügyek tudnak létrejönni, és ezekben az ügyekben jó részt venni.
Van kedvenc rendezője?
Sok emberrel dolgoztam, sokkal nem, de a Vígszínházban töltött tizennyolc év jó műhely volt. Imádtam a főiskolát, Marton László és Valló Péter osztályába jártam, Montágh Imre tanított beszédre, de az messze több volt, mint beszédóra. És Hegedüs Géza bácsi órái… hosszan sorolhatnám. Taub János közelében lenni felért egy-két szemeszterrel. Nagy hatással volt rám. Nem dolgoztam vele sokat, csak néztem a munkáit. És ültem az asztalánál, különböző kávéházakban. Megtisztelt a bizalmával.
Akiben bíznak, kiteljesedik.
Lehet. Aztán egyre több lábon áll, és kissé túlpörög. Most írtam össze bizonyos haditerveimet, megpróbáltam sorrendet állítani, mert érzem, nem jó, ha ennyi mindenbe belekap az ember. Bárki mondhatja, szerencsés vagyok, hogy ennyi lábon állok, és ezt magam is így gondolom. De tudom, így nagyobb az esély arra, hogy az ember elbotoljék a saját lábában.
Maga egyébként is csetlő-botló típus.
Tényleg sokáig játszottam csetlő-botló figurákat. Olyanokat, akik tágra nyílt szemmel, kicsit értetlenül merednek a világra. Szerencsés Dánieltől akár a Hamvadó cigarettavég Zsütiéig. Rengeteget tanultam ebben az időben. Összetettebben láttam a dolgokat, mint ezek a figurák, úgyhogy kénytelen voltam karaktert építeni.
Szerette őket?
Hogyne szerettem volna! Iszonyatos mázlim volt a nyolcvanas években a kamaszképemmel. Sok szerepet kaptam, filmekben, tévéjátékokban játszhattam.
A Mégis, kinek az élete? című darabban mozgásképtelent alakít. Egy mozgékony embernek milyen feladatot jelent ez?
Óriási színészi feladat, nagy kihívás. Pontosságra kényszerít, testi és lelki értelemben, mert megszűnik a gesztus mint színészi eszköz. Ha béna vagy és kiszolgáltatott, minden más lesz körülötted. Mielőtt elkezdődtek a próbák, segítséget kaptam egy asszonytól, aki hasonlóan él, és minden este eszembe jutnak a mondatai. Ez a szerep nem úgy nehézség, ahogy az ember ezt a szót használja. Törőcsik Marinak egy orosz rendező azt mondta: „Mindenben legyen energia! Egy sóhajban is!” Csak olyan előadásnak van értelme, amelynek nincsenek szándék nélküli pillanatai. Itt minden megnyilvánulás mögött ott az akarat, a cél, nem lehet lazsálni. Béna vagyok, fekszem, egy-egy nyakmozdulattal, mimikával, hanggal tudom fölépíteni a szerepet. Ez arra nevel, hogy amikor majd használhatom a kezem, lábam, akkor is csak annyira és pont olyan gesztusokkal, precizitással használjam, amennyit a szöveg kíván.
Változott az élethez és a halálhoz való viszonya?
Vannak a darabnak pillanatai, amelyek metszenek egyet az ember lelkén. És attól, hogy megismertem Zsuzsát – aki még a kiszolgáltatottságban is boldogabb életet él sokunknál –, még erősebben hat rám a történet. A kiszolgáltatottság érzete és esetenként az empátia teljes hiánya a környezetben bénítóbb és fájdalmasabb, mint a testi gyötrelmek. Esténként érte is játszunk. Az ember nem élhet úgy, hogy naponta pezsgőt bont: hú, de szerencsés vagyok! Mozog kezem-lábam! De nem árt néha örülni az egyszerű dolgoknak. És feltenni a kérdéseket: mi fontos, mi nem, min érdemes dühöngeni? Az önfegyelem alapvető.
Ezekre a bölcsességekre most jött rá?
Semmire nem jöttem most rá, nincsenek új meglátásaim. De az kérdés, mennyire vagyok képes kibújni a bőrömből? Hol az a határ, amíg még érdemes változtatni? Társas viszonyokban – párkapcsolatban, munkában, baráti közösségben – is alapkérdés: meddig őrzöd a személyiséged? Egy színházi próbafolyamatban, és egyáltalán, a mai világban ez különösen fontos. Mennyire kell egy üggyel kapcsolatban alázatosnak lenned?
Az ügy szót többször kimondta. Fontos ez?
Igen. Számomra a színház is ügy, és ha üzemmé züllik, ügymenetté válik, nem érdekel.
És efelé haladunk?
Nem, annál azért sokszínűbb itt a színházi élet. Viszont van veszélye annak a professzionalizmusnak, amit az élet ma egy polgári kőszínházra rákényszerít. Előállhatnak helyzetek, ahol önmaga ellen fordul, és darálógépezetté válik.
Alapos megfigyelő. Ezt használta a Keleti pu. című munkához is?
Békéscsabára indultam, késett a vonat. Gondoltam, elütöm az időt, beültem sakkozni. Kikaptam, bár jó amatőr vagyok. Aztán nézelődtem, lődörögtem. Amit láttam, megfogott. Az emberek megnyíltak, színes anyag állt össze, ebből született a darab. Hársing Hilda dramaturg és Bús Gábor Olivér író bontották ki az ötletet, írták darabbá, forgatókönyvvé. A Keletiben forgatni életem egyik nagy élménye volt.
Megváltozott a tekintete. Mennyire fontos önnek az emberek tekintete?
Mit mondjak? A szem tényleg a lélek tükre. A tekintet mindent elárul! Nagy társaságban is azonnal érzékeli az ember az eltérő, ellenséges vagy barátságos pillantásokat. Leveszi, értékeli, és eszerint keresi helyét egy ismeretlen térben.
Ennyire jó emberismerő?
Gyanús, hogy nem. Az utóbbi időben sokszor átvágtak. De ezt részben magamnak köszönhetem, túl nyitott vagyok. Világéletemben gyorsan tudtam kommunikálni, és ez se feltétlenül pozitívum. Megváltozni persze nem akarok, inkább néha vágjanak át, minthogy gyanakvó, frusztrált figura legyek. Úgyis annyiféle sérülés éri az embert negyven fölött.
Nocsak. Talán megviselte az ötvenedik születésnapja?
Ahhoz túl jól sikerült! Nyilván az él békében a korával, aki érzi, mindent megtett, amit meg kellett tennie. Az idővel az harcol, aki azt gondolja: még sok feladata, dolga van. Ez pozitív harc, erőt aktivizál. Ha azon agyalok, mennyi mindent nem tettem meg, és ezért mennyire vagyok felelős én, és mennyire a környezetem, az egy ponton túl bénító. Én nem érzem a korom, még akad tennivalóm, például holnap foci.
Ma miattam hagyta ki?
Kedd, csütörtök reggel színészválogatott. Vasárnap hidegkúti barátok – ha tehetem, ez a ritmus. Néha futok, erősítek.
Idén olimpia lesz, honnan figyeli?
Ha azt kérdezi, készülök-e Londonba, a válasz igen. Minden férfi álma, hogy egyszer ott, helyben szurkoljon. De ez terv, függ a nyári munkáktól, a családtól, akikkel mindig figyelemmel kísérjük a közvetítéseket.
Olyankor leáll, és nem pörög?
Totálisan. De nekem az Őrség is egy pörgésmentesítő hely. Ott megállok, szétnézek, más ember leszek. Ha a diófa alatt pihenek, elektromos autónak érzem magam, föltöltődöm, mintha bedugnának a 220 voltba. És ha a megállás a mókuskerékből való kiszállást jelenti, nekem a foci is az.
Mit gondol a veszteségekről?
Minden játszma, amelyben vannak győztesek és vesztesek. Választani kell a játszmát is. Mindenki maga dönt, mibe megy bele. Nyilván cél, hogy ne nézzék az embert baleknak, és ne legyen szélhámos. A kettő között érdemes lavírozni, ami roppant nehéz! Mert ha nem vagy szélhámos, csak akkor tudod elkerülni, hogy balek legyél, ha ismered a szélhámos logikáját.
Három csaknem felnőtt gyerek édesapja. Őket milyen elvek alapján nevelik?
Nem volt semmi extra. Elég volt, hogy tudják a mi sorrendünk: család, szakma, barátok. A viszony nem szigorú, hanem baráti. Tehetséges, erős, klassz emberek. Tanulnak, a színészet, a zene, a tánc hármasa izgatja őket, és nem szeretnek szerepelni egy rólam szóló cikkben. Órákig tudnék beszélni róluk, de tiszteletben tartom a kérésüket. Pár hónapja, mikor a legnagyobb hazajött Magyarországra, baktattunk az utcán, mi Eszterrel lemaradva, ők hárman összekapaszkodva, röhögve, egymás szavába vágva caplattak. Ez a pillanat nálam dobogós lesz! Büszke vagyok rájuk!
Apropó, büszkeség, harag, gőg, pénz. Mit jelentenek?
Hirtelen haragú, indulatos ember vagyok, fogyó toleranciával. A pénz csak a biztonságos lét szempontjából érdekel. Ne kelljen elvállalni, amit nem szeretnék. Ne legyek kiszolgáltatott. Gőg és kishitűség is van bennem. Biztos furcsán hangzik, de hiszen egymásból fakadnak. Hol ide, hol oda leng ki az inga. Aztán szerencsés esetben az ember tudja, kicsoda, és megtanulja elhelyezni magát a világban. Ez egy életre szóló feladat.
És mit gondol a hedonizmusról?
Maga tudja, miért jó az egyik túrós csusza, és miért nem a másik? Nekem megfejthetetlen, de Eszteré a csúcs! Kiválóan főz, mellette hedonista lesz az ember, még akkor is, ha vannak vega-, kása- és mit tudom én milyen korszakaink. Most mindenevők vagyunk, és ma még borivók. Néhány borász barátom javított az ízlésemen, a borivási kultúrámon, de hamarosan nem a bor lesz a fő kedvencem, hanem a saját vadkörtepálinkám. Már készül…
Névjegy
Rudolf Péter
• Jászai Mari-díjas színész, rendező
• Budapesten született 1959-ben
• 1983-ban végzett színészként
• Még a főiskola alatt játszott filmekben: Cha-cha-cha; Szerencsés Dániel; Jób lázadása
• 1983-tól 1998-ig a Vígszínház tagja
• Első filmes rendezése az Üvegtigris első része (Kapitány Ivánnal közösen). A második és harmadik részt rendezőként önállóan jegyzi
• Felesége Nagy-Kálózy Eszter színésznő
• Gyermekeik: Flóra (1987), Olivér (1991) és Szonja (1994)
• Rendszeresen látható a Centrál Színházban, a Tháliában, a Beugró és a Mindenből 1 van című tévéműsorban.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Ne nézzenek baleknak, de ne legyek szélhámos se!
- Evés és műélvezet
- Kiket keresnek a férfiak negyven fölött?
- Ne féljünk a naptártól!
- 1956 forradalmából a filmvilágba
- Halmozottan fogyatékos gyermekek
- Anya főz
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
