1920 februárjában Berlinben az egyik hídról vízbe veti magát egy fiatal nő. Az arra járók azonnal riasztják
a mentőket, ők hosszas erőfeszítések után élve kimentik a folyóból, és kórházba viszik.
A vizsgálatok során kiderül, hogy szerencsére semmi baja nem történt, ám mivel nem tudja igazolni személyazonosságát, és egyáltalán egy mukkot sem lehet belőle kihúzni, a biztonság kedvéért elmegyógyintézetbe utalják. Ott az egyik ápoló felismerni véli benne Tatjánát, az orosz cár lányát. A nő határozottan tagadja, néhány nappal később azonban kijelenti, hogy ő valóban a cár lánya, de nem Tatjána, hanem Anasztázia. A kijelentés döbbenetes hatást kelt, hiszen a világ úgy tudja, hogy az egész cári családot, II. Miklóst, feleségét és öt gyermeküket 1918. július 16-án, az addig az őrzésükre kirendelt forradalmi különítmény Jekatyerinburgban lemészárolta. Az 1917-es februári forradalom óta voltak fogságban, szállították őket ide-oda az országban, ekkor azonban, az esetleges kiszabadításuktól tartva halálra ítélték őket. Fényképezés ürügyén lerendelték a családot szállásuk, az úgynevezett Ipatyev-ház pincéjébe, és ott halomra lőtték őket. Később különös részlet szivárgott ki a vérontásról: a helyiségben olyan tömény volt a lőporszag, hogy ki kellett nyitni a pince lejáratát, és itt próbált kiosonni a golyózáport csodával határos módon túlélt három lány, köztük Anasztázia. Kiderült, hogy a fűzőjükre varrt családi ékszerek olyan páncélt képeztek, amelyen nem hatolt át a lövedék, ám az osztag emberei utánuk mentek, és a házban puskatussal, bajonettel – lőni a zaj miatt nem akartak – halálra verték mindannyiukat.
Családi titkok tudója
Kezdetben egy háborodott elme fantazmagóriájának tűnik a történet, annál nagyobb a döbbenet azonban, amikor megmutatja testén a golyónyomok és bajonettvágások hegeit. Újabb vizsgálatok következnek, és kiderül, hogy a fülcimpájának sajátos hajlása olyan, mint Anasztáziáé, a lábán egy kis deformáció is egyezik, és egy szakértő az írásukat is azonosította. Megszólalni nem hajlandó oroszul, de érzékelhetően mindent ért, ha szólnak hozzá, és tökéletesen beszél németül, angolul, franciául, s meglepő intimitásokat tud a cári család belső életéből. Forrponton a kíváncsiság, amikor hír kap lábra egy Franciska Schanzkowska nevű lengyel parasztlány eltűnéséről, aki szintén nagyon hasonlít Andersonra. Vagy Anasztáziára?
Vajon melyik az igazi? A kételkedők árulkodónak tartják az időbeli egyezést, Anna támogatói viszont hangsúlyozzák, hogy míg hősünk áttetsző és törékeny, addig Schanzkowska – ismerősei szerint – kifejezetten vaskos, erős teremtés volt. Következnek az úgynevezett szembesítések. Elmegy a kórházba Alexandra, a cárné egyik udvarhölgye, Anderson azonban nem hajlandó kibújni a paplan alól. Irén hercegnő hevesen állítja, hogy a hölgy nem lehet Anasztázia, bár később a család előtt megvallja, hogy korántsem biztos az állításában. Irén fia, Sigismund viszont határozottan állítja, hogy Andersonban felismeri rokonát. Az egykori tanító, Pierre Guillard vacillál, hol így, hol úgy foglal állást. A cár orvosát, Eugene Botkint az győzi meg, amikor szó esik gyermekei és a hercegnő levelezésének részleteiről.
Európa uralkodóházai szinte feltűnő érdektelenséget tanúsítottak az üggyel kapcsolatban, ami azért különösen pikáns, mert Anasztázia közvetlen rokona az angol király és a német császár is! Kínos epizód a hesseni Ernst látogatása. A német nagyherceg hevesen állítja, hogy a lány semmiképpen nem lehet az ő unokahúga, ám a lány felidézi Ernst 1916-os látogatását náluk, amikor pedig a két ország háborúban állt egymással. Ez olyan képtelenségnek tűnik, hogy komolytalan állításnak minősítik, ám a fél évszázaddal később nyilvánosságra került iratok azt igazolják, hogy a lehetetlennek tűnt titkos találkozó bizony megtörtént a valóságban. De akkor Anderson – Anasztázia? Schanzkowska? – már, küzdelmeit feladva, menyasszony volt. Miután többször is hiába próbálta bíróság előtt bizonyítani a maga igazát, feleségül ment a John Manahan nevű, jómódú amerikai üzletemberhez, és vele élt 1984-ben bekövetkezett haláláig. Ki is volt ő valójában? Kalandor? Fantaszta? Balek? Médium? Páratlan tehetségű szélhámos, aki kivételes beleérző képességgel azonosult kifundált szerepével? Hitelt érdemlően soha nem derült ki.
Magának a történetnek azonban koránt sincs vége. 1991-ben nyolc ember tetemét találták meg egy tömegsírban, Szibériában. A vizsgálatok megállapították, hogy a cári pár és három gyermekük holtteste is ott van közöttük. És a másik kettő, Alekszej és Anasztázia? 2007-ben, nem sokkal arrébb, találnak két újabb tetemet. A DNS-teszt egyikükben azonosítja a cárevicset, a másik holttest viszont ismeretlen. Csak annyi biztos, hogy nem a cári család hozzátartozója. Vajon hol nyugodhat Anasztázia? Vajon nyugodhat-e?
Anasztáziáról a következő évtizedek során három film is készült.
1. Az első 1956-ban Ingrid Bergmannal a címszerepben. A magánéleti problémák miatti évtizedes kiátkozás után Amerikába visszatérő Bergman újrafelfedezését jelentette a parádés alakítás – a zseniális Yul Brimmer oldalán –, és az első Oscar-díját érdemelte ki vele.
2. Harminc évvel később elkészült a film remake-je, a gyönyörű Jennifer Dundasszal címszerepben – a cárt Omar Shariff alakította.
3. 1997-ben a cári udvar üdvöskéje, az angyali, elbűvölő, mindig jóságos és segítő Anasztázia egy animációs musicalfilmnek lesz a hősnője.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
- Sok Buddha dolgozik bennem…
- Az örök fiatalság titka
- Aktív nagyik, huszonhárom unoka és mennyi szeretet…!
- Egy rejtély, amelyre talán soha nem derül fény
- Tanuljon tovább a gyerek, de mit is?
- Tamással sülve-főve
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
