Aktuális

Angelina Jolie: Teljesen összeomlottam

A mindig magabiztosnak tűnő 38 éves színésznő nemrég bevallotta, hogy mély érzelmi válságon ment keresztül, amikor rendezőként kellett bizonyítania.
Jolie sok időt töltött hazánkban
Jolie sok időt töltött hazánkban

Angelina Jolie tavaly rendezőként és íróként is debütált részben Magyarországon forgatott, boszniai háborús filmje készítése során. A vér és méz földjén című szerelmi történettel egyértelműen célja volt, hogy felhívja a figyelmet alapvető emberi értékekre, de ma már nem biztos benne, hogy valaha újra rendezni fog.

„Teljesen kiborultam, sírtam, tusolás közben, Brad így talált rám. Hatalmas felelősség nyomta a vállam, és annyira kicsinek éreztem magam. Hogy is tudnék én megbirkózni ezzel? Teljesen összeomlottam” – nyilatkozta a sztár nemrég egy élő, internetes, videós chat alkalmával rajongói kérdésekre válaszolva. Elmondta, kezdetben nem tervezte, hogy rendezni fog, bár a nehézségek ellenére nem bánja, hogy így alakult: „Nagy öröm volt, de nem biztos, hogy egy másik stábbal és egy más sztorival is az lett volna.”

A történet feldolgozása abban is segített Jolie-nak, hogy a gyerekeinek megtanítson olyan fontos értékeket, mint az együttérzés és a tisztelet. „Azt akarom, hogy a gyerekeim ismerjék a körülöttük lévő világot, és minden egyes embert tiszteljenek. A családunk természetéből adódóan nagyon sokat tanulnak egymásról. Nem tapasztalják a világ megosztottságát, ami veszélyes” – tette hozzá a színésznő, aki állítólag ezúttal rendezőként is maradandót alkotott.

A filmet, amelyet Golden Globe-ra is jelöltek, februárban kezdik játszani az európai mozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése