A hír: A vizsgálatok jelenlegi állása szerint a Costa Concordia kapitánya lehet a vétkes a vasárnap elsüllyedt óceánjáró tragédiájában: ő adott utasítást arra, hogy a hajó szorosan a part közelében haladjon. Mégpedig azért, hogy az érintett szigeten született kollégája kedvében járjon. Antonello Tievolinak már egy héttel korábban szabadságra kellett volna mennie, ám helyettes hiányában ezt nem tehette meg. Francesco Schettino kapitány emiatt akart örömet okozni neki azzal, hogy a sziget közvetlen közelébe irányította a Costa Concordiát. A hajó zátonyra futott, eddig hat halottat emeltek ki a búvárok, és a felborult hajó ökológiai katasztrófát is okozhat. 
Soma véleménye: Azt is mondhatjuk, hogy a beosztottjának akart a kedvében járni a kapitány, de azt is, hogy a beosztottja felé akart kompenzálni. A pincérek főnöke nem kapta meg azt, ami neki kijárt volna (a szabadsága), ezért hát olyasvalamivel akarta a kapitány ezt jóvá tenni, ami viszont nem járt volna neki (Giglio sziget 20 kilométeres közelsége). Aprócska elcsúszás, alig több, mint egy pillangó szárnycsapása, amiből aztán mégis pillangóeffektus lesz.
Mit üzen mindez? Azt, hogy akin ilyen felelősség van, annak végig éber jelenléttel kell az elvállalt feladatát végeznie, betartva minden szabályt, ami a munkaköréhez tartozik. Egy kapitány az tulajdonképpen tengeri katona. A katona pedig arról híres, hogy betartja és betartatja a szabályokat.
Pontosan lehet tudni, hogy milyen karakterű, egyéniségű embereknek való ez a foglalkozás (kár, hogy egészen kevés foglalkozásnál előírás a személyiséget vizsgáló alkalmassági vizsga).
Ami egy ilyen durva következményekkel járó katasztrófánál nálam fölmerülő gondolat: vajon ez a tragédia mennyire volt determinált, sorsszerű, avagy mennyire volt véletlen? Jó, persze, egészen közelről nézve mindennek van valami oka, de ha távolról nézzük az események láncolatát, elgondolkodtató a véletlen jelenléte.
A múlt század második felében fokozatosan minden alaptudományban – a statikus fizika révén a fizikában is – tért hódított a véletlen folyamatok matematikája, a 20. századi kvantumfizikában pedig alapvető szerepet kapott. Minél mélyebb szintre jutott el egy-egy tudományág a megismerés folyamatában, annál világosabbá vált a véletlen folyamatok nélkülözhetetlen szerepe. A véletlen ilyen fokú jelenléte és szerepe a szorongókat igen rossz érzéssel töltheti el. Hiszen – ilyen alapon – bárhol, bármilyen pozícióban bárki lehet, bárhogyan dönthet, vagy éppen bármiféle hibát elkövethet. Az az igazság, hogy ebben a folyamatos egymásra hatásban kiszolgáltatottak vagyunk egymásnak. Egyetlen, amit tehetünk: fejlesztjük az éberségünket, külső és belső figyelmünket és intuíciónkat, és megtanulunk még inkább hallgatni a belső hangra. Ennek az időszaka jön most el.
