Az amerikai gyerekszépségverseny, a Toddlers and Tiaras két, arkansasi versenyzőjének anyukája nemrég bevallotta, fogyókúráztatják a lányaikat, hogy azok nagyobb eséllyel indulhassanak a szépségversenyen. A nyolcéves Ever Rose-nak és a négyéves Adrianának szigorú diétát kell tartania, hogy beleférjenek a csilivili ruháikba.
„Nem adnak elég magas pontszámot, ha nem áll tökéletesen a ruha – magyarázta a TLC tévécsatornának Ever Rose anyukája, aki állítólag napi 1600 kalóriában korlátozta a gyerek fogyasztását. – Jó pár héttel a verseny előtt elkezdünk jobban odafigyelni az étkezésünkre, hogy biztosan jó álljon a kislányon a fellépőruha.”
Ever Rose túlzásba vitte a diétát |
A nyolcéves kislány azt mondta, nagyon szeretett volna nyerni, ezért megértette, hogy áldozatot kell hoznia. „Oda kell figyelnem, mit eszek, de néha azért éhes vagyok” – vallotta be a kis sztárjelölt, akire egyszer az adás alatt rá is szólt az édesanyja, amikor egy szelet sütit el akart venni az asztalról. Ever Rose – akinek édesanyja szerint soványabban jobban megy a mozgás is – összesen 4,5 kilót fogyott, így a verseny előtt a korábban passzentos ruhájából be kellett venni. Anyja erre így reagált: „Abba kell hagynod a fogyást, Ever Rose, különben új ruhát kell szereznünk.”
A négyéves kislányra még így is szűk a ruha Fotók: dailymail.co.uk |
A négyéves Adriana a fellépés előtti hetekben a salátakúrának köszönhetően 2 kilótól szabadult meg, ezért édesanyja reménykedett a sikerben, de amikor a ruhapróbára került sor, kiderült, hogy még mindig nem elég karcsú a kislány, a ruha ugyanis túlságosan feszült rajta. „Mindent megteszek, hogy a kislány eljusson oda, ahol lennie kell. Azt akarom, hogy felfedezzék” – magyarázta az elszánt anyuka.