„Sajnos úgy tűnik, muszáj lesz felvennem diákhitelt, de egy kissé tartok tőle. Mármint a jövőmre nézve” – írja az egyetemre készülő Márk egy közösségi oldalon. Dóra válasza: „Ezzel nem vagy egyedül és szerintem a félelmeid valósak. Én inkább nem veszek fel, pedig megkönnyítené az életem, az biztos. Legalábbis egy ideig.”
Nem tudunk dönteni sem Dóra, sem Márk helyett, de azok talán segíthetnek, akik már túl vannak életük valószínűleg első kölcsönén – bár az ilyesmire nem túl jó rászokni ezekben a hitelcsapdákkal tarkított időkben. Nem mindenki engedheti meg magának persze, hogy az óvatosság legyen az elsődleges, sokan egyszerűen nem tudják anyagilag átvészelni a főiskolai, egyetemi éveket külső segítség nélkül. Ezt a külső segítséget sokáig a család adhatta, most itt az új szereplő, aki egyfelől segít, másfelől viszont kiszolgáltatottá tehet. Nehéz a döntés, a diákhitel-marketing pedig erős. Csábítóan hangzik: bárki felveheti ezt a pénzt, aki még nincs negyven, és arra költheti, amire akarja.
„Évekre eladósodtam”
Több mint háromszázezer diák meg is tette; 2001 óta ennyien éltek a lehetőséggel. Az elsők között volt a 32 éves Lilla, aki ma azt mondja, bár ne tette volna. Szerinte akkor senki sem gondolt bele, milyen következményei lehetnek a dolognak. Nagy újdonság volt és könnyű út pénzhez jutni egy egyetemista számára, szinte minden barátja és ismerőse gondolkodás nélkül felvette. Csak hát az egyetemnek vége lett, és el kellett kezdeni a törlesztést. „Az egyetem után rögtön dolgozni mentem, nem volt probléma, hogy fizessem a részleteket. Aztán egyszer csak munka nélkül maradtam, és csak görgettem magam előtt az adósságot. Egyre több hónappal maradtam el, végül már jóval 100 ezer forint feletti volt a tartozásom és akkor még nem volt válság… Próbáltam részletcsökkentésről, futamidő-hosszabbításról alkudozni a központtal, de végül átadták a tartozásom egy behajtócégnek – akikkel aztán megegyeztem. Borzasztó nyomasztó volt, hogy a saját hülyeségem miatt ennyi évre eladósodtam.”
A 29 éves Tünde annak idején nemet mondott a diákhitelre, és ma kifejezetten örül, hogy a szülei lebeszélték, és inkább dolgozott iskola mellett. „Akkoriban a diákhiteles évfolyamtársaim mindig jobban álltak anyagilag, mint én, de utólag már kicsit sem bánom. A suli után nem volt rendes bejelentett munkám éveken keresztül, nagyjából két éve van csak olyan bérem, amiből tudnék törleszteni, de most már szinte fájna. Jóval több kiadásom van, mint volt a főiskola alatt, nem hiányzik egy újabb hitel. Ráadásul látom a többi diákhiteles barátom küszködését.”
Albérletre, laptopra, bulizásra költik
Erre persze mondhatnánk, hogy bizony, a hitel ilyen természetű dolog: amikor kapjuk, jó, amikor törleszteni kell, akkor rossz – de hát ezt vállaljuk. Van olyan is, aki arról ír a neten, hogy jól döntött: „Nem bántam meg, mert enélkül nem lett volna diplomám és nem tudtam volna fizetni az albérletet.” Saci is azt mondja, neki sokat segített, de a visszafizetés neki is fáj.
„Kegyetlenül magas összeget kell törlesztenem. Azt a verziót választottam, hogy egy elég magas havi törlesztő részlettel két év alatt visszaadom a teljes felvett összeget. Sokan értetlenül néznek azokra, akik diákhitelt igényelnek. De nem mindenki mögött áll tehetős család, éppen ezért a hitel a főiskola alatt nagy segítségnek tűnik. Egészen addig, amíg el nem kezded törleszteni.”
„Érdemes felvenni, csak ésszel! – ezt mondja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Körének elnökségi tagja, Kiss Dávid. – Sokan nem tudják fedezni a költségeiket, még olyanok sem, akik államilag finanszírozott képzésre járnak. Idén ráadásul sokkal kevesebb hallgató tanulhat majd költségtérítéssel. A legtöbben albérletre, tankönyvekre, laptopra költik a hitelt, persze valakinek bulizásra is futja belőle.”
Mielőtt bárki végleges döntést hoz, érdemes nemcsak a szülőkkel, de akár egy banki szakemberrel is beszélni. Persze nehéz megjósolni, hogy öt-hat-nyolc év múlva végzett orvosként, vendéglátósként vagy tanárként mi fér majd bele a havi büdzsébe, amikor épp arról van szó, hogy az idei évet is csak homályosan látjuk.
