Aktuális

“Nem igaz, hogy a legtöbb nő elcsábítható!”

Több százezer forintot keres egy férfi azzal, hogy megpróbálja elcsábítani megbízóinak párjait. Peller Mariann különvéleménye.

PELLER A hír: A 22 éves Jack hivatásos csábító. Olyan férfiak bérelik fel, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy partnerük hűséges hozzájuk, és épp ezért próbára akarják tenni, ellenáll-e egy jóképű, fiatal pasi csábításának. Az ár a helyszíntől és a feladat nehézségi fokozatától függ, egyetlen csábítási kísérlettel általában 300–1000 fontot, azaz nagyjából 100 000 – 350 000 forintot keres. Tíz nőből hét állítólag elcsábítható.

Peller Mariann véleménye: Én egy javíthatatlan, naiv idealista vagyok. Bizonyos dolgokban úgy érzem, túlságosan sarkítottan alkotok véleményt, és csak feketén vagy fehéren látom az eseményeket vagy helyzeteket. Tipikusan így szemlélem a párkapcsolatokat. Vegyük a hírben említett urat, aki felbérelte az élelmes fiatalembert, hogy próbálja elcsábítani a párját, mert arra gyanakodott, hogy megcsalja őt szíve hölgye. Hogy juthat el idáig egy jól induló kapcsolat?

Hogyan lehetséges, hogy egyszer csak rájössz, valójában nem is ismered azt az embert, akivel együtt élsz, vagy tán már össze is kötötted vele az életed? Mikor inog meg a bizalom? És amikor meginog, nem egyértelmű, hogy lassan keresztet vethetünk arra a kapcsolatra?

A legegyszerűbb, ha a saját tapasztalataimból merítek: én is próbáltam kísértésbe vinni az egyik előző páromat. Vettem egy másik telefonkártyát, és írtam neki egy bátortalan SMS-t, mintha egy idegen lány lennék. Két üzenetet váltottunk, semmi nem derült ki, viszont inamba szállt a bátorságom, úgyhogy abbahagytam. Na de miért is kezdtem el ezt? Emlékszem, ez a fickó soha nem mondta ki, hogy szeretlek, szinte soha nem bókolt, nem vette észre, ha hatalmas műgonddal megterveztem a ruhámat, a hajamat és a sminkemet, csak azért, hogy neki tetsszem, és azt mondja, de csinos vagy! Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mondta, kapcsolatunk nehézkes másfél éve alatt. Nagyon szerettem ezt a fiút, de úgy tűnik, ő nem érzett ugyanígy. Hamarosan véget ért a kapcsolat.

Egyik este elkaptam a Való Világból egy jelenetet. Veronika bevallotta Cristofelnek – akivel vélhetően, elméletileg egy párt alkotnak –, hogy néhány nappal ezelőtt együtt aludt Péterrel. A töredelmes vallomásban Veronika arról panaszkodott, hogy többször is előfordult, Cristofel napokig nem kereste, és sokszor mondta a lánynak, hogy milyen dagi, hurkás lett az utóbbi időben. Majd hozzátette: tudod, a Peti ilyet nem mond soha. Hát ennyi. Sok esetben csak ennyire (egy csepp figyelmességre) lenne szükség!
Mindezekből az az egyszerű következtetés vonható le, hogy ha valamit nem kapsz meg odahaza, attól, akitől a legjobban várnád, biztos, hogy nem ő az igazi, és csak idő kérdése, mikor lesztek kénytelenek búcsút venni egymástól.

Az pedig, hogy valaki annyira ügyes, hogy a többnyire már halódó kapcsolatokból még pénzt is ki tud csiholni, elképesztő leleményességről tesz tanúbizonyságot. Bár őszintén szólva viszonylag rettenetesen rosszul kezelném, ha az én párom lenne a hivatásos csábító csali. Nem hiszem, hogy volt akár egyetlen igazán komoly kapcsolata a fiatalembernek, amióta ezt a foglalkozást űzi. Ráadásul ő maga is egy korábbi csalódás okán talált rá erre a jól jövedelmező „állásra”. Gratulálok…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top