 |
| A kép illusztráció |
„Minden tanár rémálma, hogy valami éri a tanítványait táborozás közben – ez a pedagóguspálya legveszélyesebb része” – mondja Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a hétvégi, szomorú síbaleset kapcsán (egy kislány ütközött a pálya alján lévő épületbe nagy sebességgel). „Lehetetlen felkészülni mindenre!” – teszi hozzá a történelemtanár, aki már huszonhét éve táboroztat gyerekeket.
Szerinte a legjobb, amit a tanár tehet, hogy kisebb csoportokra osztja a gyerekeket, és esetleg egy nagyobb diákot, vagy akiről tudja, hogy nagyobb a felelősségérzete, megbíz azzal, hogy figyeljen a többiekre.
A legtöbb, amit tenni lehet
Maximális gondosság: ennél többet nem tehet egy tanár a PDSZ elnöke szerint. Ő maga lovastáborba, hegymászásra vagy vízitúrákra szokta vinni a gyerekeket, azt mondja, az alap az, hogy legyen védősisak, mellény a gyerekeken – bármi, ami megvédheti őket. A rizikófaktor pedig az, hogy a tanárnak meg kell bízni bennük, pontosabban abban, hogy majd alkalmazzák, amit tanultak. Baleset csak akkor történik, ha valaki megszeg egy szabályt – a tanár szerint. Odafigyelés, de nagy szerencse kérdése is szerinte, hogy 1985 óta csak olyan balesetek történtek a gyerekekkel az ő felügyelete alatt, mint például az ujjelvágás krumplihámozás közben.
Alapvető technikák nélkül nem
„Még mielőtt a pályára lép a gyerek, már »szárazon« tisztában kell lennie az alapvető technikákkal: például esés, helyes felállás, fékezés” – mondja Szabó Zoltán, a Budapest Gyermek Síiskola igazgatója. 34 éve tanít gyerekeket síelni, főleg Ausztriában. Azt mondja, a kicsik sokszor nem mérik fel a saját erejüket, tudásukat, de pont ezért oktató nélkül nem síelhetnek. Ideális esetben 8-10 gyerek után csúszik egy oktató, és figyeli a diákokat.
Meredek eset
„A pályafutásom alatt megizzasztott pár tanítványom. Például nem várt meg, előrerohant és már csúszott is, én még a pálya alján voltam. Jegesebb volt a hó, mint előző nap, őrült sebességgel suhant. Ha a testvére nem próbálja megfogni, belezúgott volna a tömegbe, így »csak« három darabra törött a karja. Azóta betartja, amit tanácsolok neki” – meséli a síoktató.
Közös felelősség
Nemcsak a tanárok, a szülők és a síkoktatók felelőssége, hogy a gyerekünket épségben kapjuk vissza síelés után, hanem a sípályát üzemeltetőé is. Szabó Zoltán szerint a biztonság a karbantartókon is múlik, hiszen ha nem tesznek oda szalmabálát vagy szivacsot, ahova kell, az végzetes lehet.
