
„Akkor már inkább papírt egyenek”
A Fővárosi Állatkertben ilyesmit nem terveznek, bár mint mondják, a szabálytalan etetés nálunk is komoly probléma. „A látogatók rossz szokása, hogy mindenfélét bedobálnak az állatoknak, és ilyenkor valóban nemcsak a csoki vagy a sós perec lehet kártékony, de a csomagolóanyaguk is.”
A papírt még csak-csak meg tudja emészteni a zsiráfgyomor, a műanyag viszont kifog rajta: „Az ilyen idegen anyagok megakadnak a tápcsatornában, a gyomorban vagy a bélrendszerben, majd kemény zárvánnyá állnak össze, és a szervezet próbálja burokkal körülvenni – magyarázza Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője. Azt is megtudtuk, hogy az efféle képződményt bezoárnak hívják, és gyomor- vagy bélgyulladást képes okozni, de az állat meg is úszhatja, ilyenkor csak halála után, a boncolásnál derül ki, mi minden feleslegeset evett meg rabélete során.
“Ilyesmi elsősorban a kérődző állatoknál, kecskéknél és hasonló patásoknál fordul elő, mert ezek „falánk jószágok”, míg például a majmok sokkal okosabbak annál, mintsem hogy mondjuk selyemcukor-zacskót majszoljanak” – mondta el a szóvivő. Az Állatkertben mindenesetre csak papírba csomagolt állatcsemegét árulnak, ám van a látogatóknak az a rétege, amely ellen az efféle finom trükkök nem sokat érnek.
Testidegen tárgyak
Hanga Zoltán szerint a legjobb lenne, ha egyáltalán semmit nem hajigálnának a ketrecekbe, ám mint mondja, nem tudnak mindenki mellé őrt állítani. A dolgozóknak egyébként dolguk, hogy „udvariasan, de határozottan” figyelmeztessék a rendbontókat, ám örömteli trend, hogy sokszor maguk a vendégek „állítják le” a kevésbé állatbarát nézőtársakat.