Daróczi Dávid sírba vitte titkait. Az elmúlt hetekben, napokban sokan sokfélét írtak és mondtak arról, hogyan élt, kiket szeretett, milyen „démonokkal küzdött”. Ezekből az írásokból nehéz kihámozni, hogy mi volt igaz, és mi nem. Egy motívum azonban az utóbbi napokban szinte az összes Daróczi Dávidról szóló híradásban, újságcikkben újra és újra előjön. Mondjuk ki: a média képviselői burkoltan, de egyértelműen arra célozgatnak, arról suttognak, hogy a volt kormányszóvivő homoszexuális volt.
De valóban így volt-e? És akár igazak ezek a gyáva utalgatások, akár nem, talán még fontosabb kérdés: van-e bárkinek köze hozzá? Még ha igazak is a bizonyítatlan pletykák: egy elhunyt közszereplő olyan magánügyéről van-e szó, amelyet ő maga életében nem kívánt nyilvánosságra hozni, ezért a téma halálában is csak tabutéma maradhat, vagy a kérdés túlmutat önmagán, és az egész magyar társadalom és nyilvánosság közös problémájává változik?
Fekete-fehér, igen-nem…
Daróczi sejtetett másságának élesen ellentmond, hogy Liptai Claudiával láthatóan szerették egymást. Akik látták őket együtt, kivétel nélkül azt állítják, Daróczi úgy nézett Claudiára, ahogyan egy vággyal teli férfi néz egy vonzó nőre. A látszat alapján szerette, kívánta Claudiát. A lapok arról is cikkeztek, hogy maldív-szigeteki nyaralásuk alatt külön szobában aludtak, de ha ez valóban így is volt, magyarázható azzal, hogy Claudia híresen tisztaságmániás, ő maga árulta el a Mr. és Mrs. forgatásán, hogy szerelmével nem hajlandó egy fürdőszobát használni. Ráadásul a napokban vállalta a nyilvánosságot egy fiatal nő is, aki szintén azt állította, hogy együtt járt Daróczival, és férfi-nő kapcsolat volt közöttük.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a volt kormányszóvivő melegbárokba járt, homoszexuálisokkal vette körbe magát, és a környezetében szinte mindenki arról suttog, hogy azok a bizonyos „démonok”, amelyek már szinte elmaradhatatlan kellékei lettek az exkormányszóvivőről szóló történeteknek, valójában a mássága kényszeres elhallgatása miatt kísértő szellemek voltak. A kísértetek, amelyek megmérgezték az életét.
Válaszok nélkül
Akik ismerték és szerették Daróczi Dávidot, úgy emlékeznek rá, hogy jó ember volt, tele érzelmekkel és perzselő szenvedéllyel. Nem tudhatjuk, és már soha nem is fogjuk megtudni, hogy ezt a szenvedélyt asszony vagy férfi lobbantotta fel inkább Darócziban. Talán még ő sem volt biztos a válaszban. Talán görcsösen meg akart felelni a társadalom elvárásainak és a média ólmos súlyként ránehezedő nyomásának.
Ha így volt, Daróczi kellő érzékenységgel és intelligenciával mérte fel a mai magyar média hozzáállását a szexualitás, a másság témájához, az utóbbit ugyanis hűen példázza, ahogyan a lapok ezt a kérdést most, a halála után kezelik. Médiaügyet, ködösített szenzációt faragnak belőle, ahelyett, hogy tényeket közölnének, vagy megszólaltatnának a témában valakit. Esetleg hallgatnának. Ha tények és őszinte kérdésfelvetések híján a „Daróczi-ügy” csupán felszínes szenzációkeltésre szolgálhat, nem pedig arra, hogy egy közösség megtanulja kibeszélni és elfogadni, ami amúgy nagyon is természetes, akkor talán hagyni kellene, hogy a tragikus sorsú kormányszóvivő magánélete immáron mindörökre abban a földben nyugodjon, ahova koporsója is került.
(Persze az ügyben egyre több felszínre kerülő információ még „kikényszerítheti”, hogy a média attitűdje a kérdésben megváltozzon. E cikk lezárásakor tudtuk meg, hogy az e heti Story magazin minden korábbinál komolyabb őszinteséggel foglalkozik majd Daróczi Dávid vélt másságával. Érdekes, hogy éppen a máskor habkönnyű műfajokban jeleskedő Story vállalja, hogy felelősséggel boncolgasson egy több mint kényes és nehéz témát – mindenesetre ezúttal kíváncsian várjuk a csütörtöki számot… Reméljük, a nagy példányszámú lap írása inkább elősegíti azt, hogy a magyar társadalom és nyilvánossága még jobban megértse önmagát és saját maga problémáit.)
A pszichiáter és a médiakutató szerint
Az NLC által megkeresett pszichiáter, dr. Csides Kata szerint az a baj, hogy a melegkérdés még mindig megosztja a társadalmat, és a média sem kezeli kellő alázattal.
 |
| Fotó: Sanoma archív/Vörös Szilárd |
– Noha a homoszexuálisok kérdésében a társadalom egyre toleránsabb, még mindig nem tartunk ott, hogy egy közszereplő nyíltan vállalhatja a másságát a mai Magyarországon. Ha Daróczi Dávid valóban az volt – én ezt nem tudom –, akkor nem csodálom, hogy nem beszélt róla, és nem vállalta fel. Bélyeget viselt volna, kitette volna magát folyosói pletykáknak, sajnos nem élhetett volna teljes életet. A melegtársadalom zárkózott, magányos, elkeseredett, és nagyon magára van utalva. A homoszexuálisok sokkal sérülékenyebbek, ragaszkodóbbak, érzékenyebb a lelkiviláguk, és alig kapnak valamilyen segítséget. Azoknak, akik nem tudják feldolgozni a másságukat, érdemes szakemberhez fordulniuk, hogy megfelelő támogatást kapjanak. Úgy tudom, Daróczi Dávid járt terápiára – mondta el a pszichiáter, aki szerint a média segíthetné a melegek elfogadását.
– Egyébként itt jegyezném meg, hogy én speciel nem hiszek a biszexualitásban. Dacára annak, hogy a szakma szerint létezik, én személy szerint úgy gondolom: nincs olyan, hogy valaki mind a két nemet szereti. Ha – mondjuk – egy homoszexuális férfi nővel kezd, annak egy oka van: maga előtt sem vallja be, hogy meleg. Pedig a választás jogát mindenkinek meg kellene adni, engedni kellene, hogy mindenki maga döntse el, hogy a saját neméhez vagy az ellenkező nemhez vonzódik-e. A médiának pedig nem ködösítenie kellene a témával kapcsolatban, vagy elutasítónak lennie, hanem támogatást, segítséget kellene nyújtani ezeknek az embereknek, szeretettel, megértéssel fordulni feléjük – fejtette ki dr. Csides Kata, akivel egyetért Hammer Ferenc médiaszociológus is. Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének 46 éves adjunktusa szerint a média csinál nagy ügyet a melegkérdésből és a Daróczi szexualitása körüli találgatásokból.
– Az a baj, hogy e kérdés kapcsán az sem helyes, ha hallgatnak róla, és az sem, ha szenzációt csinálnak belőle, és csámcsognak rajta. Pont annyi jelentőséget kellene tulajdonítani neki, amennyit érdemel. Vagyis keveset. A homoszexuálisok pont ugyanúgy szeretnek, gyűlölnek, csalnak vagy hazudnak, mint a többi ember. Ezt kellene a médiának a társadalom felé közvetítenie. Hogy ezek az emberek ugyanolyanok, mint a heteroszexuálisok, és ezáltal el is veszne a dolog jelentősége. Ennek egy mellékes dolognak kellene lennie, nem szabadna túlmisztifikálni. Sajnos a Daróczi körüli szenzációhajhász cikkek is azt tudatosítják, hogy a szexualitás kérdésének még mindig hatalmas a jelentősége, hogy ez valami hú, de nagy dolog. Pedig nem az. Ha valaki konkrétumot tud, akkor írják meg, de azt gondolom, nem elegáns dolog mindenfélét összehordani valakinek a halála után. Persze értem én, a média dolga kiszolgálni a fogyasztói társadalmat. A magyar társadalomról pedig az a véleményem, hogy valójában közel sem prűd, sőt inkább szabados, de előszeretettel bújik a vaskalaposság álarca mögé…
