Aktuális

Kinek kéne mobiltelefonálási adót fizetni?

A napokban felmerült a gondolat, hogy a telefonálást és internetezést is meg kellene adóztatni – előbbi talán már idén valóság lesz. Soma különvéleménye.

A hír: Elterjedt a hír, hogy nemsokára adóznunk kell minden vezetékes és mobiltelefonálásunk, valamint az internetforgalmunk után. Az illetékesek megerősítették: még idén bevezetnék a mobiladót, vagyis minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forintot kellene fizetni. Internetadóról egyelőre nincs szó.

Kinek kéne mobiltelefonálási adót fizetni?Soma véleménye: Egyre szorul a nadrágszíj, egy kis réteget leszámítva mindenki érzi ezt. Ráadásul egyre inkább két véglet rajzolódik ki: full meló vagy null meló. Aki dolgozik, szinte a kizsigerelésig, a másik véglet meg azokból áll, akiknek nincs munkájuk. Ahogy jönnek az újabb és újabb adók, felszisszenünk – ez azt jelenti, hogy össze van szorítva a szánk, ezért csak szisszenés ez a hang és nem ordítás – hogy már megint egy adó. Mi jön még? Levegőadó? És akinek nagyobb a mellkaskörmérete, az több levegőt fogyaszt, úgyhogy többet is fog fizetni?

„Az adó mértékét a lap forrásai nem tudták megmondani, szerintük még nem dőlt el, hogy adatforgalom, vagy a felhasznált percek alapján fizettetik-e meg” – szólt az eredeti hír. Hmm… Belegondoltam abba, mi van akkor, ha adatforgalom alapján. Azaz hány kB (kilobyte) szót mondok ki, vagy írok le SMS-ben? Vagy betűt? Hiszen a névelők egy vagy két betűből állnak, de vannak 8-10 betűs szavak is (nem is beszélve az összetett szavakról, amik még több kB-ot jelentenek.) Vagyis ha ilyesmi adót valóban bevezetnek, el kell kezdeni a szavakkal is spórolni. Vajon fog-e minket frusztrálni, hogy már nem csak a telefontársaságnak fizetjük meg a plusz percdíjat, hanem az államnak is a kimondott/leírt szavak/betűk utánit is?

– Na, most már rövidre zárom a mondandómat, mert sok lesz a számla és az adó.
Vagy:
– Én nem fogok pluszadót fizetni azért, hogy megértessem veled.

„Aki nem dolgozik, az ne is egyék.” ( Ez már megvalósult, és nem lustaságból, hanem a munkahelyek hiányából.) Igaz, most már annak is meg kell gondolnia, hogy ehet-e (és ha igen, mire futja…), aki dolgozik. Most már az is igaz lesz, hogy aki nem dolgozik, ne is telefonáljon! Viszont aki nem telefonál, annak még kisebb az esélye, hogy legyen munkahelye.
Hát így jártunk.

De fontos, hogy ne felejtsük el: ahol árnyék van, ott napfénynek is kell lennie! Minden rosszban van valami jó, mindennek van előnye is. Végül is a telefon alapvetően arra való (vagy lesz való?), hogy megbeszéljük, mikor találkozunk személyesen. Egyre inkább és egyre több minden múlik a személyességen és – bár ez nem tartozik szorosan a témához – az összefogáson.

És még egy biztató gondolat: szerintem közeledik az a kor, amikor egyre fejlettebb lesz az intuitív és telepátiás képességünk. El fog jönni az az időszak, amikor már mobil vagy internet sem kell, mert meg fogjuk érezni az energiát, vagyis a másik üzenetét. Szerintem már most érdemes erre gyúrni…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése