Megcsaltam. Bevalljam?

Kedves Lilla!
Nem tudom, mit tegyek. Nagyon fiatalon, az első szerelmemhez mentem férjhez, szültem két gyereket, felépítettük a házunkat, tulajdonképpen szépen, szeretetben élünk. Csakhogy tavaly egy új kolléga érkezett a céghez. Már a hangja olyan bizsergést váltott ki belőlem, amilyenre a férjem mellett már nem is emlékszem. Az egyre gyakoribb és egyre bizalmasabb beszélgetéseknek az lett a vége, hogy a szeretője lettem. Nem szexpartnerek voltunk, hanem szeretők, a szó legszebb értelmében. Kimondtuk mindketten, hogy ha más körülmények között találkozunk, lehettünk volna egymás másik fele. De egyikünk sem akarta feldúlni a családja életét. Jó fél év után a kedvesem lebukott, s bármennyire is fájt, véget vetettünk a kapcsolatunknak. Rengeteget gondolkozom rajta, miért kerültem ilyen helyzetbe, de csak a hosszú házasságok szokásos elszürkülése lehetett az ok. Arra azonban rájöttem, hogy a családom nélkül nem tudom elképzelni az életemet. És a férjem szemében szeretném újra nőnek is, nem csak anyának, szövetségesnek érezni magam! Egy kettesben töltött hosszú hétvégén sikerült a férjemet belehúzni egy szokatlanul nyílt és őszinte beszélgetésbe. Meglepett, mennyire megértően fogadta a panaszaimat. Arra azonban nem tudtam rászánni magam, hogy meggyónjam neki a viszonyomat. Azóta is gyötör a kérdés: el kellene mondanom neki? Lehet-e újraépíteni a kapcsolatunkat, ha én egy csontvázat őrizgetek a szekrényben?
Judit

Kedves Judit!

Ne legyen lelkiismeret-furdalása azért, mert más iránt is megdobbant a szíve. Nem vagyunk fából, és az, hogy elszürkült a házassága, éppen elég ok arra, hogy más férfit is észrevegyen. Ám azt tudatosítsa, hogy ebben az „elszürkülésben” ön is nyakig benne van. A párkapcsolatok frissen tartásáért mindkét fél felel, nincs mentség az egymás iránti érdektelenségre. Ha csak a két gyerek felnevelése, a sok munka és a házépítés nyűge nem az. Nem tudhatom, mennyi törődés, hajtás, lemondás áll e teljesítmény mögött. Merthogy teljesítmény, abban biztos lehet. Jól tette, hogy nem dobta oda egy fellángolásért. Azt mondja, hiányoznak önnek a nagy beszélgetések. Nosza, teremtsenek alkalmat maguknak több ilyen elengedett hétvégére! Ezeken mód nyílhat arra, hogy lefektessék a házasságuk szabályait. Talán eddig nem is gondoltak erre, pedig nagyon fontos, hogy világosak legyenek a viszonyok. Az ördög soha nem alszik. Vannak párok, akik ezt tudatosítván úgy döntenek, hogy bármilyen csábítás érje is őket, kíméletből soha nem fogják elmondani a partnerüknek. Megint mások úgy tartják, inkább szenvednek, de őszinték lesznek egymáshoz. (Ebben persze az is benne van, hogy a megcsaló a terhet átrakja a párja vállára.) Mindkét megoldásnak vannak buktatói, hiszen soha nem tudhatjuk, mikor lepleződünk le mégis véletlenül, és azt sem, hogy a párunk adott helyzetben mennyit bír el. Ám van egy harmadik megoldás is. A kivárás. Majd egyszer, nagy sokára bevalljuk, akkor már úgyis mindegy lesz! Nem tudom, milyen ember a férje. Csak remélni merem, hogy nem a sértődős „kisfiúk” fajtájához tartozik, hanem a felelős, józan férfiak közé, és előbb-utóbb túlteszi magát a történteken, ha ön mégis az őszinteséget választaná. Még az is lehet, hogy jót tesz a házaséletüknek a feltámadt féltékenység. Hogy pont ez a kis bors hiányzott az önök kapcsolatából!