Negyed évszázada még azzal bocsátották útra lányaikat az anyák, hogy a házassággal búcsút kell venni a barátnőktől. Elég a család, a gyerek, a háztartás. Aztán a nők a saját kárukon jöttek rá, hogy ezen változtatniuk kell. Dávid Beáta szociológus több tényezőt említ, ami hozzájárulhatott, hogy a nők szembefordultak anyáik hagyományával és nyitottak a barátságok felé. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a barátság támasz.
Ma, amikor a házasságok közel fele válással végződik, az kerül nehezebb helyzetbe, az kezd el sodródni a társadalom peremére, akinek nincs kire számítania. A nagycsaládok szétbomlásával jóval kevesebb segítségük van a nőknek. A rokonok egyre messzebbre költöznek egymástól, a többség kinövi a falu, a kisváros határait, és az már szerencsés felállás, ha a családtagok egy ország határain belül élnek. A világ átalakulására egyértelmű válasz a baráti kapcsolatok erősödése. A barátok vesznek át bizonyos klasszikus családi feladatokat: öntözik a virágot, ha elutazunk, vigyáznak a gyerekre, ha beteg. Krízishelyzetben (amiből bőven kijut manapság) ott állnak szilárdan a háttérben, és segítséget nyújtanak. Ezen kívül a női barátságoknak egészségmegőrző szerepük is van, ahogy az Kopp Mária orvos, pszichológus A nők és férfiak egészsége ma Magyarországon címmel készített tanulmányából kiderül. A kutatás egyébként egy régi állítást erősít meg, miszerint „minden sikeres férfi mögött egy nő áll”, hiszen jóval tovább és jobb egészségben élnek a férfiak a házasságban.
De ki áll a sikeres nők mögött? Természetesen ott áll a férjük is, de ahogy a kutatás rámutat, a legtöbb esetben egy másik nő is: a barátnő. Aki bár nem mos, főz és vasal a másik helyett, de ott áll mellette minden nehéz élethelyzetben. Támogatja, meghallgatja, és minden lelki rezdülésével segíti.
A bajban jöttünk össze
Sokáig úgy tűnt, ez csak egy laza, szomszédolós, gyereksétáltatós baráti kör. Aztán amikor beütött a krach, a hat nő szövetségére rákerült a pecsét. „A férjem bejelentette, hogy válni akar – meséli a történetét Berta Anikó. – Mindez olyan hirtelen, olyan váratlanul ért, hogy képtelen voltam feldolgozni a szavai súlyát. Egyedül a hitelekkel terhelt lakásban, egy másfél éves kislánnyal, gyesen… elcsuklott a hangom, amikor ezt elmondtam a többieknek: Eszternek, Hajninak, Évának és a két Móninak. Valahogy mindannyian éreztük, hogy ez a fordulat átformálja a kapcsolatunkat, hiszen innentől kezdve igen banálisnak látszottak az eddig problémáink, mint hogy adjunk-e cumit a gyereknek, és kapjon-e dinnyét a nyolc hónapos. Súlyosak lettek a találkozásaink, holott a keretek ugyanazok maradtak: összejöttünk a gyerekekkel az udvaron, és beszélgettünk. Persze ennél sokkal több történt. A lányok a hónom alá nyúltak, és nem hagyták, hogy összerogyjak. Átjöttek este beszélgetni. Hoztak ebédet. Segítettek összeszerelni az új szekrényt. És kitalálták, hogy időnként jöjjünk össze gyerekek nélkül és csak egymással foglalkozzunk. Innentől datáljuk a csajos bulikat. A közös Született feleségek-nézést, a pattogatott kukoricázást vagy egy vacsorát a közeli étteremben. Ma már ez hagyomány.”
A barátság időigényes dolog
Elgondolkodtató a barátságkutatás egyik fontos megállapítása, miszerint minden ötödik embernek nincs barátja. Vajon mitől függ, hogy hány barátunk van, és mit tehetünk azért, hogy ez megváltozzon?
– Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a barátság fejlődése, léte egyáltalán nem automatikus – mondja szakértőnk, Dávid Beáta. – Az emberekben általában csak későn tudatosul, hogy mit kellett volna tenniük egy-egy barátság fennmaradásért. Például szántunk-e elég időt a másikra? Képesek voltunk-e felkelni a fotelből és nem nézni a kedvenc sorozatunkat, csak azért, hogy találkozzunk a barátnőnkkel? Volt ehhez elég energiánk? Vagy úgy is mondhatnám, volt-e elég eszünk, hiszen a kapcsolatok fenntartásához tudatosság is kell. Másik dolog, ami nagyon fontos, az a nagyvonalúság. Nem lehet egy barátságot folyton mérlegre helyezni, és azt centizni, hogy ha ennyit adok, akkor ennyit kapnom is kell. Lehet, hogy ez egy olyan felállás, ahol én mindig adok, adok, és majd csak egyszer kapok. És még az se biztos, hogy ugyanattól az embertől…
Kiléptem a virtuális térből
Természetesen sokszor indul úgy egy barátság, hogy pont az adok-kapokra van kiélezve. Karlócai Beatrix a gyes idején került be egy internetes-fórumozós körbe, ahol kismamákkal vitatták meg a napi történéseket.
– Két kisgyerekkel voltam otthon, és bizony sokszor összecsaptak a fejem fölött a hullámok. A hajmosásra alig jutott időm, nemhogy egy kávéra a barátnőimmel. Amikor már nagyon hiányzott a női csacsogás, feliratkoztam egy Nők Lapja Café-s fórumra. Az Egyik kicsi, másik pici topikot pont nekem találták ki. Hogyan éljük túl a mindennapokat egy totyogóval meg egy csecsemővel? Kérdezek, válaszolnak. Ők kérdeznek, én válaszolok. Remek társaságba csöppentem. Szinte mindig ugyanabban az időben ültünk géphez – a gyerekek délutáni alvásakor és este –, és megtárgyaltuk a dolgokat. Magam se tudom, mikor léptünk egy szinttel mélyebbre, és mikor kezdtünk el a napi ebéd megvitatásán túl lelki dolgokról is beszélgetni. Ekkor merült fel, hogy személyesen is kellene találkoznunk egymással. Ez persze áldozatokkal is járt. Mert valljuk be, nagyon kényelmes otthonról csetelve tanácsokat osztani, nyári élményekről mesélni, és egy másik dolog betenni a kicsit a babakocsiba, magamra kötni a picit, és a virtuális barátnőket a valóságban is megismerni. De nagyon örülök, hogy képes voltam erre. Így az is világossá vált, hogy ki az, akivel élőben is azonnal megtaláljuk a közös hangot. És ami két, néhány betűs nicknév csevegéseként indult, abból lassan kirajzolódott két arc, két család, férjek, gyerekek – és egy igazi barátság.
 |
| Dávid Beáta szociológus |
Tanulni és tanítani
Dávid Beáta szociológus hangsúlyozza, hogy az ember nem arra teremtetett, hogy egymagában legyen. Baj, ha valakinek egyáltalán nincs barátja. A baráti kapcsolatok a testi-lelki jóllét nélkülözhetetlen elemei. Egyértelmű adatok támasztják alá, hogy a kórházakban az a beteg gyógyul gyorsabban, aki tudja, hogy hazavárják, hogy aggódnak érte, és akit többen látogatnak. A barátság egyébként tanulható – erősíti meg a szakértő. Sőt, tanítható. Egyrészt úgy, hogy mintát adunk a gyerekeinknek, másrészt úgy, hogy beszélünk róla. Többek között a férjünknek, hogy megértse, milyen fontosak számunkra a barátnőink. És ez előrevetíti a jövőt is: az a kismama, aki a kisgyerekes években tud kihez fordulni, tud kivel beszélgetni a gondjairól, jobban érzi magát majd anyaként, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lesz. A piac nyelvén szólva: a barátság kapcsolati tőke. Nehéz megszerezni és felhalmozni, ám ha elvész, majdnem lehetetlen újrateremteni.
| Együtt vagyunk, és ez jó A női szolidaritás erősíti két nő barátságát. Hasonlóan nevelték őket, hasonló élményeik vannak, hasonló az érdeklődési körük, hiszen a nők legtöbbjét az emberi kapcsolatok foglalkoztatják. Hatalmas lehetőség ez mindkét fél számára, hogy a női értékeket valóban értéknek tekinthetik egymás társaságában, hiszen a társadalom (benne maguk az érintettek is) a nők idealizálása és lebecsülése között ingadozik folyamatosan. Erről ír Szendi Gábor pszichológus is A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében. Szendi szerint általában igaz, hogy a férfiaknak több barátjuk van, mivel a génjeikben hordozzák a brancsba tartozás vágyát, másrészt a férfiak többet vannak távol az otthontól, tradicionális okokból több a szabadidejük, társadalmilag elfogadottabb, hogy együtt sportolnak, grasszálnak, isznak. A férfibarátságok főként az „együtt csinálásban” merülnek ki, ezért is nevezi őket a pszichológus „programkapcsolatoknak”. A nők barátságának a lényege nem az „együtt csinálás”, hanem az „együtt lét”, és a fő téma a lélek rejtelmeinek kutatása, az önfeltárás, az érzelmek, a kapcsolati problémák kitárgyalása. |
