Aktuális

Ökoanyu: Égető kérdések a napvédelemről

Amióta elindult ez a sorozat, imádom ezeket a cikkeket írni. Nemrég azt kérdezték tőlem, valaki mondta-e, hogy miről kell írnom. Jelentem, nem mondta senki, érdekel, szeretem, tényleg így élek, amit pedig még nem próbáltam, azokkal a témákkal lelkesen kísérletezem.

Ökoanyu: Égető kérdések a napvédelemrőlViszont a napvédelem kérdése volt az első, amitől már akkor összeszorult a gyomrom, amikor leadtam a szerkesztőknek a témajavaslatot, és csak tologattam magam előtt az utolsó pillanatig a megírását, pedig nem szoktam. Mert ez az egyik olyan ügy, amelyben azt gondolom, nem tudom, hol az igazság, és mi lehet a jó alternatíva.

Vegyük sorra az éppen aktuális állításokat:
1. Az ózonlyuk elvékonyodása miatt egyre erősebb az emberi szervezetre káros UV-sugárzás.
2. A D-vitaminra elengedhetetlen szüksége van az emberi szervezetnek.
3. A naptól való túlzott félelem hatására ismét több „angolkóros” beteget regisztráltak Angliában, volt, akinek az életébe került a túlzott vitaminhiány. A D-vitamin hiánya a csontok és az immunrendszer károsodását okozhatja.
4. Megfelelő napvédelemmel szabad napozni.
5. A forgalomban lévő kozmetikumok – és ezáltal a naptejek – nagy részében az emberi szervezetre kimondottan káros, felesleges kemikáliák vannak, melyek allergiát okozhatnak, szélsőséges esetben rákkeltő hatásúak, vagy egyszerűen csak hasztalanul terhelik a szervezetet.
6. Érdemes a naptejválasztásnál előnyben részesíteni a fizikai fényvédőket (titán-dioxid vagy a cink-oxid), bár egyes kutatások szerint ezek is rákkeltő hatásúak lehetnek.

Jó kis gombóc, ugye? Most, hogy leírtam, megint csak a fejemet csóválom, és sehogy sem látom hosszú távon a jó megoldást. Egyértelmű, hogy nem babra megy a játék. Sajnos. Akkor mégis próbáljuk megoldani ezt a helyzetet, amennyire lehetséges.

1. Napfényre szükség van.
2. Megfelelő fényvédelemre is szükség van. A teljes szkafander nem jó megoldás, mert akkor
úgy tűnik, nem jut elég napfény a szervezetbe.

Lesz olyan dolog, amit már millióan leírtak előttem, de amíg hat hónapos babákat látok kalapka, póló nélkül a déli verőn babakocsiban a vízpart felé tolódni, addig ezt még százszor le kell írni. Én a következő utat választottam. Lehetőleg 11 és 16-17 óra között napozás kizárva, ha pedig a tűző napon rekednénk valamilyen oknál fogva, akkor maximális fényvédelem, ami áll az alábbiakból: gyermeknek, felnőttnek sapka (UV-szűrős), jó minőségű napszemüveg, vékony, hosszabb ujjú pólócska (ezt a legnehezebb beszerezni). A kilógó részekre naptej, ami sarkalatos pontja ennek a kérdésnek, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen, és persze itt is több iskola van. A kozmetikumok esetében is mindenképpen a minőségre szavaznék, előnyben részesítem a biominősítésű termékeket, mert ezekben általában az egyéb összetevőkre is odafigyelnek. Lavera, Biola, Annemarie Börlinde, Ilcsi kozmetikumok: ezeknél a márkáknál érdemes kutakodnunk, de legyünk résen, mert van, amikor egy adott márka két terméke között is óriási különbség van. Ha nagyjából belőttük, hogy melyik márka lehet esélyes, akkor ne sajnáljuk az időt és a fáradságot, keressünk rá a termék összetevőire. Több internetes forrás is elérhető, illetve ajánlható a témában ez a könyv: Dr. Rózsa Sándor: Testápoló kislexikon. Lehetőség szerint a legkevesebb káros anyagot tartalmazó terméket válasszuk. Bármilyen meglepő, napkrémet egyébként mi magunk is keverhetünk otthon, de az összetevőlistát elnézve úgy döntöttem, ezt a profikra hagyom. Akit érdekel a téma, ismét Lukréciánál találhat bevált recepteket (http://lukreciakencei.hu/).
Nagyjából ennyi, aztán meglátjuk majd 10-20-30 év múlva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top