Szerepük és fontosságuk vitatott, noha már az ókori filozófusok is értekeztek a helyes életvezetésről. Segítenek, vagy inkább ártanak, és egyáltalán: kinek a tanácsát érdemes megfogadni?
Véletlen vagy sem, hogy 1859. november 24-én egyszerre két olyan könyv került a londoni könyvespolcok kirakatába, amelyek alapjaiban forgatták fel az addigi gondolkodást az emberről: az egyik Charles Darwin A fajok
eredete című műve volt, a másik a Self-Help, vagyis Önsegítés a mosolygó nevű Samuel Smiles tollából. Mindkét könyv hatása saját területén forradalmi volt, bár Smiles nem kínált tudományos elméletet olvasóinak, csupán a siker és a magabiztosság kulcsát: „Az ég segítse azokat, akik maguknak segítenek – írta. – Kemény munkával az ember mindenre képes.” 250 ezer példányt kapkodtak el a kötetből, ami akkor példátlannak számított. Címében ugyan ez volt az első, amely self-helpnek nevezte magát, azonban a nyugati kultúrában is már évezredek óta ismertek olyan művek, amelyek a helyes életvezetést hirdették. Epikurosz már időszámításunk előttről mintegy 300 olyan írást hagyott hátra, amelynek témái a szerelemtől az igazságosságon át magáig az emberi életig minden fontos témát felölelnek. Az ókori filozófus hirdette, hogy az öröm mindenki számára elérhető, csupán tőlünk függ, hogy helyesen felismerjük-e szükségleteinket, illetve hogy az emberi életet nem a hosszúsága, hanem a minősége teszi értékessé. Seneca rómaiaknak adott tanácsa a harag megfékezésére még mai szemmel is olvasmányos, a Vigasztalások a modern kor emberének is kapaszkodót jelent. Akárcsak Marcus Aurelius római császár Elmélkedései, amelyeknek igazságát egyik mai önsegítő könyv sem cáfolná: „Soha, még az embertelen emberekkel szemben se érezz úgy, mint ahogyan ezek éreznek embertársaikkal szemben”, vagy: „Ha jót tettél, és embertársad ezt a jót élvezte, miért kívánsz melléje még egy harmadik dolgot is, mint ahogyan az ostobák teszik: azt, hogy jótéteményednek híre menjen, vagy hogy tetted viszonzásra találjon találjon?” Még ha túlzás is lenne filozófiai műveket egy-egy mondatnyi bölcsességre leegyszerűsíteni, a példákból kiviláglik: a jó tanácsok nem vesztek el, csak a formájuk alakult át. A mai önsegítő könyvekben olvasható útmutatások nagy része tekinthető ugyanis a világirodalom, filozófia és teológiai könyvek hígított változatának, amelyeket idő hiányában ekképp gyorsan fogyaszthatunk.
Kezdetnek jó
A self-help műfaja felöleli a lépésről lépésre vezető „Hogyan legyünk jó vezetők, jó szeretők, jó anyák” típusú könyveket, akárcsak a kifinomultabb tao, zen vagy éppen buddhista tanításokkal fűszerezett kalauzokat és a tudományosan megtámogatott pszichológiai műveket. A leggyakoribb vád velük szemben éppen az, amit a legtöbben előnyüknek tartanak: az egyszerűségük. „Általános igazságokat fogalmaznak meg, amelyek – érthető okokból – ugyanakkor nem elég konkrétak ahhoz, hogy az egyéni különbségeket számba vegyék, és az adott helyzetre szabott segítséget adjanak. De kezdetnek nem rossz – hangsúlyozza Varga Gabriella pszichológus. – A könyv feloldhatja az olyan hárításokat, hogy egy probléma »nem fáj, nem kell róla beszélni, nem kell elismerni, hogy nem vagyok tökéletes«. Motivációt adhat a változtatásra, tehát a belső útnak lehet a kiindulópontja, azonban a végcélja nem. Nem ússzuk meg, hogy az önismereti folyamaton végigmenjünk – magyarázza a pszichológus –, illúzió azt hinni, hogy egy könyv leveszi rólunk ennek nehézségét, fájdalmát. És teljes választ sem kaphatunk, hogy rájöjjünk, mit is tegyünk pontosan: ebben pszichológus, pszichiáter, coach vagy bármely más módszer – amely segít a konfliktusok feloldásában és irányt mutat az előrelépéshez – tud segíteni. A külső szem azért is indokolt, mert a könyv néma társ, nem biztos, hogy a jó választ olvassuk ki belőle, vagy hogy eleve jó kérdést tesszük fel magunknak, látjuk-e a gond valódi gyökerét vagy csak a felszínt. A lényeg, hogy amit felismerünk és tudatosítunk, élő gyakorlattá váljon. Megtörténhet, hogy mindez könyvvel nem olyan gyors, vagy nem olyan mély, mintha a folyamaton egy élő személy kísér végig minket. Másrészt az, hogy tudjuk, valamit jó lenne megtenni, egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg is tesszük. Ha meg is van a válasz, nincs meg a »hogyan«. Mások tapasztalata ösztönözhet, de nem garantálja, hogy nekünk is beválik.”
Gondolati szinten hat
Még ha ezek a könyvek gyakran aránytalanul sokat is ígérnek – életünk, kapcsolataink minőségének gyökeres megváltozását, az igazi partnert, állást vagy hobbit –, nem érdemes túl nagy elvárásokkal belevágni az olvasásba, remélve, hogy a megoldás az utolsó oldalon vár ránk. Amennyire megerősíthetnek, ugyanúgy el is bizonytalaníthatnak a tanácsok. A pszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy visszaüthet – s csak a meglévő bajt tetézi –, ha úgy érezzük, hiába tartjuk be az útmutatást, nem lettünk gazdagabbak, szebbek vagy boldogabbak, és mindez a mi hibánk. Ha úgy gondolkodunk, hogy minden csak akaraterő kérdése, a szerencsének, időzítésnek vagy versenynek nincs szerepe, és minden akadály leküzdhető, a kudarcot hatalmas pszichés teherként éljük meg, mert nem az élet természetes velejárójaként tekintünk rá. Ugyanúgy félrevezető lehet a könyvek által sugallt maximalizmus, a teljes változás ígérete, holott az önismeret megszerzésében minden kis lépés nagy eredmény, és vannak olyan súlyos problémák, amelyek kezeléséhez egy könyv kevés. A pszichológus megismétli: a könyv gondolati szinten hat. A gyógyuláshoz – testi-lelki változáshoz – tettek, vagyis mi magunk kellünk.
Lelki útravalók helyett
Tehát amíg inkább iránytűnek használjuk a belső utazáshoz, semmint térképként, javunkra válhat. „Amit ezekben a könyvekben olvasunk, az jórészt nem más, mint az a tudás és bölcsesség, amely azelőtt nemzedékről nemzedékre szállt – emeli ki Varga Gabriella. – A közösségek szétzilálódtak, az egyének elszigetelődtek, így nincsenek csatornák, amelyeken keresztül meg tudják osztani egymással tapasztalataikat. A mai kultúrában nem alakult ki annak a módja, hogy a családok vagy az iskola »lelki útravalót« adjon, legyen szó önismeret-fejlesztésről vagy stresszkezelésről. Ezt az űrt próbáljuk könyvekkel betölteni.” Mi lettünk saját pszichénk nevelői, legalábbis a könyvek ezt üzenik, hogy „legyél te az életed irányítója, a krízist oldd meg te magad”. A szakember szerint igaz, hogy ehhez elsősorban önmagunkkal kell egyenesbe jönnünk, ismernünk gyengeségeinket, céljainkat, de téves lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk, gondjainkkal magunkra maradunk. „A könyv elhitetheti velünk, hogy egyedül is megy, de ez nem igaz. Szükségünk van magunk körül arra a hálóra, amely megfog, ha baj ér minket. Erre egy könyv képtelen, a mi feladatunk ezt a hálót magunk köré fonni. Nőként pedig különösen fontos, hogy vállaljuk az évszázadok alatt felhalmozott bölcsesség, tudás közvetítését.” Már régen felismerték, hogy a könyvek gyógyítanak – ez a biblioterápia (más néven irodalomterápia) alapja. Személyiségfejlesztésre, pszichológiai problémák kezelésére és megelőzésére különböző szépirodalmi olvasmányokat válogatnak, amelyekkel depressziós, szorongó betegeken segítenek. Vagyis lényegében minden könyv önsegítőnek tekinthető, és végül is mindegy, hogy Jane Austen, Lev Tolsztoj, Gabriel García Márquez vagy a Titok tudója, Rhonda Byrne mutatja meg nekünk a boldogság arcát – a lényeg, hogy mi magunk is meglássuk.
