A hír: Az intelligenciahányadost mérő IQ-tesztek évszázados történetében először lett nagyobb a nők mutatója, mint a férfiaké. Amióta az intelligencia ily módon való tesztelése 100 éve megkezdődött, a férfiak mindig magasabb pontszámot értek el, a különbség általában öt pont volt. Néhány éve azonban szűkülni kezdett a rés a férfiak és a nők IQ-ja között, az idén pedig előztek a nők – adta tudtul Flynn, aki a téma szakértője az új-zélandi Otago Egyetemen. „Az elmúlt 100 évben a férfiak és a nők IQ-ja is emelkedett, de a nőké gyorsabban” – idézték őt a lapok.
Soma véleménye: Nos kérem szépen, erre írom azt, az Új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában című könyvemben, hogy: „A XXI. századi nő kiéhezett a tudásra, tanulásra, szabadságra, önmegvalósításra és a minőségi szexre.”
És mindez generációk hosszú láncolata alatt gyűlt be. A fent említett könyvemben egy külön fejezetet szenteltem a lánynevelés, nőoktatás történetének. Kevesen tudják, hogy hétszáz (!!!) év telt el a Bolognai Egyetem megnyitása után addig, hogy egy nő takarításon kívül más funkcióval beléphessen az intézménybe. Még száz évvel ezelőtt is voltak „tudósok”, akik bebizonyították, hogy mi fiziológiailag sem vagyunk alkalmasak a magasabb szintű szellemi információk elsajátítására, agyilag csökkent értékűek vagyunk. (Volt olyan „tudós”, aki egy adott majomfajéhoz hasonlította a női agyat.)
Az a helyzet viszont, hogy ez egy duális planéta, azaz egy olyan bolygó, ahol minden adott dolognak van egy másik pólusa, és a kettő együtt adja az egészet, mintegy mutatva egy dolog két oldalát: férfi-nő, jobb-bal, pozitív-negatív, jang-jin, dagály-apály, zsugori-tékozló, aszketikus-hedonista… Ráadásul az a megfigyelt tendencia, hogy minden véglet előbb-utóbb egy másik végletet hoz magával. Ennek csökkenésén keresztül juthatunk az áhított arany középhez. A patriarchális időszakban pedig a nők oly szinten voltak megfosztva mindattól, amire most kiéheztek, amitől a kompenzáció világszintű jelenséggé vált.
Mondok konkrét példákat. A nők évszázadokon át nem tanulhattak, jelenleg Magyarországon a felsőoktatásban továbbtanulók 64 százaléka nő, és a statisztika azt mutatja, hogy MINDEN oktatási szinten (általános, középiskola, felsőoktatás) a lányok a jobb tanulók. Fiús-lányos anyák (köztük én is) ismerik a mondást: „Ó, a kislánnyal nincs baj, szorgalmas, a fiú sokkal lustább.” Még egyszer mondom, generációk láncolatában zsigerileg éheztünk ki a tudásra, tanulásra, szabadságra, önmegvalósításra és a minőségi szexre. (Ez nem fenyegetés, tény.) Szerintem valamilyen szinten mindannyian tudjuk, hogy mit jelent kiéhezettnek lenni. Akár ételre, szexre, információra, szabadságra, pihenésre, elismerésre… Minél régebbi, messzebbről és mélyebbről hozott az éhségünk, a visszatáplálás, a jóllakatás is annál hosszabb.
Úgyhogy ezen törvényszerűségek alapján nekem az az előrejelzésem, hogy a jövőben egyre több nő fogja igen nagy lelkesedéssel szívni magába a tudást – hogy más területről most ne beszéljek. Az említett könyvem végén van egy kerekasztal-beszélgetés, amire a téma több szakértőjét is meghívtam. Köztük volt Szilágyi Gyula szociológus-szexológus, aki arról beszélt, hogy már most látható, érzékelhető egy olló a férfi és nő szellemi-érzelmi fejlődésében. Már most több a diplomás nő, mint férfi, ráadásul az úgynevezett életközépválság (midlife chrisis) is elsősorban a férfiakat sújtja hazánkban, nem a nőket.
A felmérések szerint ez azt jelenti, hogy a 40-50 éves férfiak egy jelentős része úgy küzd meg az életközépválsággal, hogy a fejét a homokba temeti, vagyis egyik kezében sör, a másikban távirányító. Míg ha szétnézünk, láthatjuk, hogy a középkorú nők egyre inkább buzognak, képezik magukat. Előadásokra járnak, mindenféle dolog érdekli őket: jóga, családállítás, fengsuj, zumba és Nia tánc, pszichodráma és önismereti csoportok… A kiadók tudják, hogy a könyvek tetemes százalékát nők veszik. Én magam rendszeresen megkérdezem az előadásaim kapcsán a művelődési házak vezetőit, hogy a kulturális események, előadások látogatóinak körülbelül hány százaléka nő, illetve férfi. Toronymagasan a nők vezetnek ebben.
Hogy mit tehetünk, mit érdemes tenni? Hmmm… Az biztos, hogy a követelőzés és szemrehányás mindenkit lehúz. Tudomásul kell venni, hogy mi vagyunk az a generáció, amelynél – nagyon leegyszerűsítve – fordult a kocka. Véget ért a patriarchális korszak, de remélhetőleg most nem a matriarchális váltja föl, hanem egy új egyensúly, amiben nem a hatalmi dráma, vagyis az egymás leuralása és a versengés fog dominálni, hanem a megértés, a lélektől-lélekig viszony.
Úgyhogy nem számít a verseny.
