Aktuális

Nem léphet be férfi a nők városába

Szaúd-Arábiában egyre több nő építene karriert, de ez nem fér össze a szokásjoggal. A "megoldás": külön városokat építenek nőknek.

Szaúd-Arábiában férfimentes várost terveztek kizárólag arra a célra, hogy a nők dolgozhassanak.
Csak így tudják ugyanis összeegyeztetni a modern nő karrierálmait az iszlám jogrenddel, a saríával.
Az ellentmondásos város létrehozásával a szaúdi hatóságok szeretnének felzárkózni a világ modern részéhez, így már készülnek a tervek, és az építkezést is elkezdődhet jövőre. A vezetés szerint egy ilyen helyen a nők majd dolgozhatnak majd kedvükre anélkül, hogy megszegnék a törvényt.

Nem léphet be férfi a nők városába

A „nők városa” a keleti Hafuf településen épül majd fel mintegy 30 milliárd forintnak megfelelő összegért. Az új településen ötezer munkahelyet hoznak létre a textil-, a gyógyszer- és az élelmiszer-feldolgozó iparban, de a nők akár magánvállalkozást is indíthatnak.

 Wojdan Shaherkani
Wojdan Shaherkani

Bár a szaúdi saría törvényei nem tiltják a női munkát, az erős szokásjog miatt csak a nők 15 százaléka dolgozik, ami viszont már veszélyezteti az ország fejlődését. A kormánynak tehát jól jönne a nők munkaereje még akkor is, ha cserébe ki kell emelnie őket függő helyzetükből – mindez különösen a fiatalok számára egyre fontosabb. A „karriergettók” gondolata azonban elég hajmeresztő, nem vagyunk benne biztosak, hogy a nők ilyen szabadságra gondoltak. Az ötletgazda szerint azonban briliáns a megoldás: „Biztos vagyok benne, hogy a nők bizonyítanák hatékonyságukat, és ez a lépés letisztítaná azokat az iparágakat, amelyek a legjobban illenek az ő érdeklődési körükhöz, természetükhöz és képességeikhez” – nyilatkozta Saleh Al-Rasheed, az érintett ipartestület főigazgató-helyettese.
A törekvésnek megfelelően már idén nyáron elkezdték lecserélni a kozmetikai és illatszerüzletek személyzetét nőkre, és azt ígérik, fél év múlva a fehérneműüzletekben sem csak férfiak szolgálnak majd ki.

Bár tavaly szeptemberben Abdullah király bejelentette, hogy a 2015-ös választásokon már nők is szavazhatnak, sőt most első ízben egy szaúdi nő, a cselgáncsozó Wojdan Shaherkani is részt vehetett az olimpián, Szaúd-Arábiában még mindig hiányoznak alapvető szabadságjogok, és a nők helyzetét továbbra is az iszlám előírásai határozzák meg, képesek például lemosatni a sminket egy bemondónővel.

Mit mond a saría?
Az iszlám alaptörvény nemcsak politikai, közgazdasági és közigazgatási kérdésekben ad iránymutatást, de a magánéletet, szexuális életet, higiéniát és táplálkozást is szabályozza.
Nem garantálja az egyenlő jogokat nőknek és férfiaknak: a nők például csak feleannyi örökséget kapnak, mint fiútestvéreik, és csak muszlimmal köthetnek házasságot, miközben a férfiak megkötés nélkül válogathatnak. 2003-ban egy, az iszlám jog alapján döntő bíróság azt is kimondta, hogy egy férfi akár SMS-ben is elválhat a feleségétől, ha az üzenet világos és egyértelmű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top